Finale: a finálé

 Stephanie Garber: Finale

Szerintem minden könyvmoly ismeri azt a csodás érzést, amikor elkölthetjük a karácsonyra kapott könyvutalványainkat, és hozzájuthatunk régóta vágyott könyveinkhez. Az idei év sem volt ez alól kivétel, én a nagyszüleim jóvoltából beszerezhettem a Caraval trilógia befejező részét, a csodálatos borítójú Finale-t! Ha ismeritek a sorozatot, tudjátok, hogy ez egy igazi romantikus fantasy, tele varázslattal és káprázattal. Tartsatok velem ebben a bejegyzésben, amiben kifejtem véleményemet e befejezésről, de ne aggódjatok, semmit nem fogok elárulni, ami a cselekménnyel kapcsolatos!

Bizton állíthatom, hogy ez a kedvencem a sorozat könyvei közül. A korábbi részek nem tettek rám ilyen mély benyomást, a második egy kicsit csalódást is okozott, emiatt kicsit félve kezdtem el a harmadik részt. Szerencsére sokkal jobban élveztem, mint vártam.

Ha nem találkoztatok még Stephanie Garber történetével, röviden összefoglalom, hogy miről is szól ez a fantasy. Scarlett és Tella, a két lánytestvér, megpróbál kitörni addigi élethelyzetükből, amit megkeserít apjuk erőszakossága és szigorúsága. Kalandra vágynak, biztonságra áhítoznak, és bár ezek közül csak a kaland lehetősége adatik meg nekik, inkább választják azt, mint hogy apjuk markában maradjanak. Hála ugyanis a nagy népszerűségnek örvendő Caraval nevezetű játéknak – amit leginkább egy valóságshow-hoz tudnék hasonlítani – elmenekülhetnek az addig otthont nyújtó szigetükről, hogy ők maguk is a játék részévé váljanak, amit a titokzatos, ám hihetetlenül jóképű Legend irányít. Hamarosan kiderül, hogy a Caraval jóval több, mint egy egyszerű játék, annál sokkal veszélyesebb, ahol minden tettüknek ára van. De vajon ki valójában Legend, mi a játék célja, és hogyan kerülhetnek ki belőle győztesen? Nem mindegyik kérdésünkre kapunk választ az első részben, a sorozat végére viszont minden titokra fény derül. A lányok kalandjai során számos új kérdés merül fel bennünk homályos származásukkal kapcsolatban, és a látszólag gyermeteg játék az első részben egy sokkal monumentálisabb küldetéssé növi ki magát a befejezésre.

Mi tetszett?

Már az első pár oldal elolvasása levett a lábamról, mert Stephanie Garber egyedi fantáziavilága teljesen magával ragadott. Aki élénk képzelőerővel büszkélkedhet – akárcsak én – egészen biztosan élvezni fogja ezt a regényt (és persze az egész sorozatot). Az utolsó részben úgy éreztem, hogy sokkal bátrabban csavarta a történetszálakat a szerző, olyan fordulatokat olvastam, amikre abszolút nem számítottam, sosem tudhattam, merre halad a cselekmény, és szerintem ez az, ami igazán izgalmassá tesz egy könyvet. A szerelmi szál alapvető jelentőségű, de ez nem meglepő, hiszen romantikus fantasy révén ezt el is várja az olvasó, amikor elkezdi olvasni a Caravalt.

Nekem nagyon tetszett az üzenete is, aminek középpontjában a szeretet állt. Ez az egyetemes érzelem létfontosságú az emberek életében, bonyolultsága mégis olyan zavarossá és érthetetlenné teszi. A szereplők vívódásán keresztül mind magunkra ismerhetünk, mert biztosan előfordult már mindenkivel, hogy tanácstalanul állt saját érzelmei előtt, amiket egyszerűen nem tudott megfejteni. Kívülről szemlélve ezt a küzdelmet, talán még segítséget is nyújthat saját lelkünk feltérképezésében.

„A szerelem zűrös dolog. Nem könnyű irányítani. De ez teszi annyira erőssé.”

„… a szeretet a varázslat egy másik alakja. Ragyogóbbá teszi a dolgokat, megerősíti azokat, akik birtokában vannak, megszegi a szabályokat, amelyeknek nem lenne szabad létezniük, és végtelenül értékes.”

Mi nem tetszett?

Az első részben Scarlett nézőpontja dominált, a másodikban inkább Tella volt a hangsúlyos karakter, ebben a kötetben pedig egyértelműen Tella került rivaldafénybe. Én nagyon kedvelem, amikor több nézőpontból olvashatunk egy történetet, de az csak úgy működik, ha az egyes fejezetek egyensúlyban vannak, ami itt nem mondható el. Szívesen olvastam volna Legend, vagy a másik férfi főszereplő, Julian szemszögét is, de szinte csak Telláé érvényesült, meg egy kicsit Scarletté.

A másik problémám az volt, hogy nem egyszer éreztem azt, hogy egyes történetszálak valahogy értelmetlenek, nem illenek bele a sztoriba. Izgalmas volt, zajlottak az események, de az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy most miért is történik mindez? Néha egy történésnek később nem is volt jelentősége, és ezért sok elvarratlan szál maradt, amik nagyon nagy hiányérzetet keltettek bennem. Szerintem jobban ki lehetett volna dolgozni a cselekményt, mert ezt így kissé összecsapottnak éreztem.

A Caraval a kedvenc fantasy sorozataim közé tartozik – a negatív kritikám ellenére is -, mert én pont ezt keresem egy ilyen típusú könyvben. Én meg tudom bocsátani a hibáit, azokkal együtt szeretem az egész történetet és a karaktereket. Azoknak ajánlom, akik ennek a műfajnak a szerelmesei, és akik kicsit rugalmasabbak a pontatlanságokkal szemben.

https://prologus.wordpress.com/