Rekviem egy gyilkos asszonyért - egy izlandi dráma

 

Egy kedves blogtársam ajánlása miatt kaptam kedvet a könyvhöz, és bár kicsit aggódtam, hogy a címből sugárzó nagyon depresszív hangulat padlóra küld majd, végül nem ez történt. Hannah Kent története precíz, érdekfeszítő és gondolatébresztő olyan tanulságokkal, amelyeket fontos lenne mindannyiunknak elsajátítani.

1828, Izland

Agnes Magnúsdóttirt és két társát halálra ítélték gyilkosságért. A kivégzés napjáig a bűnösöket egymástól távol helyezték el, így került Agnes a Kornsá farmra egy kétgyermekes család felügyelete alá. A ház lakói nem örülnek a nő jelenlétének, félnek a sok pletykából ismert kegyetlenségétől. Valójában azonban senki nem ismeri igazán Agnest, mindenki a bűne alapján tör pálcát felette, az asszonynak pedig esélye sincs elmondani a saját verzióját. A farmon töltött idő alatt elkezdi látogatni őt egy segédelelkész, aki korábban azt a feladatot kapta, hogy készítse fel az elítéltet a halálra, nyújtson neki lelki szolgáltatást. Agnes bizalmába fogadja a lelkészt, majd a szűkös izlandi kunyhóban a család többi tagjának füle hallatára a gyilkos asszony beszélni kezd…

”– Ismerni valakinek a tetteit és ismerni magát az embert két különböző dolog.

Tóti nem tágított.

– De Agnes, a tettek ékesebben beszélnek a szavaknál.

– A tettek hazudnak – vágott vissza gyorsan Agnes. – Az embereknek néha kezdettől nincs választásuk, vagy egyszerűen csak hibáznak.”

Annyi mindent tudnék mondani erről a könyvről, de mivel a szerkesztők vették a fáradságot és a kötet utolsó lapjain megjelentették a szerző nyilatkozatát az alkotói folyamatról és válaszait az olvasók kérdéseire, beszéljen egy kicsit helyettem a zseni a szavak mögött!

“(…) Agnes halála az én magányomra emlékeztetett, (…). Még akkor is, amikor már elmúlt a magányérzetem, és mélyen beleszerettem Izlandba, egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy elmondjam ennek a kivégzésnek, vagy még inkább Agnesnek a történetét. Biztos voltam benne, hogy bonyolultabb jellem volt, mint ahogy a korabeli feljegyzésekben szerepel, ahol sematikusan “szörnyeteg”-nem bélyegezték.”

A gyilkos asszony történetének legnagyobb tanulsága éppen az, hogy semmi sem az, aminek látszik. Az előítélet és a pletykák keltette vakság könnyen elfedheti a valódi tartalmat, és ahelyett, hogy megismernénk valakit, leragadunk a felszínen. Agnest bűnösnek akarták látni, így hát bűnösként is bántak vele. Hannah Kent elsősorban azért írta meg ezt a könyvet, hogy rávilágítson az igazságszolgáltatás igazságtalanságára, amely a való életben is tetten érhető. 

“– Én elmondtam az igazat, és maga is láthatja, mi érte a jutalmam.”

Hannah Kent így nyilatkozik Agnesről:

“Agnes nem erős, és ezzel tisztában van. Ugyanakkor azt sem mondanám, hogy megadja magát a sorsának. Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág, jóllehet tudja, hogy sorsa elkerülhetetlen. Az áldozat szerepét annak tehetetlen természete miatt utasítja el. Végezetül pedig nem is igazán nevezném őt hősnőnek. Ő nem szükségszerűen egy rendkívül vakmerő vagy bátor nőalak. Nem több, mint egy nő, aki nem akar meghalni. Ebben rejlik a történet tragikuma és átütő ereje egyaránt.”

A hangulat lehangoló és sötét, tele van kétségbeeséssel, de közben Agnes megismerésével párhuzamosan megtapasztalhatjuk az igazság felgöngyölítésének örömét is. Élvezetes elmélyülés, ami térben is időben is távoli tájakra kalauzol. Hannah Kent rengeteg kutatómunka után írta meg a regényt, alapossága és precizitása egyedülálló történetet eredményezett. Ha készen állsz egy lelki utazásra, netán odavagy a drámákért és a mély könyvekért, bátran vedd a kezedbe, nem fogod megbánni!