Pierce Brown: Vörös lázadás sorozat

Pierce Brown: Vörös lázadás sorozat

Az amerikai író 2014-ben írta meg a Vörös lázadás című science fiction regényét, amellyel hatalmas sikereket ért el. A sorozat további részei, az Arany háború, a Hajnalcsillag és A káosz évei évente jelentek meg. Pierce Brown az első kötetnek köszönheti hírnevét és olvasóközönségét, hiszen rengetegen várták a folytatását. Nem véletlenül, hiszen az alaptörténet figyelemre méltó.
A történet a jövőben játszódik, többnyire a Marson. A főszereplő pedig Darrow, aki egy különös kaszt rendszerű társadalom legalsó szintjén helyezkedik el. Úgynevezett színkasztokba rendeződnek az emberek, melyek közül az arany a vezető réteg, a vörös pedig a legszegényebb, Darrow az utóbbiba tartozik. Személyes tragédiájának következtében azonban furcsa helyzetbe kerül, társaival megpróbálkoznak kitörni a nyomorból, a terv kulcsembere pedig nem más, mint Darrow, ez teszi őt a főhőssé. Az egész sorozat erre a küzdelemre épül. A tét viszont könyvről könyvre fokozódik, és a gyenge próbálkozás bolygókat megrengető harccá fajul. És a kérdés végig ugyanaz: sikerül-e kivívni az igazságot, szabadságot?
A politikai tartalommal telítődött cselekmény nagyon fordulatos, izgalmas. Az író egy apró szerelmi szállal is kibővíti a történetet, amely annál nagyobb jelentőséggel bír a későbbiekben. Számos eszmét közvetít a családról, a küzdőszellemről, kitartásról. A baráti viszonyok szerepe rendkívül meghatározó, kihat hőseink cselekedeteire. A történet az ókori római, görög hitvilághoz kapcsolódik, sokat merít belőle, így Darrow, aki valójában a hazaszeretet és a hősiesség képviselője, olyan, mint egy mítoszból kilépett hérosz.
Ezt a sajátos, jövőbeli világot csodásan építette fel az író, élveztem minden lapját. Bátran állíthatom, hogy ez lett a kedvenc sci-fi sorozatom, és mindenkinek ajánlom, aki izgalmakkal, küzdelemmel teli történetre vágyik.

Jó olvasást!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek

Olvasás 24 órán keresztül? - Readathon élménybeszámoló