Serena Valentino: Ki a legszebb?

 A Manó könyvek gondozásában jelent meg nemrég Serena Valentino sorozatának első része, amelyben feltárja előttünk a Hófehérke mese Gonosz Mostohájának történetét. Köszönöm a kiadónak, hogy olvashattam ezt a könyvet, remélem, hogy nemsokára a többi kötet is megjelenik Magyarországon.

Engem mindig is foglalkoztatott, hogy a negatív karakterek hogyan váltak olyan kegyetlenné és szívtelenné, ahogy lefestik őket. A mesék sajnos gyakran elsiklanak a részletek fölött, így a gonoszok múltját nem igazán ismerjük meg. Így hogyan is tudnánk megítélni őket? Pusztán jelenbeli tetteikre tudunk hagyatkozni anélkül, hogy tisztában lennénk indítékaikkal, ezért nem is nagyon tudjuk őket megérteni. Az írónő ezúttal ezt a hiányt kísérelte meg pótolni.

Tudtátok, hogy Hófehérke mostohája meglepően gyengéd lélek? Azt kell mondjam, ez engem is meglepett. Pedig egykor hatalmas szíve volt, amiben egyszerre több hozzá közel álló személy is helyet kapott. Mi kell ahhoz, hogy szerető királynőből fogadott lányának gyilkosává váljon? Ha félretesszük azt a feltételezésünket, hogy ez egy egyszerű tündérmese, rájövünk, hogy egészen komoly jellemrajzról van szó. A Gonosz Mostoha múltja annyira megsebezte lelkét, hogy bár a meseszép külsején ez egyáltalán nem hagyott nyomot, szívét annál inkább tönkretette.

„ – A szépség boldogság, a boldogság szépség. Mindenki boldog, ha arca szép látvány (…)

– Bárcsak így lenne!”

Álljunk meg egy pillanatra ennél az idézetnél, és gondolkodjunk el az üzenetén. A Mostoha alakja egy meglehetősen fontos problémát szimbolizál: a hiúságot és irigységet, nem is beszélve az előítéletekről. Mintegy örökérvényű kérdés a társadalomban, hogy mennyire számítanak a külsőségek? A válasz egyébként az, hogy semennyire, de a lelke mélyén mindenkiben ott van az a kósza a gondolat, hogy ki akar tűnni, jól akar kinézni, mert csak akkor érünk valamit. Főszereplőnk sorsa szolgál a legjobb példaként arra, hogy mi történik, ha önzőn és felszínesen engedünk annak, hogy a belsőnket elnyomva csak a külsőnkre koncentráljunk. A Mostoha átváltozását csúf öregasszonnyá tekinthetjük belső romlottságának kivetüléseként. Amikor rászánta magát szörnyű tettére, elfojtva szívében minden szeretetet és gyengéd érzést, megtörtént átalakulása, ami valójában igazi valóját jelentette.

„Miért is kell mindennek megváltoznia?”

Igen, e fenti kérdés olvasás közben többször is megfogalmazódott bennem. A könyv első felében mintha egy másik szereplőt látnánk: a Mostoha kiegyensúlyozott, boldog, kész elfelejteni szomorúságokkal teli gyerekkorát. Pontosan a történet felénél azonban történik valami, ami mindent megváltoztat. Onnantól kezdve egyenes az út az őrületig. A Mostohán elhatalmasodik a féltés, féltékenység, bánat és ezek a negatív gondolatok rideggé teszik őt. Felemésztik rossz emlékei, megszállottságát pedig tetézi az a rejtélyes tárgy, ami a birtokába kerül. Ez nem más, mint az ikonikus tükör, amely varázserejével minden kérdésére őszintén válaszol, majd elhangzik a jól ismert kérdés: „Ki a legszebb e vidéken?”

Fontos kiemelnem, hogy bármennyire is nyilvánvaló, hogy milyen gaztetteket követett el a Mostoha, csak sajnálni tudom őt. E történetből világossá válik, hogy természetéből adódóan nem rossz ember, csupán az élet bánt vele igazságtalanul. Hiába próbált megküzdeni démonaival, azok elhatalmasodtak rajta, én pedig nem tudom őt hibáztatni azért, ami történt vele.

Mindenesetre van némi tanulsága a sorsának, amit szem előtt tartva mi magunk könnyű szerrel elkerülhetjük, hogy csapdába essünk. Talán a legfontosabb üzenete, hogy ne lökjük el magunktól azokat, akiket szeretünk, és merjünk segítséget kérni, ha szükségünk van rá. Ez nem gyengeséget jelent, hiszen mindenkivel előfordul, hogy megviseli az élet, ne féljünk tehát felismerni és beismerni, ha valamivel nem tudunk megbirkózni egyedül.