Mitől olyan nagyszerű a Crescent City?

Sarah J. Maas korábbi sikersorozatait, a Tüskék és rózsák udvarát és az Üvegtrónt is 2020-ban olvastam, és mindkettő nagyon közel áll a szívemhez. Az írónő stílusa, történetvezetése lehengerlő, kötetei eszméletlen izgalmasak. A romantikus fantasy királynőjének nevezném őt, tökéleteset alkotott ebben a műfajban. Ezek után nem kell magyaráznom, hogy miért lettem olyan izgatott, amikor a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából egy nap a postás hozott egy könyvcsomagot, aminek éke a 2020-ban megjelent Crescent City, a Föld és vér háza volt.

Első reakcióm a teljes döbbenet volt. Amikor a kezembe vettem a könyvet, meglepően tapasztaltam, hogy egy kézzel el sem bírom. 912 oldalnyi varázslatot, drámát, gyászt, szerelmet képzeljetek el, ami garantáltan eltöri az ember kislábujját, ha ráesik. Tuti tipp: olvasás közben támaszd egy párnának, amit az öledbe veszel, így nem fog zavarni a súlya, és nem fogja szétnyomni a lábatokat sem :’D. Ami másodjára feltűnt, az a szemkápráztatóan  szép borítója volt, a képek magukért beszélnek...

Bryce egy crescent city-i lakos, aki egy régiségkereskedésben asszisztensként dolgozik. Nem a legjobb munka, de kárpótolja érte, hogy egy olyan kivételes legjobb barátnőt tudhat maga mellet, mint Danika. Olyan elválaszthatatlanok, akár az ikertestvérek, bár egyikőjük sem valami könnyű eset. Mindenük a bulizás, amit sokszor féktelenül művelnek, emiatt nem csoda, hogy annyi pletyka kering róluk, és gyakran hivatkoznak rájuk úgy, mint partikirálynőkre. De Crescent City nem egy átlagos város. 15 035-ben játszódik a történet, egy olyan világban, ami rengeteg mágikus lénnyel van tele. Alakváltók, boszorkányok, angyalok, arkangyalok, és még megannyi teremtmény, akik mind felsőbbrendűnek számítanak az egyszerű emberekhez képest. Magát a várost egy modern New York-ként kell elképzelni, aminek megvannak a maga hibái és veszélyei. Bryce félig ember, félig tündér, emiatt nem boldogul olyan könnyen ebben a világban, szemben Danikával, aki a helyi vezető farkasfalka kitüntetett tagja, jövendőbeli vezetője. Neki és falkájának a feladata, hogy védelmezzék a várost, megtisztítsák azt a bűnözőktől. Egy átlagos estén azonban Bryce élete fenekestül felfordul. Egy átbulizott éjszaka után – valószínűleg több káros anyaggal a szervezetében, mint az tanácsos lenne – a barátnőjével közös lakásában olyasmit talál, ami mindent megváltoztat. A titokzatos események után két évvel a lányt megkeresi maga a kormányzó, és felkéri – azaz megparancsolja neki – hogy segítsen rájönni, valójában mi történt azon a sorsfordító éjszakán. Ekkor indul be igazán a cselekmény. Bryce az arcátlanul jóképű Hunt társaságában nyomozásba kezd, ami olyasmit is felfed szereplőink előtt, amit álmukban sem gondoltak volna.

„Kezdtek közeledni az igazsághoz. Érezte. De vajon készen áll-e rá?”

Csavar csavar hátán. Sarah J. Maas végig játszik az olvasóval. Az egyik pillanatban kiderül egy szereplőről, hogy megkérdőjelezhető szándékai vannak, de 50 oldallal később rájövünk, hogy mégis pozitív karakterrel van dolgunk, egészen addig, amíg nem tesz valami gyalázatosat, ami ismét összekavar mindent. A nyomozás során ez számtalan alkalommal, ráadásul nem is egy szereplővel megtörténik, de éppen ezért olyan izgalmas és letehetetlen a könyv.

Bravúrosan vezeti a cselekményt az írónő. Egy lapja sem unalmas, mindig történik valami. Kifejezetten tetszett, hogy egyensúlyt teremtett a fő szál, azaz a nyomozás és a mellékszálak között, ami alatt a szerelem kibontakozását, a karakterek jellemfejlődését értem. Bryce olyan átalakuláson ment keresztül, hogy az elképesztő, sorsa példaértékű. Életünk során érnek minket traumák, olyan események, amik padlóra küldenek. Főszereplőnk a történet legelején mélypontra jutott, ahonnan éveken keresztül nem tudott kimászni. Az igazságszolgáltatás hajtja őt abban, hogy lerántsa a leplet a titkokról, amik ahhoz a sorsfordító naphoz vezettek, de eközben nem pusztán a rejtélyt oldja meg, hanem saját magát is meggyógyítja. A legnagyobb tanulsága a könyvnek, hogy bármennyire is meg tud sebezni minket az élet, el kell tudnunk engedni a múltat, és hagyni kell, hogy a jövő vonzzon előre. Aki a múltban él, az nem tudja észrevenni a szépet a jelenben. Bryce megtanulta, hogyan hagyja a háta mögött fájdalmait, és nyisson azok felé az emberek felé, akik körülveszik, és akikért érdemes küzdeni.

„Sosem volt egyedül, soha nem is lesz.”

Az utolsó 200 oldal olyan akciódús, hogy csak kapkodtam ide-oda a fejemet, annyira sok mindent történt egyszerre. Az írónő pontos és részletgazdag leírásainak hála megelevenedett előttem maga a város, az összes szereplőjével együtt. Ez a könyv tipikus példája annak az élménynek, amikor olyan jól sikerül elképzelnem az egész világot, mintha a fejemben tévéznék.

Egyedül az nem tetszett a könyvben, hogy indokolatlanul sokat káromkodtak benne. Nekem nincs bajom a csúnya beszéddel, de kifejezetten zavaró tud lenni a túl gyakori használata, különösen akkor, amikor úgy csúszik ki egy-két trágár kifejezés a szereplők száján, hogy egyáltalán nem illik oda, és kihagyható lenne.

Összefoglalva a Crescent City a szerelemről, a barátságról, a hűségről és az újjászületésről szól egy mozgalmas fantasy-be csomagolva. Tűkön ülve várom a folytatást!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Holdbéli krónikák fináléja - életem egyik legjobb könyvsorozata

A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz trilógia fináléja

Bábel, ​avagy az erőszak szükségszerűsége