Bejegyzések

Bábel, ​avagy az erőszak szükségszerűsége

Kép
  Mivel hamarosan megjelenik magyarul R. F. Kuang nagy sikerű könyve, a Bábel, úgy döntöttem, mesélek róla nektek egy kicsit. Én eredeti nyelven, angolul olvastam, és vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Főszereplőnk, Robin egy távol-keleti településből származik, szegény családból. A járvány sújtotta térség szinte élhetetlenné válik, az immár elárvult fiú egyetlen reménye a gyors halál. Egy váratlan idegen azonban kimenti őt a nyomorból, felfigyelve a benne rejlő tehetségre. A brit úriember Oxfordban tanít és kutat, méghozzá az egyetem fordító intézetében , amit frappánsan Bábelnek neveztek el. Magához veszi Robint, elkezdi kitaníttatni. A fiú jártassá válik a holt nyelvekben, útja a Bábelbe gyakorlatilag ki van kövezve. Ami igazán különlegessé teszi, az a keleti nyelvek beható, anyanyelvi szintű ismerete, ugyanis az intézet nem igazán bővelkedik az angol gyarmatokról származó tudósokkal. A Bábelben nem csak fordításokkal és nyelvi kutatásokkal foglalkoznak, hanem egy mágikus

Olvasás 24 órán keresztül? - Readathon élménybeszámoló

Kép
Ezer éve szerettem volna tartani egy 24 órás readatathon-t , és egy nyugis júliusi hétvégén végre ráértem annyira, hogy próbát tegyek vele! De mi is az a readathon? Lényegében egy olvasási kihívás , aminek többféle verziója is létezik. Sokat gondolkodtam, hogy kezdetnek inkább egy 12 órással próbálkozzak, de úgy döntöttem, merész leszek! A 42 órás nem jöhetett szóba nálam, mert nem tudtam volna elegendő időt szakítani rá. A readathon lényege, hogy maraton-szerűen annyit olvass a megadott idő alatt, amennyit csak bírsz. Lássuk, hogy sikerült a kihívás! Szombat 9:00 és vasárnap 9:00 között teljesítettem a kihívást. Ezalatt az idő alatt három könyv került a kezembe, de csak egy olyan volt, amit az elejétől a végégi a kihívás alatt olvastam el. 10:55-kor sikerült befejeznem a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz trilógia harmadik részét, amit már elkezdtem a kihívást megelőző napokban, de a maradék 175 oldalt sikerült nagyjából két óra alatt letudnom. Ekkor kezdtem bele A legros

A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz trilógia fináléja

Kép
  Holly Jackson Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz trilógiájának utolsó részét olvastam el a napokban, és azt kell mondjam, hogy nagyon fájt elengedni a karaktereket. Az első és a második kötet hatalmas kedvencemmé vált, lássuk, hogy tetszett a lezárás! Pip az Andie Bell-rejtély feltárása után sem volt képes abbahagyni a nyomozást, de ahogy egyre elmerült a Little Kilton városát övező titkok útvesztőjében, egyre veszélyesebb emberek társaságába került és egyre több ellenséget szerzett. Nem hiába mondják, hogy az információ a legnagyobb fegyver, és Pip bizony rengeteg tudást halmozott fel a podcast sorozat készítése közben. Az sem meglepő, hogy vannak, akiknek ez egyáltalán nem tetszik, és mindent megtennének, hogy a fiatal lány senkinek se kotyoghassa ki féltve őrzött titkaikat. Amikor Pip számára nyilvánvalóvá válik, hogy zaklatás áldozata, nyomozásba kezd, hogy fényt derítsen az őt terrorizáló személy kilétére. Ám a fenyegetések súlyosságának és gyakoriságának emelkedésével

Egy fiú rögös útja a felnőtti válásig - Copperfield Dávid

Kép
Charles Dickens klasszikus műveit mindig is szerettem olvasni, de kétségtelenül fokozta az élményt, hogy a Menő Könyveknek hála ilyen gyönyörű köntösben vehettem a kezembe a Copperfield Dávidot . Lássuk, hogy tetszett! Dávid egy viszonylag tehetős családból származó kisfiú, aki édesanyjával és a hőn szeretett cselédjükkel él együtt. Apját korán elvesztették, Dávid nem is ismerhette őt, bár a róla szóló történetekből annyi kiderül, hogy becsületes ember volt, akinek az halála hatalmas űrt hagyott szeretteiben. A boldog gyermekkorát kettétöri anyja újraházasodása, hiszen mostohaapja és az ő nővére nehezen viselik el a gondolatát annak, hogy egy másik férfitől származó gyermeket a sajátjukként kezeljenek. Ekkor kezdődnek Dávid kalandjai és megpróbáltatásai a túl korai felnőtté válásának útján. Az elkövetkezendő években többféle iskolában is megfordul, kipróbálja magát londoni munkásként és csavargóként is. Vajon visszatalál valaha ahhoz a békés és szeretettel teli élethez, amiben gye

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Kép
  Így bizony, egy újabb romkom ! Javíthatatlanul nyálas romantikus lélek vagyok, mert úgy látszik, nem tudom megunni az ilyen típusú történeteket. Szerencsére A legrosszabb esküvői tanú sem okozott csalódást, amit a Kossuth Kiadó jóvoltából olvashattam el. Minden egy esküvővel kezdődött… Lina éppen készül hozzámenni a szerinte hozzáillő tökéletes férfihoz, amikor a vőlegény bátyja, Max pár órával a szertartás előtt közli, hogy az ifjú pár férfi tagja mégsem szándékozik részt venni az esküvőn, erről a fejleményről pedig sms üzenetben értesítette őt aznap reggel. Lina elolvassa az üzenetet, amiben az áll, hogy a vőlegény a fivérével folytatott mély beszélgetés hatására döntött úgy, hogy mégsem szándékozik megházasodni. A (volt) menyasszony finoman megkéri, hogy távozzon, vagyis ordítva elküldi a fenébe… Amikor hosszú évekkel később az esküvőszervezőként doglozó Lina és a marketing szakember testvérpár egy grandiózus projekt miatt keresztezik egymás útját, választaniuk kell. Vagy félr

Szerelem a rádióban - Ex Talk

Kép
Mostanában egyre több nagy TikTok szenzációt fedeznek fel a magyar kiadók, és azt kell mondjam, hogy nagyon elégedett vagyok ezzel a trenddel! A Kossuth Kiadónak hála elolvashattam az Ex Talkot , ami a már említett közösségi médiás platform egyik legfelkapottabb kötete. Lássuk, hogy tetszett. Shay már 10 éve dolgozik a seattle-i közrádiónál , és kevés olyan ember él a földön, aki nála szenvedélyesebben szereti a rádiózás szakmáját. Számára a műsorkészítés és a történetmesélés édesapja emlékével párosul, akit igazságtalanul fiatalon veszített el, és hiába telt el több, mint egy évtized, a nő még mindig szenved a gyász súlyától. Jelenleg producerként dolgozik a rádiónál, és bár imádja a pozícióját, nagy álma, hogy élőben is szereplhessen, mint műsorvezető. Amikor színre lép a nála fiatalabb riporter, Dominic, furcsa féltékenység keríti hatalmába. Már nem ő a friss felfedezett, a legfiatalabb csodaalkalmazott… Bármennyire is gyerekes ez az érzés, és bármennyire is tartaná szimpatikusn

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek

Kép
  Maggie Stiefvater-től korábban a Hollófiúk sorozatot olvastam, ami a maga misztikusságával megnyert magának. Mivel hasonló stílusra és történetre számítottam A tökéletlen szentek esetében is, optimistán vágtam bele az olvasásba. Lássuk, hogy tetszett! A könyv fülszövegének segítségével ismertetem a történetet: Mindannyiunk leghőbb vágya ez: egy csoda . De rettegünk attól, mit kell feláldoznunk ahhoz, hogy megkapjuk. Aki a coloradói Bicho Raróba látogat, nagy eséllyel találkozik néhány komor szenttel, titokzatoskodó szerelmessel, álmodozó tudóssal, csodamániás bagollyal, elhidegült szerelmespárral, egy-két árva gyerekkel meg egy végtelen sivatagi égbolttal, aminek a csillagai éberen figyelnek. Ennek a helynek a főszereplői a Soria család tagjai, akik szokatlan csodákra képesek. A család főszereplői pedig három tizenéves unokatestvér, akik arra készülnek, hogy megváltoztassák a jövőt: Beatriz, az érzelmek nélküli lány, aki csak arra vágyik, hogy szabadon vizsgálhassa a gondolatait

A Wednesday sorozat sztrájának könyve

Kép
  Amikor az Édesvíz Kiadó lehetőséget kínált, hogy elolvashassam Jenna Ortega első könyvét, a Szív és lélek tükröződését , habozás nélkül igent mondtam. A népszerű Wednesday sorozat ugrásszerűen megnövelte a színésznő rajongótáborát, és mivel a Netflix alkotása hazánkban is meghódította a nézők nagy részét, a kiadó úgy döntött, hogy érdemes elhozni az olvasóközönség számára a sorozat sztárjának írását. Alapvetően életrajzi kötetre számítottam, és mivel ez a műfaj igencsak a szívembe lopta magát az elmúlt évben, nagyon vártam az olvasását. Azonban belelapozva a könyvbe, egyből rájöttem, hogy nem egészen erről lesz szó. Jenna Ortega megosztja velünk az élet nagy dolgaival kapcsolatos gondolatait, saját tapasztalataival tarkítva , így a színésznő sokkal mélyebb oldalát ismerhetjük meg. Könyvéből kiderül, mi számára a legfontosabb az életben, hogyan kezeli a kudarcot és hogy miként birkózik meg a hírességek vállát nyomó teherrel. Emellett optimista hangvételű üzeneteivel arra ösztönöz

A Holdbéli krónikák fináléja - életem egyik legjobb könyvsorozata

Kép
  Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt olvastam a Holdbéli krónikák harmadik részét, és igencsak szíven ütött, hogy a folytatásba és egyben a záró kötetbe nem vethettem bele magam azonnal. A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából végre bepótolhattam az elmaradásomat, és azt kell, mondjam a Winter méltó módon tett pontot eme csodálatos történet végére. A Holdbéli krónikák egy retelling , ugyanis Disney hercegnők történetét meséli el, de egy kicsit máshogy. A történet főszereplője, Cinder Hamupipőkének feleltethető meg, Scarlet Piroskát személyesíti meg, Cress Aranyhajnak kölcsönöz új életet, Winter pedig Hófehérke karakterét eleveníti fel. Az eredeti történeteik ikonikus mozzanatai mind fellelhetők az egyes részekben, ezeknek a felfedezését imádtam legjobban olvasás közben. A szerző egy igazi zseni, rejtély számomra, hogyan tudta ezeket a régóta ismert meséket ennyire újszerűen és kreatívan ábrázolni, azt gondolom, hogy erre csak az igazán tehetséges írók képesek. Ahelyett, hogy mi

Térkép a munka világának útvesztőjéhez

Kép
  A mai cikk elsősorban azoknak szól, akik dolgoznak vagy dolgoztak már valaha. Nem titok, hogy minden ember arra törekszik, hogy olyan munkát vállaljon, amit szeret és elégedettséggel tölti el. Azonban az unalmas és csöppet naiv mondatok, mint a „Bármire képes vagy” és a „Akármilyen munkát választhatsz” könnyen tévútra vezethetnek, mert bizony a munka világa nem fenékig tejfel és előfordulhat, hogy kompromisszumokat kell tennünk. Carina Maggar Hogyan ne legyen szívás a munka? című könyve segít eligazodni a munka világában, de legfőképpen hozzájárul ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy érezzük magunkat az aktuális állásunkban és hogyan szeretnénk érezni magunkat valójában. Úgy érzem, nagyon jókor olvastam ezt a könyvet. Eddig nem igazán dolgoztam sokat életemben, tavaly nyáron vállaltam először komolyabb munkát egy kisbolt-kávézóban. Egyetemista éveim alatt nem mertem belevágni semmibe szorgalmi időszak hónapjaiban, mert attól tartottam, hogy túlhajtanám magam. A nyári kávézós munka azonban