Hová lettél, szép világ

Kevesebb, mint egy évvel ezelőtt olvastam a szerzőtől a Normális emberek című regényt, ami azóta is a kedvenceim közé tartozik. Sally Rooney stílusa levett a lábamról, alig vártam, hogy megismerkedhessek a többi magyarul megjelent történetével. 2021-ben jelent meg legújabb alkotása, a Hová lettél, szép világ a 21. Század Kiadó KULT könyvek sorozatának darabjaként. A szépséges és igényes borító mellett a figyelemfelkeltő címe fogott meg – amiről egyébként egyből Huxley Szép új világ című remekművére asszociáltam :D - bár tartalmilag semmi közük egymáshoz. Az írónő ezúttal sem okozott csalódást, nagyon jó élményben volt részem, ha kíváncsi vagy, miért tetszett ennyire, olvass tovább!

Alice és Eileen közeledve a 30-hoz komoly kihívásokkal találják szembe magukat. Visszasírják egyetemista éveiket, amikor közösen béreltek egy lakást, mindig ott voltak egymásnak és minden sokkal könnyebbnek tűnt. A két régi barátnő boldogtalan. Elsodródtak egymástól, párkapcsolati életük romokban, jövőjüket kilátástalannak és értelmetlennek érzik. Eileen egy rosszul fizető állásban gürcöl, nincsenek barátai, testvérével megromlott a viszonya, nemrég szakítottak vele, ráadásul nem tudja mire vélni kapcsolatát Simonnal, aki gyerekkora óta mellette áll, és könnyen lehet, hogy puszta barátságnál többet akarnak egymástól. Alice vidékre költözött, miután súlyos depressziós időszakot élt túl. Kimenekülve a kórház falai közül, vissza szeretne térni a normális életmódhoz, de lehetséges ez egyáltalán egy világszerte ünnepelt írónőnek? Hiába gazdagodott meg könyveiből, felemészti a stressz és a magány, szociális nehézségei megakadályozzák, hogy egészséges kapcsolatokat építsen ki maga körül, a Felix-szel való megismerkedése sem mondható éppen szokványosnak. A két nő levelezéseiből kiderül, hogy érzik magukat a bőrükben (rosszul), hogyan vélekednek a világ dolgairól (pesszimistán) és mire vágynak mindketten (boldogságra a baráti és szerelmi kapcsolataikban). Vajon sikerül gyökeresen átformálni a gondolkodásmódjukat és felismerik végre, hogy életük mennyi szépséggel van tele, vagy saját örömüket szabotálva boldogtalanul élnek, míg meg nem halnak?

„Azt mondogatom magamnak, hogy boldog akarok lenni, csak éppen nem alakultak ki a boldogság feltételei. De mi van, ha ez nem igaz? Mi van, ha én nem hagyom magamnak, hogy boldog legyek?”

Sally Rooney a 21. századi ember egyik legrosszabb tulajdonságát tárja az olvasó elé a két főszereplő személyében: a pesszimizmust és az állandó elégedetlenséget. A legrosszabb az egészben az, hogy saját magamon is tapasztalom olykor ezt a hozzáállást, pedig alapvetően rettentő optimista embernek tartom magam, aki mindig igyekszik a dolgok napos oldalát látni. Sajnos olyan társadalomban élünk, ahol mindenki a rosszra fókuszál. A cselekményben előre haladva végig arra vártam, hogy Alice és Eileen vegyék észre, mennyi mindenért lehetnek hálásak. Emiatt gyakran frusztrációt és idegességet éreztem olvasás közben, legszívesebben bemásztam volna a sorok közé, és rájuk kiabáltam volna, hogy „Hahó, nyissátok már ki a szemeteket!”. Kettejük roppant bonyolult személyisége azonban folyton megakadályozta őket ebben. Leveleikben gyakran merengtek a világ dolgairól, ami véleményük szerint az összeomlás szélén áll – itt nyer értelmet a cím – és bűnösnek érezték magukat, mert ők önző módon a saját életükkel foglalkoznak ahelyett, hogy a civilizációs problémák megoldásán dolgoznának.

„Talán egyszerűen csak arra születünk, hogy szeressünk, és féltsük azokat, akiket ismerünk, és akkor is tovább szeressünk és aggódjunk, amikor fontosabb dolgokkal kellene foglalkoznunk. És ha ez az emberi faj kihalásához vezet, akkor nem szép-e ez az ok a kihalásra, nem az elképzelhető legszebb-e? Mert amikor a világ erőforrásait kellett volna újra elosztani, amikor kollektíven át kellett volna állnunk egy fenntartható gazdasági modellre, akkor mi a szexen és a barátságon rágódtunk.”

De valóban olyan rossz dolog ez? Az egyszerű ember élete a családja, a barátai és a szerelmi kapcsolatai körül forog. Nem hiába mondjuk azt, hogy az élet nehéz. Az emberi kapcsolatok elképesztő bonyolultak, állandó aknákkal teli harcmezővé alakítják mindennapjainkat. Érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban ilyen nehéz-e megfelelni, vagy csak mi magunk tesszük bonyolulttá szociális életünket… Az a személyes tapasztalatom, hogy konfliktusaink többsége könnyűszerrel elkerülhetővé válna, ha saját személyiségünkben keresnénk először a hibát, és észrevennénk, hogy nem a többi ember, hanem mi vagyunk bonyolultak, és nem mások, hanem saját magunk gördítünk akadályokat boldogságunk elé.

Alice és Eileen történetének legnagyobb tanulsága, hogy vegyük észre a jót és fogadjuk el másokat és magunkat is úgy, ahogy vagyunk.

„De mindenkiben van valami, ami nem stimmel, nem?”

Sally Rooney történetvezetése zseniális, nagyszerű írónak tartom őt, aki mer kipróbálni új dolgokat. A dialógusokhoz például nem használ kötőjeleket, eltekint a nyelvtanilag helyes, hagyományos formától, ami egyúttal a könyv hangulatának is ad egy keretet. Fontos leszögeznem, hogy a cselekményben meghatározó szerepet kap a szexualitás, emiatt a 16 év feletti, de inkább a felnőtt korosztálynak ajánlom, annál is inkább, mert a mondanivalóval is könnyebben tudnak azonosulni az érettebb olvasók. Imádtam minden sorát, ezek után biztosan elolvasom a Baráti beszélgetéseket is!