A híres természettudós tanúvallomása


A 93 éves David Attenborough egy igazán közkedvelt alak mind a tudományos világban és laikusok körében is. Életét annak szentelte, hogy feltérképezze bolygónkat. Hála neki, az egyszerű ember olyan elszigetelt vidékeket ismerhetett meg, amikről álmodni sem mert. A híres dokumentumfilm sorozat elkalauzolt minket messzi kontinensekre, otthonunk nappaliját vadvilággá alakítva. Egy emberöltő annyi minden történt… Soha nem látott fejlődésen ment keresztül az emberi faj, ám ami kezdetben csodálatos jövővel kecsegtettek, hamar más irányt vett. Attenborough szeme láttára tettük tönkre a bolygónkat. 2020-ban jelent meg az Egy élet a bolygónkon című filmje, amiben életének és karrierjének szakaszaival összevetve tárja a néző szeme elé a változásokat.

„Nature is our biggest ally and our greatest inspiration.”

„A természet a legnagyobb szövetségesünk és inspirációnk.”

Szerintem mindenki egyet tud érteni ezzel az állítással Akkor kérdem én: miért nem eszerint cselekszünk?

A természettudós rávilágított arra, hogy a fenti mondattal homlokegyenest ellentétesen jártunk el az elmúlt évtizedekben. Elárultuk szövetségesünket, s mintha ellenségként tekintenék a helyre, ami életet ad nekünk. Hálátlanok vagyunk.

Tisztában vagyok vele, hogy már a csapból is a környezetszennyezés témája folyik, de vajon miért? Nem véletlenül futunk bele állandóan hírekbe, felhívásokba. Ez egy olyan globális probléma, ami a mi lelkünkön szárad, és kizárólag akkor tudunk megoldást találni, ha mindenki összefog. Itt a hangsúly a mindenkin van. De ne az én szavamnak higgyetek, elvégre én csak egy 19 éves egyetemista vagyok, semmiféle befolyással a politikai életre, diplomáciára vagy akár a természetre. Higgyetek David Attenboroughnak, akinek minden szava aranyat ér.

Tömören megfogalmazza a legjelentősebb problémákat, amik jelenleg a Földünket és ezzel együtt az emberiséget veszélyeztetik. Egy kevesebb, mint két órás filmben egyszerre tapasztaljuk meg a félelmet, bánatot, szeretetet és reményt. Hiszen miközben felhívja a figyelmet a katasztrófára, amit mi magunk okoztunk, lélegzetelállító felvételekkel kápráztatja el a nézőt. Nincs olyan ember, aki e képsorokat nézve ne esne szerelembe bolygónkkal. A képernyőt nézve ráébredünk, hogy elképesztően különleges világban élünk. Ám ez az érzés nem tart sokáig. A film kontrasztba állítja a szépséget a rútsággal, miután gyönyörű tájakat tár szemünk elé, rögtön következik a kegyetlen valóság: mindent tönkreteszünk. Sokkoló számadatokkal támasztja alá a kiábrándító felvételeket, amik nem a konkrét szennyezési folyamatot szemléltetik, hanem a már érzékelhető következményt. Ez egy figyelmeztetés, hogy tetteinknek látható nyoma van, sebet ejtettünk a bolygón.

Ha ez nem lenne elég, a dokumentumfilm felvázolja a jövő lehetséges alakulását. Mi történik velünk pár évtized múlva, ha nem változtatunk? Nem gondolom, hogy sokat elárulok azzal, ha azt mondom, hogy a kilátásaink nem túl biztatóak.

Tudom, hogy ez így nagyon reménytelennek tűnik. Mégsem veszett oda minden. Attenborough szerint ugyanis van visszaút, de ehhez cselekedni kell, méghozzá azonnal. A fent említett számtalan problémára kidolgozott egy tervet, ötletelt az alternatívákról. Ezek nem pusztán üres szavak. Számos országban tettek már lépéseket, hogy visszafordítsák a pusztulás folyamatát, és nem egy helyen sikerült is helyreállítani az egyensúlyt. Annyi lenne a feladatunk, hogy egy-egy térség helyett az egész bolygóra kéne kiterjeszteni az intézkedéseket.

A film végére megfogalmazódott bennem a fő üzenet. Nincs más opciónk, nincsenek elágazások ezen az úton, amelyen jelenleg az emberiség halad. Ha nem teszünk semmit, akkor elbukunk, ezen nincs mit szépíteni. De akkor nem érné meg megpróbálni változni? A Földünk meg fog gyógyulni előbb vagy utóbb, a kérdés csak az, hogy velünk vagy nélkülünk. Ha engem kérdeztek, én egyértelműen a harmónia visszaállítása mellett teszem le a szavazatomat. David Attenborough szavaival élve:

„If we take care of nature, nature will take care of us.”

„Ha gondoskodunk a természetről, a természet is gondoskodni fog rólunk.”

A film elérhető Netflixen, remélem, hogy minél többen rászánnak szűk két órát az életükből, mert elképesztő, milyen mértékben kitágítja a tudásunkat, és mennyire kijózanít minket, ebben a jelenlegi helyzetben pedig pont erre van szükség. Mindenkinek látnia kell, mert mindenkire szükség van.

Link az előzeteshez:

https://www.youtube.com/watch?v=LWyqjrGLMZQ 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek

Olvasás 24 órán keresztül? - Readathon élménybeszámoló