Alice Csodaországban újragondolva

 

Egészen viccesen indult a kapcsolatom ezzel a könyvvel, mégpedig azért, mert nagyon sokáig tulajdonképpen nem is tudtam, mit olvasok. Ezt rögtön elmagyarázom. Az elveimmel homlokegyenest ellentétesen cselekedtem, amikor megvettem Marissa Meyer regényét (az írónőt állandóan összekeverem az Alkonyat szerzőjével Stephenie Meyerrel, amit a Caravalt író Stephanie Garber neve még inkább összezavart). Bookstagramon rengeteg képen szerepelt a borítója, ami nagyon megtetszett nekem, és igen, elkövettem azt, hogy a kinézete miatt rendeltem meg. Tudom, ez felszínes, mert sosem ítélünk borító alapján, ezúttal mégis elcsábultam. Az alapján döntöttem, hogy jól néz ki, vöröspöttyös, romantikus fantasy, mi baj lehet? És valóban, semmi bajom nem származott az elolvasásából, sőt!

A Heartless, magyar címén Szívtelen, Lewis Carroll nagy népszerűségnek örvendő regényének egyfajta előzménytörténete, az Alice Csodaországban című mesének kibővítése, young adult formában. Nem hiába szerepel az első oldalon az alábbi idézet:

„A Szív Királynőt a féktelen szenvedély megtestesüléseként képzeltem el – aki maga a vak és céltalan Düh.” – Lewis Carroll

Ez azért elég jól hangzik.

Nos, én konkrétan nem tudtam, hogy ez az egész erről szól. Mivel a fülszöveget sem olvastam el, egyszerűen elsiklottam a hasonlóságok felett. Kalapos, Szív Királynő, Csodaország… de ismerős valahonnan. Na mindegy, csak legyintettem, olvastam tovább, elmerültem ebben az izgi világban, és nagyjából a könyv felénél esett le, mi a helyzet. Rég éltem át olyan Heuréka pillanatot, de büszkeségemet, amit azért éreztem, hogy ilyen frappánsan megfejtettem a titkot, hamar felváltotta az a kínos érzés, hogy szörnyen vak vagyok néha.

Ezután a kis kitekintés után beszélgessünk kicsit magáról a sztoriról, remélem a fenti esetnek hála ti tudatosabban fogtok majd hozzá az olvasáshoz, és nem okoz majd meglepetést a nyilvánvaló.

Lewis Carroll művét nem hiszem, hogy sokaknak be kell mutatnom. Több általános iskolában is a kötelező olvasmányok között szerepel, nem is beszélve a belőle készült rajzfilmről és élőszereplős adaptációról. Nemrég olvastam el az eredetit, és be kell vallanom, meglehetősen elrugaszkodtak tőle ezek az átdolgozások. Őszintén szólva annyira nem tetszett, a filmek sokkal izgalmasabbra sikerültek, én nem éreztem olyan átütőnek a mesét, mint ahogy az emberek fejében él. Ennek ellenére nagyon tetszik a képzeletbeli világ ötlete, amit mind az adaptációk, mind az általunk tárgyalt könyv szépen kibontott.

Alice, az ártatlan kislány, véletlenül kerül bele ebbe a képtelen világba, ahol minden olyan furcsa. A főgonoszt nevezik Szív Királynőnek, aki hírhedt kegyetlenségéről és vérengzéseiről. De mégis miért vált azzá, aki? Hogyan lett ő Csodaország uralkodója, és mi oka van rá, hogy rettegésben tartsa alattvalóit? Marissa Meyer határtalan leleményességről tanúbizonyságot téve ad választ ezekre a kérdésekre.

A főszereplőnk Catherine, aki meglehetősen jómódú családból származik, szülei abban reménykednek, hogy nemsokára magasabb pozíciót is elérhet az udvarban, mivel a király felettébb nagy érdeklődést mutat a fiatal lány iránt. Catherine azonban olyan távolinak érzi magát ettől az egésztől, amennyire csak lehet. Nem igényli a fényűzést, ő pusztán szenvedélyének akar hódolni, ami nem más, mint a sütés. Az az álma, hogy saját pékséget nyithasson, de a körülmények nem teszik ezt lehetővé számára. Már-már beletörődik sorsába, próbálja elfogadni a valóságot, és a családja által ráosztott szerepet, amikor találkozik Jesttel, aki fenekestül felforgatja az életét. Az udvaribolonddal egy bálon találkozik először, majd elkezdődik közös kalandjuk. Nyomozni kezdenek a királyságot veszélyeztető szörnyeteg ügyében, ami rájuk nézve is kockázatos küldetésnek bizonyul, ám a cselekvésképtelen király helyett valakinek muszáj magára vállalnia ezt a feladatot. Eközben akaratlanul is közelebb kerülnek egymáshoz. Megismerkedünk Jest jóbarátjával, a Kalapossal, aki az Alice Csodaország című történet emblematikus alakja. Felfedezzük a képzeletbeli világot, ami jóval több titkot rejt, mint azt elsőre gondolnánk.

A cselekmény előrehaladtával Catherine megváltozik. Bár korábban talán képes lett volna belenyugodni abba, hogy úgy kell élnie, ahogy azt mások mondják, a Jesttel való megismerkedésük után erre már képtelen. Inkább dacol a társadalmi normákkal és szülei elvárásával, meghozza a szükséges áldozatokat, hogy az lehessen, aki lenni akar. Furcsa, hogy rokonszenvezni kezdünk azzal, akiről pontosan tudjuk, hogy egy kis idő elteltével azzá válik, aki mások életét teszi keserűvé. És mégis… elkezdjük megérteni őt. Mindez azt juttatta eszembe, hogy mindenki okkal teszi, amit tesz. Anélkül, hogy megismernénk mások indítékait, nem szabad elhamarkodottan ítélkeznünk, előbb tudnunk kell, milyen út vezetett egy bizonyos pontig, és akkor minden értelmet nyer.

„A szív nem egy sakkbábu, hogy játszadozzanak vele, aztán elhajítsák, ha már nincsen rá szükség.”

A romantikus szál nagyon megható, Csodaország megformálása nem okozott csalódást, tökéletes romantikus fantasy, amit bátran ajánlok a Vöröspöttyös könyvek rajongóinak.

https://prologus.wordpress.com/