A végtelen térségek örök hallgatása

Ez a könyv meglehetősen feladta a leckét. Olvasás közben nehezen tudtam értelmezni, hogy pontosan mi történik, mert egyszerűen képtelenség megítélni, mi az igazság. Hazugság, illúzió, megtévesztés zavarja össze a szereplőkkel együtt az olvasó fejét. A Könyvmolyképző Kiadó juttatta el hozzám Gulyás Péter regényét, köszönöm, hogy megajándékoztak ezzel az olvasási élménnyel! A végtelen térségek örök hallgatása nem mindennapi történet, ami garantáltan elállítja a lélegzetet.

Az elbeszélésmód egyes szám első személyű, egy gimnáziumi filozófia tanár szemszögéből követhetjük nyomon az eseményeket. Az iskolában zajlik az érettségi, ám a 12. B osztály nem olyan átlagos, mint azt első ránézésre gondolnánk. A társaság harmada meglehetősen furcsa viselkedésű, közülük egy lány váratlanul stroke-ot kap, a másik képtelen önálló megnyilvánulásokra, egy harmadik pedig olyan betegséggel küzd, amely könnyen lehet, hogy maga alá gyűri őt. A kilátások nem éppen biztatóak. A helyzeten az sem segít, hogy az osztályfőnökük kegyetlenül bánik a diákokkal, amivel csak még jobban megsebzi őket. A szóbeli érettségi egy napján különös dolog történik. A Tanár úr gyanús üzenetet kap az előbb említett egyik lánytól: felháborodva, szinte tébolyultan közli, hogy az osztályfőnök ellopott tőle egy pendrive-ot. Ebbe képtelen belenyugodni, és félő, hogy olyan meggondolatlanságot követ el, ami örökre megváltoztatja életüket. Főszereplőnk nyomozni kezd. Semmi sem állhat az útjába, hogy ráleljen az igazságra, ami minden kérdésére választ adhat. De vajon hol van a határ a hazugság és az igazság között? Kiben bízhat és ki az, aki csak játszik vele? Vagy talán ez az egész csak játék?

„ … minden csak játék.”

Elsőre zavarosnak tűnhet az általam előbb bemutatott sztori, és azt kell mondjam, hogy egyébként az is. Mielőtt azonban megítélnénk emiatt a könyvet, szeretném tisztázni, hogy ez így volt jó. Ez az összevisszaság hűen tükrözte a szereplőink életében uralkodó káoszt, a reményvesztettséget és a kétségbeesést. Folyamatosan elvesztettem a fonalat, nem tudtam, mi történik, mi valóságos, és mi csupán képzelgés, emiatt pontosan olyan lelkiállapotba kerültem, mint a karakterek. Téboly és zűrzavar uralta a lapokat, minden sor feszültséget sugárzott, amire a rövid fejezetek csak rátettek egy lapáttal. Szerintem a leghosszabb fejezet 5-6 oldalas lehetett, egy egység többnyire 1,5-2,5 oldal terjedelmű, ez a tagoltság tette ennyire nyomasztóvá.  

„ … nincs olyan hazugság, ami végül ne lepleződne le.”

Nem csak a forma és a megfogalmazás tette ilyenné a regényt. A filozófia tanár rendszeresen idéz híres gondolkodóktól, roppant zavarba ejtő kérdéseket tesz fel, amik leginkább az emberek egymáshoz és társadalomhoz való viszonyát, az igazságosság kérdését helyezik a középpontba. A cselekmény többek között olyan tabutémákat vonultat fel, mint a szexuális zaklatás, gyász, öngyilkosság jogossága vagy éppen jogtalansága, a jó és a rossz egymáshoz való viszonya. Csupa olyasmi, amit az ember nemhogy elkerül egy beszélgetésben, de még a gondolataiból is száműzi mindezt, mert olyan kényelmetlen érzést idéznek elő.

„Ha az ember, (…), belegondol, hogy mennyire apró és megmagyarázhatatlan pontja ő e végtelenségnek, megrémül.”

Senki sem szorong szívesen. Gulyás Péter története pedig maga a szorongás. Komolyan kell venni a kiadó intelmeit, amik a hard selection – rázós könyvekre vonatkoznak. „Intellektuális thriller azoknak, akik szeretik a kihívásokat.” Ez a mondat a fülszövegben szerepel, és végső soron ez győzött meg arról, hogy nekem el kell olvasnom ezt a könyvet. A pszichológiai kérdéseket taglaló regények, amik kicsit borzongató formában vannak megfogalmazva igazán izgalmas pszichothrillereket eredményeznek, melyeknek ez a történet is ékes példája.

Ajánlom mindenkinek, aki ütős könyvre vágyik, amik ébren tartják éjszaka, mert ha valami, ez olyan.

Megjegyzés: Én lefekvés előtt fejeztem be, és olyan bizarr álmot láttam éjszaka, amiben valamennyi korábban említett téma szerepelt, szóval amikor azt mondom, hogy veszélyes olvasmány, azt komolyan gondolom. :D