Egy influencer élete

A General Press Kiadó gondozásában megjelent regény vegyes érzelmeket ébresztett bennem. Egyszerre érzem azt, hogy nagyon jó, ugyanakkor valami félrement. Az Ellery Lloyd név valójában egy házaspárt rejt, Collette Lyons és Paul Viltos közös alkotása rendkívül gondolatébresztő, szépséghibáit pedig az írók számlájára írom. Kíváncsivá tettelek? Ha igen, olvass tovább!

Biztos vagyok benne, hogy a közösségi média által uralt világunkban mindenki tisztában az influencer fogalmával. A kissé erőltetett magyar megfelelő szerinti ’véleményvezéreknek’ titulált celebek száma követhetetlenül nagyra nőtt, lassan Dunát lehetne rekeszteni az Instagramon pózoló reklámarcokkal. Ha belegondolunk, a bookstagram profilok nagy része is influencernek tekinthető, csak nem ugyanaz a célközönsége, mint mondjuk egy divatgurunak, vagy éppen e könyv főszereplőjének. Emmy ugyanis a világ egyik legismertebb insta anyukája, nem kevesebb, mint egymillió követővel (hát igen, ehhez képest az én alig 1400 követőszámom nem rúghat labdába :D). MezítMama felhasználónévvel van jelen Instagramon (ez a fordítás nem igazán nyerte el a tetszésemet), ahová rendszeresen posztol képeket mindennapjairól, családi életéről, főszerepben a hároméves kislányával, Cocoval és az újszülött kisfiával, Bearrel. Az őszinteség szellemében építgeti a nem is olyan kicsi online birodalmát, elképesztő sikerrel. Férje, Dan egy egykötetes író, így gyakorlatilag Emmy munkája jelenti a család egyetlen bevételi forrását, mondanom sem kell, ez nem a legbiztosabb megélhetési mód. Hiába minden igyekezet, hogy a megőrizzenek valamennyit privát életükből, az internet veszélyeit nem tudják maximális hasznossággal elhárítani. A sok ártalmatlan gyűlölködő üzenet és komment között az is elég, ha egy névtelen utáló komolyan veszi fenyegetéseit. Biztonságos-e, ha valaki az egész családi életét online éli? Meg lehet-e őrizni a rokoni intim kapcsolatot, vagy Emmy hatalmas hibát követett el oldala elindításakor? Olyan csillogó a hírnév?

„Soha nem terveztem, hogy instamami leszek. Sokáig abban sem voltam biztos, hogy mami akarok-e lenni egyáltalán. De hát melyikünk mondhatja el magáról, hogy pont úgy alakult az élete, ahogy gondolta?”

Hallatlan érdekes téma, nem gondoljátok? A 21. században roppant fontosnak tartom ennek a témának a komolyabb tárgyalását, mert bár nap, mint nap használjuk a közösségi média platformjait, a fenti kérdésekre egyikünk sem tud magabiztos választ adni. Mintha beülnénk autót vezetni jogosítvány nélkül. Az unalomig ismételt intelmek ráadásul kezdik érvényüket veszteni, egyre kevesebben veszik komolyan őket. „Ne rakj ki magadról sokat mutató képet!” vagy „Ne állj szóba ismeretlenekkel!”. Hiába van ezekkel az alapszabályokkal mindenki tisztában, iszonyúan kevesen tartják be őket becsülettel. Ez a könyv pont arra hívja fel a figyelmet, hogy az online jelenlétnek rengeteg buktatója van, olyan dolgokra sem árt odafigyelni, amiket először teljesen irrelevánsnak gondolunk.

De nem pusztán az internethasználat kérdésével foglalkozik, hanem magával a hírnévvel is. Sokunk ábrándozhatott már arról, milyen nagyszerű lenne ismertnek és népszerűnek lenni. Emmy története viszont megmutatja az influencer világ árnyoldalait is. Biztosan fenékig tejfel az ilyen élet? A sok ingyen termék, fizetett reklámok, kampányok, interjúk nagyon hívogatóak első ránézésre. A képek alapján egy instamami élete csupa csillogás. Hiába próbál Emmy ’igazi’ maradni, végül pont emiatt válik hazugsággá az általa közvetített tartalom. Hangsúlyozza, hogy anyának lenni milyen nagy feladat, mennyire nem tökéletes ő, milyen sok hibát vét a mindennapokban… csak egy idő után, szándékosan követ el baklövéseket. Akárhonnan nézzük, egyértelmű, hogy a közösségi média (e regényben az Instagramról van szó) könnyen kiforgatja magából az embereket.

„(…) az elfojtott irigység a lehető legfurcsább formákat öltve bukkanhat felszínre.”

A könyv mégsem szolgál semmilyen iránymutatással a történet végéhez érkezve. Azt vártam, hogy valamilyen elmés gondolatkísérlettel zárul majd Emmy sztorija a modern világ felületességét illetően, de ebből semmit nem kaptam. Szerintem az alaptémából sokkal több mindent ki lehetett volna hozni. A karakterek gyakran önellentmondásokba keveredtek, mintha a szerzők sem lettek volna tisztában a pontos személyiségükkel, ami némi hanyagságot közvetít a részükről. Az elbeszélésmód sem tetszett annyira, néha kiszóltak a karakterek az olvasóhoz, néha más nézőpontból követtük nyomon az eseményeket, de ez szintén írói bakinak tudható be. A megfogalmazás sem igazodott az én ízlésvilágomhoz, ezek pedig mind elvettek az élvezeti értékéből. Előbbiek miatt nem sorolnám a legjobb olvasmányi élményeim közé.

A hibái ellenére bátorítok mindenkit, hogy olvassa el a Képkockákat, már csak a téma aktualitása miatt is, és arról se feledkezzetek meg, hogy kritikám erősen szubjektív, benne van a pakliban, hogy más olvasó semmi kivetnivalót nem talál a stílusban, leírásokban. Feszültséggel teli, eseménydús krimi, ami akár a valóság is lehetne.