Miért szeretek e-book olvasón olvasni?
Az elmúlt egy évben nagyon belelendültem az olvasásba, 2019-ben 60-nál
is több könyvet fogyasztottam el, amire meglehetősen büszke vagyok. 2020-ban az
olvasási tempóm tovább fokozódott. Bármennyire is szeretem a polcomon tudni
olvasmányaimat, elhatároztam, hogy ballagási ajándék gyanánt e-book olvasót
kérek a családomtól, akik egy PocketBook InkPad 3 típusú olvasóval leptek meg.
Ha ti is gondolkodtok egy e-könyv olvasó beszerzésén, de bizonytalanok vagytok
a döntést illetően, mindenképpen olvassátok el ezt a bejegyzést, ami személyes
tapasztalataimról fog szólni.
Mi is az az e-könyv?
Az e-könyv nem más, mint egy elektronikus könyv, ami ebből adódóan nem
nyomtatott formában, papír alapon olvasható, hanem e-book olvasó segítségével,
ami egy tablethez hasonló eszköz. Ezeknek az olvasóknak nagy előnye, hogy
különleges kijelzőjüknek köszönhetően nem roncsolják az ember szemét, mint a
hagyományos okostelefonok, laptopok képernyői. Ezt nevezik E-Ink technológiának,
ami olyan hatást kelt, mintha rendes könyvet olvasna az ember.
Az e-book olvasóhoz tartozó USB-s kábel
segítségével kerülnek rá a könyvek az eszközre, olvasótól függ, hogy milyen
formátumokat támogat. Én általában pdf-ként másolom át a gépemre már korábban
letöltött könyveket, de vannak kifejezetten olyan formátumok, amiket e-könyvek
olvasására szánnak, pl.: epub.
Habár nagyon hasonlít a tablethez, az
e-olvasót nem kell olyan gyakran tölteni, az akkumulátora hihetetlenül sokáig
bírja, mivel csak akkor fogyaszt, ha a képernyőn váltás történik, például lapozáskor.
Azt tapasztalom, hogy sokszor jóval
kényelmesebb így olvasni, mint rendes, nyomtatott könyvet a kézben tartani. Könnyebb
egy 800 oldalas regénynél, akárhova magammal vihetem, mert nem foglal annyi
helyet, és bárhol előkaphatom, hogy olvassak egy-két oldalt. A könyvek
beszerzésével sem kell bajlódni, hiszen pár kattintással és egy másolással már
olvasható is, nem kell a rendeléssel, kiszállítással, boltba járással foglalkozni.
Gyakran éri kritikaként az e-book olvasókat, hogy elvesz az olvasás élményéből. Bevallom, kezdetben én is ezt gondoltam, viszont a sok pozitív vélemény hatására megváltozott az álláspontom, használóként pedig bizton állítom, hogy ez nem igaz. Megvan a varázsa a nyomtatott könyveknek, de nem lehet összehasonlítani egy e-book-kal, mert ez két külön „műfaj”. Mindkettőnek megvannak a maguk előnyei és hátrányai, ezért is szoktam azt mondani, hogy meg kell találni a kettő közötti az egyensúlyt, az „arany középutat”. Ha valaki beszerez egy e-book-ot, az nem azt jelenti, hogy elköteleződik mellette, és soha többé nem vesz papír alapú könyvet a kezébe. Én gyakorlatilag felváltva veszem elő az olvasóm, és választok a polcról egy kötet.
Csak bátorítani
tudok mindenkit, hogy ha van rá lehetősége, próbálja ki, milyen egy e-book
olvasót használni! Nekem teljesen bevált, nagyon hasznosnak érzem, és bár egy
jó minőségű olvasó nem filléres tétel, megéri rá beruházni, főleg, ha olyan
gyorsan olvastok, mint én. Remélem, tudtam segíteni a döntéshozásban, és eloszlattam
pár tévhitet, megválaszoltam a fel nem tett kérdéseket ezzel a témával
kapcsolatban.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése