Egy könyv, ami tanulni tanít

Nemrég ébredtem rá, hogy kifejezetten élvezem az életrajzi könyveket. Már régóta szemeztem A tanult lánnyal, de eddig sosem mertem belefogni, féltem, hogy nem tetszene vagy kötne le annyira, mint egy könnyed fikció. Azonban, ahogy érettebbé válok,  egyre többször kapok kedvet komolyabb hangvételű regényekhez. Nem véletlen, hogy mintegy jelképesen a 19. születésnapomon olvastam Tara Westover történetét. (Ez azért is volt remek ötlet, mert ettől felnőttebbnek éreztem magam, mert egyébként nem igazán fogtam még fel, hogy majdnem 20 éves vagyok…)

Ez a könyv nem tartozik a legnépszerűbb közönségsikerek közé, én is véletlenül bukkantam rá egy könyvesboltos kalandozásom alkalmával, ezért is döntöttem úgy, hogy írok róla nektek. Szerintem mindenképpen megérdemli, hogy nagyobb ismertségre tegyen szert, mert tele van értékes gondolatokkal, rám igazán inspirálóan hatott.

Tara Westover – aki e könyv szerzője egyben – elmeséli gyermekkorát és felnőtté válásának folyamatát, ami messze nem volt olyan akadályoktól mentes, mint az átlagembereké. Persze, tudom, ez mindenki számára kihívásokkal teli utazás, de Tara olyan nehézségekkel találta szembe magát, amely fizikailag és mentálisan is megsebezte.

A lány Idaho-ból származik, ahol egy apró faluban élt szüleivel és több testvérével együtt, közel a hegyek lábához és az erdős vidékekhez, kissé elszigetelve más emberektől. A mormon vallású család életét átitatta a hit, ami az egészséges hívőségből fanatizmusba csapott át. Az édesapja dominanciája egyértelmű volt a családon belül, az ő paranoiás gondolatai, ötletei több soron veszélybe sodorták őket. A családfő mélyen megvetette a kormányzatot, célja volt, hogy teljesen függetlenedjen tőlük, ezért nem fogadott el semmilyen orvosi segítséget, Tara kilencéves koráig nem is rendelkezett születési bizonyítvánnyal, és ami a lány életében létfontosságú, az az, hogy nem járt iskolába. A szülők az otthoni „oktatást” teljesen elegendőnek ítélték meg, de nem hiszem, hogy sokat elárulok azzal, hogy az nem volt tanulásnak tekinthető. Ezt tetézte az, hogy az apa a gyerekeket arra is felhasználta, hogy segítsék őt munkájában. Dolgoztatta őket az építkezéseken, a roncstelepen, ahol védőfelszerelés nélkül mindenféle sérülésnek kitette őket. Számos hihetetlen esetről számol be Tara a könyvben, és egészen elképesztő, hogy a túlzásba vitt hit mennyire ki tudja fordítani az embereket önmagukból.

"Ha maga az élet látszik kész őrületnek, ki tudja, mi az igazi őrültség?"

El sem tudom képzelni, milyen lehetett ilyen környezetben nevelkedni. Tara sok évig küzdött önmagával, míg arra az elhatározásra jutott, hogy nem akarja tovább ezt az életet élni. Titokban elkezdett tanulni, és anélkül, hogy bármilyen iskolai végzettséget szerzett volna, sikerült felsőoktatási képzésre bekerülnie. Ami a tanulást illeti, hatalmas tehetségnek számított, s minden nehézség ellenére a csúcsra jutott. Viszont mi a helyzet a lelkével? A családja elfogadhatatlannak tartotta, hogy ilyen bűnös tettet hajtott végre, azt sulykolták bele, hogy rossz úton halad, amiért elnyeri majd méltó büntetését. Tara hiába érezte legbelül, hogy a családja abnormális gondolkodásának nem szabad engedni, hogy befolyásolja, mégis vívódott. Egészen fiatal korától ebben élt, szentírásként kezelte apja szavait, mindent elhitt neki. Eljutott egy olyan pontra, ahol már nem tudott különbséget tenni a hazugság és az igazság között. Valóságos érzelmi hullámvasúton ment keresztül, de sosem tört meg. A kellemetlen epizódok és nehézségek ellenére sem esett vissza. Ezt a harcot, a belső szenvedéseit tárja fel előttünk az író.

Többek között olyan komoly témákat is feldolgoz ez a könyv, hogy mi a szerepe a családnak az ember életében; követhetjük-e a saját utunkat, ha az minden mással szembemegy; mit tehetünk a családon belüli erőszak ellen és hol vannak az épelméjűség határai? Súlyos gondolatok, amikkel a mindennapjainkban nem találkozunk (jobb esetben), viszont ez a könyv a bizonyíték arra, hogy sajnálatos módon vannak olyanok, akiknek ezek a problémák szerves részét képezik az életüknek.

"Fájdalmas dolog szembesülni a valósággal."

Több tanulsága is van ennek a történetnek. Az egyik az, hogy semmit sem szabad túlzásba vinni. Ez itt elsősorban a túlbuzgó vallásosságban jelenik meg. Tara apja úgy élte az életét, mintha semmiért sem lenne hibás, minden rossz és jó eseményt egy magasabb rangú erőnek tulajdonított. Radikális nézetei eltávolították gyermekeitől,  a saját és mások életét is kockára tette nem is egyszer, de megfelelő önkritika hiányában eszébe sem jutott, hogy neki kéne változnia.

A másik üzenet, ami hatalmas motivációt adott, az az, hogy mi irányítjuk saját életünket. Ha valamin változtatni akarunk, csak akaraterőre és kitartásra van szükségünk hozzá. Semmi sem lehetetlen, elvégre az iskolázatlan mormon gyermek egy világvégi falucskából sikeresen saját lábra állt, barátokat szerzett, és ahogy a cím is erre utal, „tanult lány” vált belőle. Minden elhatározás kérdése, saját sorsunk kovácsai vagyunk.

"...az élet nem olyasmi, amin ne lehetne változtatni."

Olvasás közben sokszor hitetlenül bámultam az oldalakat, mert olyan valószerűtlennek tűnt, hogy mindez valódi. Még Tara is több soron megkérdőjelezte magát az évek során, mert olyan abszurd jeleneteknek volt szemtanúja és résztvevője, amik határozottan nem tartoznak a civilizáltság fogalmába. És bár annyi fájdalmat okoztak neki szülei és testvérei, mégsem lökte el őket végleg magától. Ő bízott abban, hogy a jövőben élhetnek együtt boldogan és felhőtlenül. Persze érzett némi dühöt irántuk, de sosem adta fel a reményt, hogy egy nap elfelejthetik a múltat.

Megindító, elgondolkodtató könyv, amely felnyitja az olvasó szemét, és kitágítja ismereteinket. Bebizonyítja, hogy a tudás hatalom, ezt pedig a történetet olvasva mi is megtapasztalhatjuk saját bőrünkön.