Mi jár a macskák fejében? - Az utazó macska krónikája

 

Mindig félek állatos könyvhöz hozzákezdeni, mert szinte kivétel nélkül szívszaggató történekre számíthatunk. Volt már dolgom macskás, kutyás könyvvel, és mindegyik alkalom egy halom elhasznált zsepit és kisírt szemeket eredményezett, tehát jogosan teszitek fel a kérdést, hogy miért olvasok ilyet, ha ennyire nehezen érint?

10 éves koromban névnapom alkalmából a szüleim megleptek egy cicás regénnyel. Életemben akkor sírtam először olvasás közben. Annyira mély nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig emlékszem a borítójára, Holly Webb Cica az erdőben című történetéről van szó. Megjegyzem, ekkor kezdődött rajongásom a Könyvmolyképző iránt, úgyhogy több szempontból is fordulópontnak számított ez a könyv.

Majdnem 10 év telt el azóta, és úgy látszik, a állatos könyvek most is ugyanolyan hatással vannak rám, mert Hiro Arikawa is könnyeket csalt a szemembe.

A cím elég sokatmondó. Főszereplőnk Nana, a macska, aki kóbor állatként kezdte pályafutását. Miután Szatoru, a macskabolond férfi Japán utcáin barangolva rátalált, élete gyökeresen megváltozott, Első találkozásukat újabb és újabb simogatások követték, majd amikor Nana szorult helyzetbe került, Szatoru igaz barát módjára vállalta, hogy gondoskodik róla. Nana ezek után jól nevelt házikedvencként évekig a férfival élt, boldoggá téve mindkettejüket. Ezt a pár együtt töltött évet sajnos borús események követték, ami miatt Szatoru kénytelen új gazdát keresni Nanának. Ekkor veszi kezdetét a macska és a férfi kalandja szerte Japánban, mely során lélegzetelállító helyeken fordulnak meg, a barátságuk pedig még szorosabbra fonódik. De mégis miért kell olyan hirtelen megválnia Szatorunak a szeretett állattól, egyáltalán képes lesz búcsút mondani neki?

Utazásuk különböző állomásiként (amik külön fejezeteket jelentenek) Szatoru régi barátihoz látogatunk el, akikre nyugodt szívvel rábízná a macskát. Minden találkozáskor visszatekintünk a múltba, beleláthatunk szereplőink gyerekkorába, ezáltal jobban megérthetjük, mit is jelent főszereplőnk számára Nana, mi történt vele fiatal korában, és egyáltalán milyen a jelleme, személyisége. Emiatt a fejlődésregény sajátosságaival is bír, nem pusztán fizikai, hanem lelki utazásról is szó van. Szatoru végtelenül szimpatikus karakter, ami nem meglepő, hiszen ki ne kedvelne olyasvalakit, aki ennyire elkötelezetten szereti az állatkáját és barátait?

A fő nézőpont Nana szemszöge, ez teszi igazán különlegessé az alkotást. A macska gondolatait, érzéseit olvashatjuk, ami számtalan humor forrása is egyben. Emiatt azt gondolom, hogy főként macskagazdáknak nyújt kiemelkedő élményt. Biztosra veszem, hogy minden cicabolondnak megfordul olykor a fejében, hogy mégis mire gondolhat éppen állatkánk.

"Az emberek voltaképp csak nagyra nőtt majmok, akik felegyenesedve járnak, de igencsak el vannak telve maguktól."

A visszatekintésekkor mindig az éppen soron lévő barát szemszögéből olvashatjuk a történetet, aki elmeséli, milyen kapcsolat fűzi Szatoruhoz, min mentek keresztül együtt. Ezek a szívet melengető epizódok csak még jobban megkedveltetik velünk a férfit.

De tulajdonképpen mi az üzenete ennek a könyvnek, mert ez így elsőre nem tűnik kimagaslónak, egyedinek, pedig valójában nagyon is mély tartalma van. Szatorunak szokatlanul kemény, kegyetlen események nehezítik meg fiatal éveit, ami óhatatlanul is együttérzést vált ki az olvasóból. Azt feltételeznék, hogy ennek köszönhetően felnőtt korára egy megtört, életunt emberré vált, ez azonban nem igaz. Az őt ért trauma után sem hagyta el magát, optimista maradt, mások jólétét tartotta szem előtt, ami miatt több igaz barátra is szert tett. Csodálatra méltó kitartása azt üzeni, hogy az életben a rossz dolgok ellenére is megannyi szépség vár ránk, éppen ezért nem szabad hagyni, hogy ezek az élmények maguk alá temessenek. Keresni kell a szépet, megragadni az alkalmat a boldogságra, távol tartva magunktól a kellemetlen emlékeket, negatív érzéseket.

"Olyan sok minden van az életben, amire nem tudunk hatással lenni."

"Töltsük azzal az időnket, hogy igyekszünk annyi csodás látványt magunkba fogadni, amennyit csak lehet."

Habár kicsit valószerűtlennek éreztem Nana alakját, ez nem vette el a kedvemet az olvasástól. Bár ez a fajta szoros kötődés nem mindennapi állat és ember között, annak létezését rengeteg valós történet alátámasztja. Persze, nem tudhatjuk, hogy mi jár állataink fejében, de Hiro Arikawa bájos kísérletet tett arra, hogy papírra vesse Nana gondolatait. Ha szem előtt tartjuk a fikció tényét, máris megszűnik a valószerűtlenség keltette kellemetlen érzés. (Én egyébként nagyon szeretném elhinni, hogy tényleg így gondolkoznak a macskák. :D)

"A macskák a saját fejük után mennek."

Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnének egy jót nevetni és egy jót sírni röpke 250 oldal alatt. Macskaimádóknak kötelező, nem cicabolondoknak pedig ajánlott olvasmány.