Ház az égszínkék tengernél – az elfogadás könyve

 

T. J. Klune regénye az elmúlt hetekben állandóan szembejött velem. Mióta regisztráltam TikTok-ra, folyamatosan megjelent a külföldi molyok videóiban, majd kisvártatva megjelent magyarul is a Metropolis Mediának hála. Köszönöm a kiadónak, hogy eljuttatták hozzám ezt a remek olvasmányt, ami nem véletlenül lopta be magát megannyi olvasó szívébe. Mitől vált ekkora szenzációvá a Ház az égszínkék tengernél?

Az ötvenes éveiben járó Linus Baker nyugalmas, ám felettébb egyhangú és monoton életet él. Egyedülálló, mindene a munkája, túlzottan tiszteli a szabályokat, macskája az egyetlen társasága. Hát nem éppen irigylésre méltó életvitel… Körülbelül ilyen víziói támadnak a kapuzárási pániktól szenvedő fiataloknak. Nos, Mr. Baker állítja, hogy ez neki teljesen megfelel, de valójában elvágyódik a nagyváros szürkeségéből. A Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium (MIFM) irodájában dolgozik gyermekjóléti ellenőrként. Munkaköre azokra az „árvaházakra” terjed ki, ahol különleges képességeik miatt elkülönített gyermekek élnek. Sajnos a könyvben felvázolt társadalomban szélsőségesen ellenségesen viszonyulnak ezekhez a gyermekekhez, mintha tehetnének róla, hogy olyannak születtek, amilyenek. Nem igazán nevezhetőek árvaháznak az őket elszállásoló intézmények, hiszen sosem fogadnak örökbe senkit. Mr. Baker gyakran látogat el varázslényekkel teli otthonokba, hogy felügyelje a gondozók munkáját és a gyermekek életkörülményeit – és piszkosul jól végzi a munkáját. Egy nap váratlanul a Rendkívül Magas Felső Vezetés – a rettegett igazgatói kar – titkos feladattal bízza meg Linust: egy hónapot kell eltöltenie egy távoli szigeten lévő házban, ahol felettébb szokatlan fiatalok laknak. Mr. Baker akkor még nem is sejti, hogy élete várának alapköveit rengeti meg az elkövetkező pár hét.

„Hiszek abban, hogy ha időről időre megszakítjuk a rutint, az csodát tesz a lélekkel.”

A történet fantasy alapokkal rendelkezik, gnómoktól a tündérekig mindenféle mágikus teremtmény létezik a könyv világában. A kötet utolsó oldalain található ismertetőben young adult-nak bélyegzik a regényt, én azonban inkább middle grade-nek tekintem. Bájos, kedves történet, ami inkább szól a fiatalabb korosztályhoz, mint a felnőttekhez, persze ez nem jelenti azt, hogy az idősebb olvasók számára nem élvezetes. Majdnem 20 éves fejjel is nagyon tetszett, bár az elején nem fogott meg annyira. Túl komolytalannak és meseszerűnek éreztem, de ahogy felvettem a fonalat, ráhangolódtam a szerző stílusára, sikerült elmerülnöm a történetben.

Linus Baker maga az előítéletesség és a merevség megtestesítője. Sorsa egyfajta példázat, arra hívja fel a figyelmet, hogy némi ráhatással még a legszigorúbb elveket is meg lehet változtatni, csak nyitottnak és figyelmesnek kell lenni. Rengeteg Mr. Baker mászkál körülöttünk. Olyanok, akik megbélyegzik az embertársaikat kinézetük és származásuk alapján. A könyv fő üzenete az elfogadás és a felszín mögé látás, a társadalmi elvárások leküzdése és a tisztelet mások felé.

„Nem a születésünktől, a származásunktól fogva vagyunk olyanok, amilyenek, hanem amiatt, amit választunk, amit teszünk az életben. Ezt nem lehet leegyszerűsíteni odáig, hogy valami fehér, vagy fekete! Nem lehet, mert oly sok árnyalat van a kettő között.”

A cselekményben ez a varázslények létezésével kapcsolatban jelent meg elsősorban, én mégis egyből a homoszexualitás témájára asszociáltam. Nem lehet nem gondolni erre, tekintve, hogy Mr. Baker nyíltan vállalja melegségét. Hozzá kell tennem, hogy a regény világában ez teljesen elfogadott, nem jár diszkriminációval, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, gyermekek, felnőttek egyaránt teljesen hétköznapi jelenségként kezelik. A való világban, különösen Magyarországon ez nem mondható el. Itt nincsenek különleges képességekkel bíró emberek, akik a puszta gondolat erejével gyújtanak tüzet vagy növesztenek fákat, akik felé rosszindulattal fordulhatnánk. De egy dolog közös: a másság felé idegenkedve fordulunk, ezen pedig változtatni kell.

„ Ha valaki különbözik, az nem baj. Arthur azt mondja, hogy különbözni néha sokkal jobb, mint ugyanolyannak lenni, mint mások.”

Mr. Baker tudott változtatni, már csak az ő önismereti útja miatt is érdemes elolvasni a könyvet. Roppant szórakoztató írás, számtalanszor csalt mosolyt az arcomra, szeretettel fogok visszagondolni erre az olvasmányélményre.