Kedvenc kortárs költőm

Nagy rajongója vagyok a költészetnek, hiszen versek által megannyi érzelem és hangulat közvetíthető, mindössze pár sorban egy egész történet közölhető, ezt pedig varázslatosnak tartom. Számos kedvenc költőm van, elsősorban a magyar irodalom legnevesebb személyiségei: Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós és még sokáig folytathatnám ezt a sort. Nem elhanyagolható azonban a kortárs költészet sem. A 21. századi jelenünkben számtalan probléma merül fel egyéni és társadalmi szinten egyaránt, amiket egy-egy költemény formájában olvasva felnyithatja szemünket. Számomra a legkiemelkedőbb élményt Rupi Kaur műveinek olvasása nyújtotta, ebben a bejegyzésben pedig bemutatom nektek életét, és elmondom, miért érdemes tőle olvasni.

A fiatal költőnő Indiában született, 4 éves korában szüleivel Kanadába költözött. Költészetének meghatározó témája ez az élmény. Számtalanszor megjelenik verseiben a szülőföldhöz való kötődése, az anyanyelvének szeretete, illetve a rasszizmus problémája a jelenkorban. Az emigrálást nehezen élte meg, a nyugati társadalomba való beilleszkedés feladta a leckét családjának. Sorsközösséget vállal minden bevándorlóval, akiknek élete tele van bizonytalansággal és az elfogadás érzésének hiányával. Talán a legfontosabb gondolat, ami mindebből következik az az, hogy az embereket nem a bőrszínük határozza meg, mi mind összetartozunk, és nem szabad hagyni, hogy a külsőségek szétszakítsanak minket egymástól.

Rupi általánosságban ír tehát az emberiségről, a társadalomról és a széthúzásról, de köteteinek nagy részében személyes élményeit írja le, amik elsősorban a női létre fókuszálnak.

Rupi Kaur igazi nő. Büszke arra, hogy ennek a nemnek képviselője lehet, és hangot emel a nemi alapú diszkrimináció, a bántalmazás ellen. Ő egy olyan országból származik, ahol a nőket nem tekintik egyenrangú félnek a férfiakkal, ki vannak szolgáltatva nekik és semmi esélyük, hogy kiálljanak magukért. Erre a szerepre vállalkozik a költőnő. Szókimondóan és merészen beszél a női létről. Instagram oldalán kampányolt a menstruációs tabuk ellen, több olyan fényképet is megosztott, amin ez a teljesen természetes biológiai folyamat látszódik. A képek szokatlanok, hiszen nem éppen mindennapi, hogy valaki a véres pizsamanadrágját, lepedőjét osztja meg magáról a közösségi médiában, de ő pont erre hívja fel ezzel a figyelmet: nem kéne mindezt titkolnunk, kínosnak éreznünk. Igazi példaképként tekintek rá emiatt a merészsége miatt, ami egyébként ugrásszerűen növelte meg hírnevét. Úgy látszik, nem csak engem ragadott magával magabiztossága. Hála verseinek én magam is másképpen láttam saját magam és a női társadalmat. A legfelemelőbb az egészben, hogy köteteinek végére érve büszkeséget éreztem, hogy ennek én is a részese lehetek.

És ha már a női létnél tartunk, nem hagyhatjuk említés nélkül a szerelem élményét sem. Ez az érzelem az emberiségben jelen van mióta világ a világ. Rupi kendőzetlenül ír ennek a szenvedélynek a borzalmairól, fájdalmairól és természetesen a szépségeiről is. Elsőre meghökkentő sorait olvasni, amikben nem fél nyíltan írni a szexualitásról sem, de pont ez az őszinteség, ami miatt a kedvencemmé vált.

De mi teszi igazán különlegessé művészetét?

Bevallom először azért kaptam kedvet köteteinek olvasásához, mert belelapoztam az egyik könyvébe, a lapok pedig tele voltak minimalista illusztrációkkal. A vékony fekete vonalakból álló rajzok nem csupán kis firkák, amik ott vannak a sorok mellett, hanem szerves részei a költeménynek, segítik az értelmezést, és a mű részét képezik, azok nélkül a vers nem lenne teljes. Rupi saját maga készíti ezeket a rajzokat, amik új szintre emelik költészetét és az olvasás élményét is.

Most, hogy már megismertük őt és fő témáit, beszéljünk egy kicsit eddig megjelent köteteiről és a karrierjéről is!

Középiskolás korában névtelenül verselt, majd felvállalva saját nevén előbb Tumblr-on, később Instagramon osztotta meg gondolatait közönségével. Az internetnek hála egyre több embert tudott megszólítani, hírnevet szerzett magának, ami lehetővé tette, hogy publikálhasson. Az első kötete a tej és méz címet viseli (eredetileg: milk and honey), mely címválasztást azzal indokolta az írónő, hogy a nővé válás: „as smooth as milk and as thick as honey” (olyan lágy, mint a tej és olyan sűrű, mint a méz). A kötet négy részből áll, ami a saját személyes fejlődését írja le, amit a fejezetcímek jól szemléltetnek: a fájdalom, a szeretet, a törés, a gyógyulás. Pár évvel később jelent meg második könyve, a nap és az ő virágai, melynek felépítése hasonló a tej és mézhez. A hervadás, elhullás, gyökerezés, növekedés és virágzás fejezetek szintén egy fejlődéstörténetet foglalnak magukba. 2020-ban adta ki legfrissebb versgyűjteményét, a home body-t, de ezt még magyar fordításban nem jelent meg.

Érdekességként kiemelném, hogy verseinek nagyon különös a felépítése. Nem követ semmilyen szabályszerűséget, teljesen kötetlenül közli gondolatait merev szótagszám, rímszerkezet nélkül. Legtöbbször a címeket a vers után jeleníti meg, ami így egy utólagos értelmezési lehetőséget nyújt az olvasónak, de sokszor nem is ad címet a költeményeinek. A legfurcsább az volt számomra, hogy csak kisbetűket használ, ráadásul írásjeleket sem alkalmaz, ami azt az érzést kelti bennem, hogy gondolatainak hömpölygő folyamát olvasom, mintha tényleg a fejébe látnék. Utánaolvastam ennek a jellegzetességnek, melyről a költőnő azt nyilatkozta, hogy élvezi a betűinek egyenrangúságát, ami egyben a világnézetét is tükrözi, ezzel az írásmóddal pedig a kultúrája előtt is tiszteleg.

Verseiben teljesen kitárulkozik az olvasó előtt, amihez hatalmas bátorságra lehetett szüksége, ezért becsülöm őt annyira, példaképpé vált a szememben. Bár sosem találkoztunk vagy beszéltünk egymással, mégis úgy érzem, hogy ismerem Rupi Kaurt, és ha ti is szeretnétek őt megismerni, olvassátok bátran verseit!