Megéri-e őszintének lenni?

 

Ti mit tennétek, ha egy kávézó asztalán, vagy egy parki padon, esetleg a lakásajtótok küszöbén egy kósza füzetkére bukkannátok, amelyen a következő cím szerepel: Őszinte szavak könyve? Szerintem senki nem tudná megállni, hogy ne kukkantson bele, ahogy Clare Pooley regényében is győzött a szereplők kíváncsisága. Hihetetlen, mennyi mindenre képesek az őszinte vallomások, s milyen nagy hatással tudnak lenni idegenekre is, akik aztán ennek következtében többé válnak, mint holmi ismeretlenek... 

A General Press által kiadott Őszinte szavak című könyv egyből felkeltette az érdeklődésemet, főleg azért, mert én is az őszinteség híve vagyok. Kíváncsi voltam, milyen sztori kerekedik belőle, bevallom, elég magasak voltak az elvárásaim, mert a fülszöveg alapján valami ütősre számítottam. Utólag állíthatom, hogy nagyon jó döntés volt elolvasni, megérdemli az öt csillagot!

Julian egy fáradt, magányos öregember, aki miután elvesztette drága feleségét egyszerűen lemondott a boldog életről, elhagyta őt a remény. Nem látja értelmét napjainak, összességében elég nyomorúságos kép tárul az olvasó szeme elé. A férfi sok mindet megbánt életének korábbi szakaszaiban, és talán emiatt nyitotta meg az Őszinte szavak könyvét, ahova kendőzetlenül írta le érzelmeit. Ettől megkönnyebbült a lelke, s arra gondolt, hogy lehet, másoknak sem ártana egy kis őszinteség saját magukkal kapcsolatban, így a füzetet Monica kávézójában hagyta. Miután a nő felfedezte a noteszt, ő sem bírta leküzdeni a vágyat, hogy kiírja magából az őt nyomasztó gondolatokat. Abban a pillanatban, ahogy Julian letette a könyvecskét az asztalra, a sorsra bízta annak útját, amit elképesztő véletlen – vagy éppen nem-véletlen – események sorozata követett. Megannyi különböző ember nyílt meg a férfi buzdító szavaira, s ez különös kapcsolatok létrejöttét eredményezte. Megéri mindig őszintének lenni, vagy talán jobb, ha egyes dolgokat elhallgatunk a másik érdekében? Szereplőinknek sem éppen tiszta ez a kérdés, ami konfliktusokat szül, és tovább nehezíti amúgy is zavaros életüket.

„Nem mindig éri meg őszintének lenni. Néha megvan az oka, miért titkolózunk!”

Ez a könyv annyi mindenről szól egyszerre, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. De azért teszek egy próbát kusza gondolataim összerendezésében, kívánjatok sok sikert hozzá. :D

Mindegyik karaktert megérné elemezgetni egy kicsit, de kétlem, hogy akkor valaha is e cikk végére érnénk, úgyhogy legyen elég annyi, hogy mindannyiuk végtelenül egyedi. Ahány ember, annyiféle élet. Mindenkinek mások a problémái, vágyai, senki felett nem szabad ítélkeznünk, pláne akkor, ha csak felületesen ismerjük a másikat. Azok a karakterek, akik a füzetet a kezükbe véve elolvasták az előttük lévő társaik írását, csupán egy-két oldal alapján kész képet alkottak a fejükben az illetőről, és csak hosszabb együtt töltött idő után jöttek rá, hogy valójában sokkal többek annál, mint amit papírra vetettek. Ez egy olyan tanulság, amit nem árt megjegyezni.

Szinte kivétel nélkül minden karakter nagy változáson ment keresztül a történet során. A majdnem nyolcvan éves bácsi, a negyven fölötti nő, a huszonéves anyuka és a lecsúszott üzletember is. Kortól, nemtől, élethelyzettől függetlenül. Nekem hatalmas löketet adott az egyének élettörténete, hiszen ez a bizonyíték arra, hogy változtatni sosincs késő. Az életnek nincs receptje, mindenki története teljesen egyedi, nem kell senkinek a mintáját követni, csak hallgatni saját magunkra. A változástól pedig végképp nem kell megijedni, mert olykor egy váratlan lépés teszi a legjobbat az emberrel.

„Azon tűnődött magában, hogy nincs annál izgalmasabb és egyben félelmetesebb, mint egy üres fehér lap.”

A történet szempontjából nagy jelentősége volt a feminizmus gondolatának is. Ennek elsősorban Monica volt a képviselője, és nőként kifejezetten érdekes volt olvasni az ő sorsáról. Manapság egyre inkább elterjed az a nézet, hogy a nők igenis talpraesettek, és nincs feltétlen szükségük párra ahhoz, hogy boldoguljanak. Én is hajlok ezek felé az elvek felé. Téves azonban a feltételezés, hogy minden magát függetlennek tartó nő megveti a férfiak jelenlétét az életében, és örök szingliként akarja tengetni hátralévő éveit. A szerelem és a szabadság megfér egymás mellett, de Monica édesanyjának szavaival élve:

„A nőnek annyira van szüksége férfira, mint halnak biciklire.”

A másik komolyabb téma, ami megjelenik a könyvben, az  függőség. A karakterek közül többen is érintettek valamilyen módon ebben a problémában, amin mind a leküzdésén dolgoznak. Ez is csak arra hívta fel a figyelmemet, hogy vannak, akik ezzel próbálnak megbirkózni, vannak, akik mások elfogadásáért tepernek, de a lényeg ugyanaz: küzdenek. És ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy együtt tegyék azt, így átsegítve egymást a nehéz időszakokon.

Elmondhatjuk, hogy nem könnyű őszintének lenni. Bátorság kell belső lelkivilágunk feltárásához, de még nagyobb erő kell mások megismeréséhez és a segítségnyújtáshoz. Ha kíváncsiak vagytok, mire mennek az őszinte gondolatok, hogyan változtatják meg a szereplők életét a kimondott, azaz leírt szavak, olvassátok el a könyvet!