Sötét elmék - film vagy könyv?

 

Azon ritka alkalmak közé tartozott ennek a könyvnek az elolvasása, amikor hamarabb láttam a történet adaptációját. Én általában először olvasok, majd azután nézem meg a könyvből készült filmet, bár nincsenek olyan jó tapasztalataim ezen a téren, mert általában a film meg sem közelíti az alapjául szolgáló regényt. A Sötét elmék egy különleges esetnek számít, mert szerintem kifejezetten jól sikerült az adaptációja, sőt megkockáztatom, hogy jobban is élveztem, mint a könyvet (ezt a mondatot nem fogjátok sokszor hallani tőlem).

Egy igazi disztópiás történetről van szó, melynek középpontjában egy veszélyes betegség áll. A vírus végigsöpör a társadalmon, ám kizárólag a tizenéves gyerekekre veszélyes. A járvány súlyos következményeként rengeteg fiatal veszti életét, viszont akadnak olyanok is, akiket megváltoztat a betegség, különleges képességekkel ruházva fel őket. Az emberek természetükből adódóan bizalmatlanul fogadják a jelenséget, mert félnek az ismeretlentől. Tudósok tömkelege próbál gyógymódot találni, ezért begyűjtik a mutálódott gyerekeket, hogy ne jelentsenek veszélyt másokra, és hogy megfigyelés alatt tartsák őket.

Ruby szintén egy a sok gyerek közül, akik túlélték a betegséget. Vívódik képességével, ami mintha elnyomná őt, ráadásul társaihoz képest sokkal erősebb és szeszélyesebb az ereje. Nem érzi magát biztonságban a védett táborban, ahol tartózkodik. Miután egyre gyanúsabbá válnak a körülmények, egy ápolónő közreműködésével sikerül kiszabadulnia, ám akkor még nem sejti, hogy nem menekülhet el ilyen egyszerűen. Senkiről nem lehet tudni, hogy barát-e vagy ellenség, kinek mik a szándékai, ezért csak magára számíthat. Egy nap különös társaságba keveredik, ami mindent megváltoztat. Felcsillan a remény, hogy a hozzá hasonlók békességre lelhetnek, és Ruby akár igaz barátságokat köthet. De vajon ez is csak ámítás, vagy tényleg létezik a hely, ahol önmaguk lehetnek?

"(...) minden lehetséges, ha az ember igazán akarja, és mindent belead."

Nekem nagyon tetszett az alaptörténet, mert bár a pusztító járvány már lerágott csontnak tűnik, mégis újszerű tudott lenni e regényben. Csak a gyerekeket támadja a kór, ami már önmagában együttérzést ébreszt az olvasóban és egyféle igazságtalanság-érzést váltott ki belőlem, arról nem is beszélve, hogy milyen kegyetlenül fogadta a világ az eseményeket. Szülők tagadták meg gyermekeiket, felnőtt férfiak és nők távolodtak el a fiataloktól, mindezt azért, mert valami olyasmivel kerültek szembe, ami idegen volt számukra. Ezt felháborítónak tartom.

Vitatható, hogy mennyire helyénvaló erkölcsileg, hogy az állam élén állók eldöntötték, hogy átmeneti megoldásként gyakorlatilag bezárják ezeket a gyerekeket a táborokba, ahol szinte kísérleti patkányként  kezelték őket az orvosok. Mindezt elvileg a gyermekek jólétéért és egészségéért, ami persze távol áll az igazságtól, mert engem inkább emlékeztetett egy jól álcázott börtönre a tábor, mint egy kutatóintézetre vagy más szociális intézményre. Mondanom sem kell, ez kiváltotta a gyerekek ellenszenvét, ami további feszültséget keltett a korosztályok között, főleg, hogy a serdülőkkel alapból nem egyszerű bánni, pláne, ha olyan képességekkel is rendelkezik, mint például a tárgyak reptetése vagy szuper intelligencia.

Többféle osztályba sorolhatók a gyerekek az alapján, hogy milyen erővel bírnak, ezt színekkel jellemezték, amiről a gyerekek szeme színe árulkodott. Ruby-t az tette különlegessé, hogy ő egy sokkal ritkább és egyben veszélyesebb képességet tudhatott magáénak, amit próbált minél jobban titkolni. Nem akarta, hogy kiderüljön az igazság, mert akkor csak még jobban féltek volna tőle, pedig ő sosem akart senkinek rosszat. Ezzel az érzéssel nem volt egyedül.

Miután sikerült hasonló fiatalokra bukkannia, akkor kezdődött el igazán az ő kalandja. Számos akciódús jelenetet olvashattunk, amik a mozivásznakon rettentő látványosak voltak. Végig izgultam a karakterek sikeréért, szorítottam nekik, hogy elérjék céljukat és egy olyan világban élhessenek, ahol nem kell bujkálniuk.

Az írónő történetvezetése remek, tele csavarokkal. Megdöbbentő események sorozatán keresztül jutunk el a végkifejlethez, ami szívszaggató. A film alatt és olvasás közben is potyogtak a könnyeim. Vegyes érzelmeket vált ki az emberből, egyszerre szomorú, ám mégis elégedett, igazi érzelmi hullámvasút az utolsó pár tíz oldal. A romantikus szál elég hangsúlyos benne, a filmben nagy teret kapott, ami igazán érzelmessé tette a történetet, már-már azt mondanám, hogy a romantika műfajával keveredett a disztópia. Egyértelműen ezeknek az érzelmeknek köszönhető, hogy velem együtt sok más nézőt, olvasót megríkatott.  

Az adaptáció azért is lett kifejezetten sikeres, mert nagyszerű színészek játszanak benne. Amandla Sternberg kapta a főszerepet, aki ismerős lehet a Minden minden és az Éhezők viadala című filmből, amik egyébként szintén adaptációk.

Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, ezen a linken megnézhetitek a film előzetesét: https://www.youtube.com/watch?v=XZoZQ-aHbLw A disztópiás regények kedvelőinek biztosan tetszeni fog!