Az igazi csoda

Köszönöm szépen a Könyvmolyképző kiadónak, hogy megajándékoztak ezzel a könyvvel, amit egyébként már majdnem egy éve láttam meg először egy könyvesboltban, és egyből megtetszett. Itt volt már az ideje, hogy elolvassam, és azt kell mondjam, hogy nagy hiba volt ennyi ideig várni vele, mert nagyszerű, szívet melengető történetről van szó.

Az élet sokszínű. Minden ember más, de előfordul, hogy e különbségek valakin feltűnőbbek, mint másokon. Szerintem mindannyiunk találkozott már olyasvalakivel, aki például egy baleset következtében elvesztette egy végtagját vagy megégett a bőre. Nem szokványos látvány, viszont fontos, hogy megtanuljuk kezelni az ilyen helyzeteket. Sajnos, empátia, tapintatosság ide vagy oda a kezdeti megütközést sokszor nem tudjuk elrejteni, amikor egy sérült emberrel találjuk szembe magunkat. Belegondoltatok már, hogy mindezt hogyan éli meg az a személy? Raquel J. Palacio könyvének főszereplője ritka betegségben szenved. Súlyos arcdeformációval született, ami egy sor veszélyes egészségügyi problémát okozott, életének első pár évét a kórházban töltötte, műtétről műtétre járva. És bár sikerült életben maradnia, az arcán maradandó nyomot hagyott a rendellenessége. Kisgyerekkorától kezdve hitetlenkedő pillantások kereszttüzében élt, amihez állítása szerint rég hozzászokott, valójában minden egyes alkalommal összetörik a szíve. August csak egyszerű srác akarna lenni, de ez nem adatott meg neki. Egy nap azonban nehezen ugyan, de belevág egy nagy kalandba: elkezdi az ötödik osztályt, pedig előtte sosem járt iskolába. Sikerül majd beilleszkednie és megszeretnie önmagát?

„Őszintén szólva, csak azért nem vagyok hétköznapi, mert senki sem lát annak.”

Ez a könyv egyszerre számos érzékeny témát érint, megéri odafigyelni a mondanivalóra és levonni belőle a tanulságot, mert általa mi is jobb emberek lehetünk.

Kezdjük azzal, hogy megvizsgáljuk August karakterét. Belül olyan, akár bármelyik  másik kisfiú: rajong a Star Wars filmekért, imádja a kutyáját és szívesen labdázik. A külvilág mintha mégsem lenne hajlandó normálisként kezelni, az összes többi gyerek kirekeszti őt. Nem csoda, hogy éveken keresztül nem volt hajlandó levenni az egyik ismerősétől kapott űrhajós sisakot, hiszen azt tapasztalta, hogy a körülötte lévők kevésbé néznek rá furcsán, mintha nem takarná el az arcát. Hatalmas lépés volt számára, hogy bevállalja az iskolát. Pontosan tudta, hogy mennyi gyerek lesz még ott rajta kívül, és mind tudjuk, hogy a kisebbek szókimondóak, ami a szívükön az a szájukon. Képzelhetitek mi várt ott Augustra. Ő azonban a viszontagságok ellenére sem tört meg.

Elszomorító, hogy a külsőségek ilyen nagy szerepet játszanak egy ember megítélésében. August-ot kirekesztették, nagyon kevesen fogadták el őt olyannak, amilyen. Anélkül alakítottak ki egy képet róla, hogy megismerték volna a valódi személyiségét. Ez egy olyan alapvető hiba, amit akaratlanul is elkövetünk, amikor új emberekkel találkozunk. Egy könyvet sem a borítója alapján ítélünk meg, nem szabad tehát hagynunk, hogy befolyásoljon a külső. Manapság ez egy olyan gondolat, amiről sokan megfeledkeznek, gyakran én is. Ez azért borzasztó, mert ez az oka annak, hogy magunkat sem tudjuk elfogadni. Augustban folyamatosan felmerültek olyan kérdések, hogy miért néz ki így, vajon örökké megnézik majd az utcán, élhet-e normális életet. Lássuk be, hogy bennünk is gyakran fogalmazódnak meg hasonló aggodalmak a beilleszkedéssel, külső megítélésekkel kapcsolatban. Pedig ez a könyv a legjobb példa arra, hogy ami igazán számít, az nem azon múlik, hogy szép-e a ruhánk, fényes-e a hajunk, milyen formájú az arcunk.

Másik fontos tanulság az az, hogy vegyük észre, hogy még a legrosszabb dolgokban is fel lehet fedezni a jót. August élete nem éppen ideális, mégis párhuzamba állítva pár osztálytársának helyzetével, lehet, hogy mégis ő a boldogabb. Szerető családja mindenben támogatja, testvérével irigylésre méltó a kapcsolata, és bár nem ő a legnépszerűbb (sőt…), olyan igaz barátokat tud maga mellett, akik úgy szeretik, ahogy van. Mit is számít akkor, hogy hogyan néz ki? Fordítsuk le ezt a saját életünkre. Vegyük észre, mi az, amiért hálások lehetünk, és vessük össze mindezt a problémáinkkal. A rossz élményeket mindenki jobban megjegyzi és hevesebben éli meg, de ha belegondolunk sokkal több mindenért lehetünk hálásak, mint amennyiért szomorúak. Bármikor, amikor egy-egy gond maga alá temet minket, jusson eszünkbe August példája. Az ő nehézségeihez képest a mindennapos problémáink eltörpülnek. Ha ő képes boldogan élni az életét, akkor mi miért ne tennénk azt?

„Annyi mindent magától értetődőnek veszünk az életben.”

Nagyon tetszett, hogy a történetet nyolc részre bontotta, amelyben mindig más szereplő szemszögéből követtük nyomon a cselekményt. Ebből három August nézőpontját mutatta be, de igazán különleges volt, hogy a mellékszereplők fejébe is beleláttunk. Rájöhetünk, hogy nincs olyan, akinek felhőtlen lenne az élete. De egy valami összeköti az embereket: a problémákat senkinek sem kell egyedül megoldania. Ez a fő üzenete a könyvnek. Mindenki megtalálhatja a megfelelő megoldást egy-egy helyzetben, vigasztalódhat meg mások által, mert sosem vagyunk egyedül.

„Együtt minden jobb.”

Ha ezt észrevesszük, könnyebbek leszünk, mintha egy teher lekerülne a vállunkról. August pontosan erre jött rá a történetben, hatalmas fejlődésen ment keresztül, útja során rálelt a békéjére. A sorokat olvasva az olvasó is ráébredhet arra, hogy miben rejlik az igazi csoda.