Egy regény a megcsalásról

 

Ez a regény 2021-ben jelent meg a General Press kiadó gondozásában, akiknek ezúton is köszönöm, hogy elküldték nekem a könyvet, amire a csodaszép borítója miatt egyből felfigyeltem. Akárhol olvastam utána, kizárólag pozitív vélemények jöttek szembe velem. Ezzel a bejegyzéssel én is ünnepélyesen csatlakozom Sarah Crossan történetének széles rajongótáborához. De mégis mitől olyan nagyszerű, mi okozza ezt a népszerűséget?

A szemet gyönyörködtető borítónak hála biztosra veszem, hogy egyből a fülszövegre vándorol a potenciális olvasó tekintete, ami teljesen felcsigázta az én érdeklődésemet is. Az alaptörténet roppant izgalmas, mivel a bűnös viszonyok, a megcsalás kérdéskörével foglalkozik az írónő. Számtalan regényben nyúltak már ehhez a témához szerzők, legtöbbször drámai fordulatok eszközeként alkalmazták, az a megszokott, hogy mellékszálként van jelen a cselekményben. Ezúttal azonban más a helyzet. Főszereplőnk részese a titkos kapcsolatnak. Ana ügyvédként dolgozik, s egy nap besétál az irodájába az egyik új ügyfele, Connor. A nős férfi és Ana között egyből felébred a vonzalom. Három éven át szeretők, ezalatt az idő alatt csupán egy embert avattak be titkukba, mindenki más előtt rejtve maradt, hogy összetartoznak. Ana visszaemlékezik közös kalandjaikra, a szerelmükre és minden vitájukra, mindezt pedig úgy fogalmazza meg, mintha végig Connorhoz beszélne. Ettől úgy éreztem magam, mintha egy nagyon privát és meghitt beszélgetésnek lennék a fültanúja, egy betolakodó, akinek ehhez semmi köze. Vegyült ebbe a levélszerű írásmódba egyfajta mély szomorúság, mert már a regény legelején kiderül, hogy Ana szerelme váratlanul elhunyt. Főszereplőnk senkivel nem tudja megosztani bánatát, hiszen senki sem tudott arról, hogy ő egyáltalán Connor életének része volt. De hogyan tud megbirkózni egyedül a gyásszal az, aki elvesztette életének legfontosabb szereplőjét, akit a világon mindennél jobban szeretett?

Ana kétségbe van esve, nem önmaga a haláleset óta. Mindössze az emlékei maradtak meg neki, de ezekről sem tud mesélni senkinek. A jelen és a múlt folyamatosan változik, és bár olykor nehezen követhető, hogy éppen milyen idősíkban vagyunk, ez a szétszórtság hűen tükrözi Ana lélekállapotát. Ő maga, a történet mesélője teljesen össze van törve, nem csoda, hogy nem tudja világosan közölni velünk mondandóját. Ez kölcsönzött hitelességet a könyvnek. A sorok tördelése, a párbeszédek zavarossága is mind erősítették bennem ezt az érzést.

Nagyon érdekes pszichológiai jelenséget is boncolgat az írónő, ami alatt azt értem, hogy Ana teljesen másképpen viselkedett Connor társaságában. Hihetetlen, hogy a körülöttünk lévő emberek milyen mértékben képesek befolyásolni a hangulatunkat, kedélyállapotunkat. Az emberi természet sokszínűsége határtalan, és ez egyfajta leckének is tekinthető, miszerint olyan kapcsolatokat kell keresnünk, amik a legjobbat hozzák ki belőlünk.

Mondanom sem kell, hogy a történet a megcsalás tényére fókuszál. Ana nyilvánvalóan azt akarja, hogy szerelme elhagyja a családját. De az élet nem ilyen fekete-fehér. Tegyük fel magunknak a kérdést: tudnánk valakit feltétlenül szeretni, ha nem éreznénk azt, hogy mi vagyunk az illető számára az egyetlen? Kétlem, hogy sokan igennel válaszolnának erre, és mégis annyiszor bebizonyosodott már, hogy a szerelem ezt nem veszi számításba. Ana hiába akarja irányítani érzelmeit, azok eluralkodnak felette. Jobb a magány ennél a felemás-szerelemnél? Ez az, amit se a főszereplőnk, se a könyv nem tud megválaszolni. De abban mindenképpen segít, hogy elmerengjünk kicsit a szerelem természetén és működésén, amit évszázadok alatt senkinek sem sikerült megfejtenie.

Ana kimondja az egyetemes igazságot, ami a legtöbb embert hajtja a párkeresés felé:

„Vannak dolgok, amiket egyedül lehetetlen legyőznünk.”

Én hiszem, hogy mindenki vágyik egy megértő társra, támaszra az életben, erre egyszerűen szükségünk van. Ana megtalálta ezt a valakit, kár, hogy azután, hogy az a férfi már elkötelezte magát más felé.

Connor halálát jelképesen tekinthetjük büntetésnek is, amit azért kapott, mert határozatlansága és döntésképtelensége tönkretette Ana életét. Folyamatosan reménykedett, s végül csak magára maradt. Számomra ebből az a tanulság, hogy a kötődés nagyon fontos, de elsősorban ne másokban, hanem magunkban keressük meg a horgonyt. Az érzelmek kiszámíthatatlanok, ebből adódóan maguk az emberek is, emiatt előfordulhat, hogy érnek minket csalódások másokkal kapcsolatban. De egy társra mindig számíthatunk: önmagunkra.

A romantikus műfajok kedvelőinek egészen biztosan tetszeni fog ez a könyv, de készüljetek fel rá, hogy ez egy sokkal kegyetlenebb és kifordítottabb oldalát mutatja meg annak a földöntúli érzésnek, amit szerelemnek hívunk.