Élet a halálban - A suttogó ajtón túl

A Ház az égszínkék tengernél után biztosan tudtam, hogy T. J. Klune legújabb magyarul megjelent könyvét is el fogom olvasni. A szerző stílusa levett a lábamról, nagyon kíváncsi volt, mit tartogat számomra A suttogó ajtón túl, olvass tovább, ha neked is felkeltette az érdeklődésedet!

A kőszívű ügyvéd, Wallace Price, csak a munkájának él. Jó nevű vállalata felemészti minden idejét, tönkretéve ezzel a házasságát és a társasági életét. Az elvált és magányos férfi a kedvességet és a figyelmességet hírből sem ismeri, kijelenthetjük hát: Wallace nem jó ember. Túlhajszolt életmódjának köszönhetően egy teljesen átlagos napon a szíve felmondja a szolgálatot. Halála pillanatában azonban szokatlan dolog történik. Wallace önmaga fölött állva döbben rá, hogy szellemmé változott. Pár nap múlva halandó testének temetésén találkozik egy furcsa nővel, aki az összes többi emberrel ellentétben látja őt. Kiderül, hogy Wallace életében (vagy inkább halálában) egy átmeneti időszak vette kezdetét, melynek célja, hogy megbékéljen a gyásszal, és felkészüljön a következő lépésre. Az új világ, a halál utáni élet egy távoli teaház felső emeletén található titokzatos ajtó mögött vár rá. De vajon Wallace képes lesz az átkelésre? És ki fog neki ebben segíteni?

„A halálnak van egy szépsége. Nem látjuk, mert nem akarjuk látni. És ez teljesen érthető. Miért akarnánk koncentrálni valamire, ami elragad minket mindentől, amit ismerünk? Hogyan is foghatnánk fel, hogy sokkal több dolog létezik, mint amennyit látunk?”

A suttogó ajtón túl nagyon komoly és nyomasztó témával foglalkozik, ami nem más, mint a halál. Nem véletlen, hogy a szerző a következő sorokkal szólítja meg az olvasót a könyv első oldalán:

„Ez a történet az életről és a szerelemről, valamint a halálról és a gyászról szól. Vannak benne beszélgetések a különféle halálnemekről – a csendesről, a váratlanról, és az öngyilkosságról is szó esik. Mindenkit arra kérek, hogy vigyázva olvassa!”

A halál körülvesz bennünket, még akkor is, ha erről legszívesebben nem vennénk tudomást, T. J. Klune pedig éppen időnk végességét tudatosítja bennünk Wallace és a többi szereplő sorstörténetén keresztül. Ez azonban senki kedvét ne vegye el! Hála az elbeszélésmódnak és a stílusnak – ami a gyerekeknek szóló mesék hangnemét idézte fel bennem – ez az aggasztó és kissé félelmet keltő téma nem taglózza le az olvasót, sőt! A halál, mint központi fogalom felnyitja a szemünket az élet szépségére, az apró mindennapjainkat bearanyozó dolgokra és a szeretet fontosságára. A szerző teljesen más köntösben ábrázolja a gyászt és az eltávozást, ami végtelen nyugalommal töltött el.

A karakterek személyiségfejlődése figyelemre méltó. Wallace alakja egy az egyben a Ház az égszínkék tengernél Linus Baker-je. A kezdetben morcos, unszimpatikus férfiak a velük történő váratlan események és az életükben megjelenő új személyek hatására valósággal kivirágoznak, szinte más emberré válnak. Szerintem kicsit nehezen hihető ez a drasztikus változás, nem tartom valószerűnek, hogy szinte minden negatív tulajdonságát le tudja vetkőzni valaki és pusztán pár nap alatt saját maga vadi új verziójává érik. Ettől függetlenül gondolatébresztő volt végigkövetni Wallace átalakulását, melynek tanulsága, hogy sosem lehet tudni, mi lakozik a körülöttünk lévők lelkének mélyén. Bizonyos esetekben a felszín alatt sokkal több van, mint azt elsőre gondolnánk, megéri hát időt és energiát fektetni mások megismerésébe.

Fontosnak érzem megemlíteni a szerelmi szál sajátosságát a történetben. A homoszexualitás a biszexualitás kendőzetlenül van jelen a cselekményben, sokszínűvé téve az alkotást. Örülök, hogy olykor-olykor utamba kerülnek LMBTQ szálat tartalmazó könyvek, és nagyon hasznosnak tartom őket társadalmi elfogadásért, toleranciáért és összefogásért vívott küzdelemben.

„Egyszer-egyszer mindannyian eltévedünk, de nem a hibáink vagy a döntéseink miatt. Hanem azért, mert szörnyűségesen és csodálatosan emberek vagyunk. És ha van valami, amit megtanultam arról, hogy milyen embernek lenni, akkor az az, hogy egyedül nem boldogulunk. Amikor eltévedünk, segítségre van szükségünk ahhoz, hogy visszataláljunk a helyes útra.”

Elégedetten írom most e sorokat, sokat nyújtott számomra ez a kötet. Meghatott, elszomorított, megnevetett és könnyeket csalt a szemembe. A suttogó ajtón túl cselekménye a halállal foglalkozik, de a könyv maga az életről szól.