Radovár árnyai - disztópia a köbön

A Tilos az Á Kiadónak köszönhetően újabb szépséges kötetet tehetek a polcomra, köszönöm, hogy eljuttatták hozzám a Radovár árnyai című regényt. A friss megjelenés a fülszöveget olvasva keltette fel az érdeklődésemet, én ugyanis hatalmas disztópia-rajongó vagyok. Ha ez rád is igaz, vagy éppen ismerkedsz a műfajjal, olvass tovább!

Jona Berger cseppet sem átlagos kamaszlány. Radovárban lehetetlenség normális életet élni hála a szigorú szabályoknak, kizsákmányoló vezetőknek és a társadalmat beskatulyázó pontrendszernek. Az iparnak kiszolgáltatott városban furcsa rend szerint élnek az emberek. Minden család pontokat gyűjthet és veszíthet a szülők munkahelyi és a gyermekek iskolai teljesítménye alapján, de ez a berendezkedés túlhajszolt és személytelen életmódhoz vezet. Látszólag hozzászokott ehhez a népesség nagy része, mindannyian igyekeznek helytállni, hiszen a pontszámuk biztosítja számukra a kedvezőbb életfeltételeket: jobb lakást, több szabadidőt, kényelemcikkeket… Sejthetitek, hogy egy ilyen társadalomban mennyi feszültség gyülemlik fel a lakók között. Jona rosszul van Radovártól. Nem bírja elviselni a pontrendszer befolyását, az ellenségeskedést és az álszentséget, szabad életre vágyik. Lázadó gondolatai és apró kihágásai odáig fajulnak, hogy csatlakozik egy ellenálló csapathoz. Egyetlen céljuk, hogy lerántsák a leplet a város vezetőiről, felnyissák az emberek szemét az igazságra. Vállalkozásuk egyáltalán nem veszélytelen, saját maguk és a családjaik jóléte forog kockán. Megéri a felszabadulás lehetősége ezt a kockázatot, és vajon tényleg képesek lennének egy jobb világot teremteni?

Nagyon megfogott az alapötlet, elsősorban a pontrendszer jelensége gondolkoztatott el. A szerző szembesített az emberek kapzsi és önző voltával, amely hatványozottan jelen volt a regényben lefestett társadalomban. A törtetés és a nagyravágyás mindenkiben ott lakozik, és egy erre kiélezett berendezkedés szörnyű következményekkel jár a szociális kapcsolatokra nézve. Megmérgezi a barátságokat, a családi légkört, ellenségeskedést szít. Fel is merült bennem a kérdés, hogy mennyire igazodik a könyv a valósághoz, hiszen nem fér a fejembe, hogy a lakosok hagyták, hogy rájuk kényszerítsenek egy ilyen rendszert. Belegondolva sajnos azt kell mondjam, hogy akár valóságos is lehetne a regényben felvázolt rend, kiindulva a most is létező és hosszú évtizedek óta működő diktatúrákból.

„(…) a madár aranykalitkában is rácsok mögött ül.”

Mégis, valami hiányzott a könyvből. Izgalmas volt a cselekmény, szerethetőek voltak a karakterek, de nem érzem azt, hogy több lettem általa. Nem jött az eredetiség, a remek és újszerű alapötlet nem bontakozott ki a cselekménnyel együtt. A szereplők tipikus alakok, kissé unalmasak, nincs bennük semmi különleges. Az önfeláldozó és több-van-bennem-mint-elsőre-gondolnád típusú főszereplő, a bájos és kedves szárnysegéd, a kissé unszimpatikus szülők és a rejtélyes srác, aki nem az, akinek mondja magát… Ismerős felállás.

Zavart továbbá a valószerűtlenség. Az akciók és az ellenállás mögött főként két gyerek áll. Ez önmagában nem gond, de a felnőttek annyira eltörpültek a fiatalok mellett, hogy azt már túlzásnak éreztem. Azt javaslom, hogy a 9-13 év közötti gyerekek vegyék kezükbe ezt a könyvet, nekik biztosan tetszeni fog a gyermekek hangsúlyossága, ráadásul első disztópiás élménynek tökéletes. A történet egyébként izgalmas, bár kissé kiszámítható. A fordulatok nem ütnek akkorát, de a sztori bővelkedik a váratlan helyzetekben, emiatt pörgős és mozgalmas.

Nem lett a kedvencem, amit elsősorban a nagy elvárásaim számlájára írok. Sok disztópiás regényen vagyok már túl, ezért akaratlanul is összehasonlítom a korábbi élményeimmel, tapasztalataim alapján pedig azt mondhatom, hogy olvastam jobbat is. A műfajjal ismerkedőknek meleg szívvel ajánlom, mert az ilyen témájú könyvek hangulatát remekül átadja, a fiatalabb korosztály is biztosan élvezni fogja.