Amélie csodálatos élete

A gimis média tanárom szinte minden óránkon megemlítette ezt a filmet. Nem tudtam, mitől olyan kivételes, de egyszer így nyilatkozott az Amélie csodálatos életéről: „csodálatosan szép film, mindenkinek látnia kéne.” Sokáig húztam-halasztottam a megnézését, de nemrég annyira megjött hozzá a kedvem, hogy úgy döntöttem, itt az ideje bepótolni a lemaradást. Lássuk, miért is vált az egyik régi tanárom – és most már az én – mindenkori kedvenc filmemmé!

A 2001-es francia-német produkció 2002-ben vált elérhetővé a magyar közönség számára. Nem mai film, de nem is mondanám réginek, bár a modern kor jellegzetességeinek hiánya miatt sokkal régebbinek feltételeztem. Ebből jól látszik, hogy az utóbbi két évtizedben mekkora változás ment végbe a bolygón, és jól esett visszaröppenni egy egészen másmilyen életbe.

A címszereplőnk (Audrey Tautou zseniális alakításában) meglehetősen különc figura. Másként látja a világot és a körülötte élő embereket, úgy is mondhatnánk, hogy kicsit dilis, de a szónak a jó értelmében. Melegszívű, ártatlan teremtés, aki naivitása és visszahúzódó életstílusa ellenére is élvezi életét, látszik rajta, hogy elégedett önmagával. (Ez azért elég ritka manapság.) Megtudhatjuk, hogyan tölti mindennapjait, mi jár a fejében, milyen érzések kavarognak benne, miközben nyomon követhetjük, hogyan változik. Amélie egy különös élmény következtében elhatározza, hogy mások életét is jobbá teszi, megsegíti azokat, akiknek szükségük van egy kis törődésre, odafigyelésre. Ezzel a filozófiával én remekül tudtam azonosulni, ahogy az ebből eredő problémát is a sajátomnak éreztem. Amélie fontossági sorrendjén mindenki előrébb szerepelt, mint ő maga. Az ő álmaival, boldogságával ki foglalkozik?

A film nagy hangsúlyt fektet a benne felbukkanó szereplők személyiségére, minden karakter bevezetésekor bemutatja, mit szeret és mi az, amit ki nem állhat. Rendkívül bájos módon teszi ezt, hiszen nem olyan általános dolgokra kell itt gondolni, mint például a személyiségjegyeire, rokonaira, hanem apróságokra, amik anélkül okoznak örömet nekünk nap, mint nap, hogy egyáltalán észrevennénk. Ez nem csak arra hívta fel a figyelmem, hogy több látszólag jelentéktelen mozzanatért legyek hálás, hanem arra is, hogy bámulatosan sokszínűek vagyunk mi emberek. Miközben éljük életünket sok mindenkivel kerülünk kapcsolatba, legtöbbször csak futólag: elmegyünk egymás mellett az utcán, leülünk egymás mellé a buszon stb. Ez a rengeteg ember mind egy külön egyéniség, akiket más derít jókedvre vagy éppen szomorít el. Ez a gondolat az elfogadás üzenetét foglalja magában. Tilos ítélkeznünk felületes jellemzők alapján mások felett, mert nem tudhatjuk, milyen ember valójában pusztán az első benyomásunkból kiindulva.

Az Amélie csodálatos élete többek között magával ragadó romantikus film némi humorral fűszerezve. Szerintem olykor mindenkit elfog az érzés, hogy megtalálja-e az igazit, lesz-e valaha szerelmes (most elsősorban az egyedülálló olvasóimhoz szólok, a párkapcsolatban élőknek pedig sokáig tartó harmóniát kívánok :D). E kétségek között őrlődve sokan nyugtatják magukat a ’zsák a foltját’ gondolattal, miszerint mindenki megtalálja a hozzá illő férfit vagy nőt – persze abban az esetben, ha akarja. Legyünk bármennyire is mások, különcök – mint maga Amélie – rá fogunk bukkanni a hozzánk hasonlóra, mert az életben ez így működik. A film erre csodálatos példa.

„Ha te nem volnál, érzéseim csak a régmúlt érzések árnyképei volnának.”

Nem szokványos moziélmény. Összehasonlíthatatlan egy mainstream produkciókkal, én inkább művészfilmként tekintek rá. Ezt mind a furcsa filmes megoldások, színvilág, cselekmény, karakterek és a szokatlan kameramozgások alátámasztják. Ha szeretnétek valami újszerűt látni, és megismerni Améliet, mindenképpen nézzétek meg, megéri rááldozni bő két órát az életünkből, hogy azt valamivel gazdagabban folytathassuk.