Az árva lány, akinek két anyja van

Donatella Di Pietrantonio regénye 2021-ben jelent meg a Park Kiadó gondozásában, és mióta kaphatóvá vált Magyarországon egyfolytában szembejött velem Instagramon. Hálásan köszönöm a kiadónak, hogy eljuttatták hozzám a kötetet, hogy magam tapasztajam meg, mitől is ilyen felkapott, tényleg annyira jó-e, mint amennyire a többi olvasó nyilatkozott róla.

A főszereplőnk nem más, mint maga a visszaadott lány. Honnan ragadt rá ez a kissé furcsa gúnynév? Mitől válik valaki „visszaadottá”? Nevelőszülei egy nap a kislány elé állnak, s közlik vele döntésüket, miszerint visszaviszik őt a vér szerinti családjához. A gyermeknek korábban fogalma sem volt arról, hogy esetleg nem oda tartozik, ahol egész addigi éveit töltötte, a hír teljesen maga alá temeti. Tizenéves korban borzasztó nehéz lehet feldolgozni ezt a traumát, főleg, ha társul hozzá az az érzés, hogy nem kell senkinek…

„Elszakadások, hamis vagy titkolt rokonságok, eltávolodások gyermeke voltam. Már azt sem tudtam, kitől származom. Tulajdonképpen ma sem tudom.”

Gyermekkorban nagyon fontos a kötődés és biztonságérzet, a főszereplőt pedig pont ettől fosztották meg, ami valószínűleg egész életére hatással volt. A legnagyobb kihívás számára azonban a környezetváltozás volt. A korábban városban élő és tanuló lány szegény körülmények közé került egy falucskába, hirtelen egy népes család egyik tagjává vált. Nem minden testvére fogadta tárt karokkal, a szülők sem álltak igazán a helyzet magaslatán, ami a nevelést és a háztartást illeti. Elég kiábrándító és hiteles képet fest a szerzőnő a nélkülöző életmódról. A könyvet olvasva elöntött a hála érzése, hogy oda születtem, ahova. Az egyes szám első személyű beszámolók felébresztették az empátiámat is, mélyen együtt éreztem a főszereplővel és az egész családdal.

Adriana, a lánytestvér, nagyon közel került az elbeszélőhöz, egészen meghitt és különleges kötelék jött létre kettejük között. Ez a kötődés és igazi szeretet éles kontrasztot mutatott az amúgy rideg, minden gyengédségtől mentes családi házzal és a rokonok egymáshoz való hideg viszonyulásával. Lám, legyünk akármilyen mélyponton, a szeretet, a kedvesség és a hűség jelenlétének hála a legsötétebb időszakokban is ránk talál a fény.

„Néha elég egy apróság, és hirtelen megváltozik az életünk.”

Ha csodálkoznátok, miért emlegetem a főszereplőt mindig csak gyermekként, kislányként, ez azért van, mert a történetben nem nevesítik őt.

„Én voltam a visszaadott lány. Más nyelven beszéltem, és már azt sem tudtam, kihez tartozom.”

Az írónő ezzel a fogással nyomatékosította elveszettségét, identitástudatának hiányát. A nevünk azonosít minket, az a legkézenfekvőbb módja önmagunk megragadásának, de ő még ezt is elvesztette. Bevallom, egy ideig fel se tűnt, hogy nem is tudom a karakter nevét, nagyjából a könyv felénél eszméltem rá, hogy nem is tudom, kiről olvasok.

Bár ez így nagyon nyomasztó és gyászos olvasmányként tünteti fel A visszaadott lányt, de erről szó nincs. Komoly téma, meg kell hagyni, de tele van kellemes epizódokkal is. Az alaphangulata valóban szomorú, kissé keserédes, de leginkább a főszereplő Adrianaval való kapcsolata meglágyítja ezt az atmoszférát.

Szépirodalmi igényességű írás, a fordítói munka remek, le a kalappal Todero Anna előtt. Összefoglalva azt tudom mondani, hogy ez egy fejlődésregény, ami önmagunk felfedezéséről szól egy nem szokványos módon felnőtté cseperedő kislány sorsán keresztül. Története rávilágít arra, hogy a körülmények pusztán külső szempontok, de nem azoknak kell meghatároznia, mivé válunk, milyen emberek leszünk. Még a reménytelen helyzetekben is meg lehet találni a megoldást bármire, főleg akkor, ha nem vagyunk egyedül. Másik fontos üzenete a családról és annak bonyolultságáról szól. A rokoni kapcsolatok sosem egyszerűek, mégis pótolhatatlan köteléket jelent két ember között. A visszaadott lány úgy érezte, átverték, kitaszították, de bármennyi harag gyűlt is fel benne, nem tudta kirekeszteni életéből családját, az irántuk érzett kötődést és gyengédséget.

A szépirodalmi stílus kedvelőinek garantáltan tetszeni fog, olyan könyv, ami felett még órákig lehet vitatkozni, úgyhogy közös olvasásra is meleg szívvel tudom ajánlani. Szerintem könyvmoly barátaimat is rá fogom venni, hogy olvassák el, mert nagyon szívesen kibeszélném a cselekményt!