Akhilleusz dala vagy inkább Akhilleusz titkos élete?

 

A General Press kiadónak tartozom köszönöttel, hogy olvashattam Madeline Miller regényét, akinek a neve a Kirké című könyv miatt lehet ismerős, ami nagyon felkapottá vált a könyvmolyok körében, akárcsak az Akhilleusz dala. Nem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog ez a történet, mégis levett a lábamról. Azért voltam szkeptikus, mert nem tudtam, hogyan lehet egy régi mitológiai alakot újszerűen bemutatni, de talán éppen ezért tett ennyire kíváncsivá egyúttal. Nagy lendülettel belevetettem magam Trója ostromába, csak úgy faltam az oldalakat, és legalább ilyen hévvel állok most neki ennek az ajánlónak – igaz, hogy tanulnom kéne a zh-kra, de hogyan is tudnék koncentrálni, miközben egy ilyen könyv motoszkál a fejemben?! Merüljünk el az ókori atmoszférában, lássuk, miről szól a könyv!

A címből kiindulva azt feltételeznénk, hogy Akhilleusz szemszögéből követhetjük majd nyomon a cselekményt, ezért engem meglepetésként ért, hogy nem ő az elbeszélő, hanem Patroklosz. Ő is herceg, akárcsak Akhilleusz, de ő nem bír semmilyen különleges képességgel, ellentétben címszereplőnkkel, aki ember létének ellenére földöntúli harcos, hiszen egy tengeri nimfa az édesanyja, félig istenségnek tekinthető. Patrokloszt egy nem szándékolt bűnös tette miatt száműzik otthonából, méghozzá annak a királynak az udvarába, ahol Akhilleusz is nevelkedik. El kell telnie némi időnek, hogy egymásra találjanak, de amikor ez megtörténik, elválaszthatatlanok lesznek. Akhilleusz számára azonban nem adatott egyszerű élet, hiszen a legnagyobb görög harcos nem viselkedhet hétköznapi halandóként. Bárhogy is igyekszik kitérni sorsa elől, ez lehetetlen. Amikor egy királyok közötti konfliktus miatt háború fenyeget, szükség van Akhilleuszra, mert nélküle lehetetlen a hadseregnek bevenni Trója városát. Így hát két főszereplőnk útra kel, hogy részt vegyenek az ütközetekben, miközben tudják, hogy ez végzetes lehet számukra. El lehet menekülni a halál elől? A szeretet legyőzi a becsvágyat és az önzést?

Sosem zárkóztam el a görög mitológiától, mindig is szerettem a mítoszokat, bármennyire is abszurdok tudnak lenni. Ez a könyv tökéletesen átadja az ókori görög világot. Szinte megelevenedik az olvasó előtt Trója városa, a különleges öltözékek, a csatahajók és természetesen az istenségek, harcosok. Aki hozzám hasonlóan nagy képzelőerővel van megáldva, biztosan élvezni fogja az olvasást, de persze ehhez az is kellett, hogy az írónő precízen fesse meg a történetet. Ebben nem találtam kivetnivalót, meg is hozta a kedvem pár régi mítosz elolvasásához.

Mindenféle előismeret nélkül jutottam ehhez a könyvhöz, pedig némi utánaolvasást követően, egyből észrevettem volna, hogy meglehetősen fontos benne a szerelmi szál, viszont nem éppen a szokványos formában. Bevallom, én sosem olvastam olyan regényt, amelynek középpontjában egy homoszexuális pár áll. Ennek nincsen különösebb oka, egyszerűen nem került a közelembe ilyen történet, nem szándékosan maradt ki eddig az életemből, mindenesetre kicsit megilletődtem abban a pillanatban, amikor kikristályosodott előttem, hogy Patroklosz és Akhilleusz nem pusztán legjobb barátok. Váratlanul ért a felismerés, de alig kellett hozzá pár oldal, hogy hozzászokjak a dologhoz. Szerintem sokakban felmerült már a kérdés, hogy meg tud-e érinteni érzelmileg egy olyan szerelem, amit nem feltétlen tudunk átérezni a benne résztvevők neme miatt. A magam nevében mondhatom, hogy

nincs

különbség.

E könyv olvasása közben értettem meg igazán, miben áll a „love is love” értelme. Akit esetleg elbizonytalanít ez a téma, szeretne a kérdés mögé látni, nagyon tudom ajánlani ezt a regényt, mert igazán megható, és garantáltan felnyitja az ember szemét arra, hogy bizony a szerelem olyan érzelem, ami felettünk áll, irányíthatatlan, és mindig megtalálja a módját, hogy érvényesüljön.

A karaktereket is nagyon megkedveltem, különösen Patrokloszt a maga naivitásával és gyengédségével. Igazán tiszta jellem, aki tökéletesen ellensúlyozza Akhilleusz lobbanékony természetét.

„A víz vadul ömlik majd le a hegyoldalon, erőt gyűjtve, hogy mindent elsodorjon, ami az útjába kerül: állatokat, házakat, embereket.

Akárcsak Akhilleusz, gondoltam.”

Különös volt megismerni a híres görög harcost szerelmes férfiként. A mítoszokból úgy emlékeztem rá, mint egy kegyetlen alakra, akit a háború és a vérontás éltet. Patroklosz a lelke mélyére látott, és felfedezte, hogy a kemény külső érző és szenvedélyes lelket rejt. Nem kis bátorság kellett a szerzőnő részéről, hogy ilyen radikálisan átformálja az eredeti történetet, de szerintem remekül sikerült, megérte kockáztatni.

A mitológiai eredete miatt gazdag fantasy és történelmi elemekben, a feszült háborús légkör izgalmassá és tempóssá teszi a cselekményt, emellett pedig ott van a romantika, ami megszínesíti az egész könyvet. Olvassátok bátran, nem bánjátok meg!