Napok romjai - első Ishiguro-könyvem

 

E percben fejeztem be Kazuo Ishiguro tollából olvasott első könyvemet, de egészen biztosan nem az utolsót! Nehéz megszólalni ilyen könyvélmény után, én mégis megpróbálom összerendezni tolongó gondolataimat. A Napok romjai nem egy átlagos, könnyű olvasmány. Ha kihívásra vágysz, ám mégsem vagy biztos benne, hogy a sokak által nagyra becsült japán származású szerző művei neked valók-e, olvass tovább!

Mr. Stevens főkomornyikként dolgozik az angliai Darlington Hallban, a nagy múltú kastélyban. Határtalanul büszke szakértelmére és állására, szívén viseli új munkaadójának, Mr. Farradaynek a sorsát és jólétét, életének egyetlen célja, hogy az épület zökkenőmentesen működjön – számára még egy ott hagyott porszem is hatalmas kudarc. De pont emiatt a precizitása miatt végzi olyan jól a munkáját. A két világháborút követő években azonban gyökeres változás áll be a kastélyban élők és dolgozók életében. A fényűzés a múlté, a híres és nagy tekintélyű Lord Darlington elhunyt, az egykori hadseregnyi személyzet helyett pusztán egy maréknyi alkalmazottnak kéne ellátnia ugyanazt a mennyiségű házvezetési feladatot. És lássuk be… az agg Mr. Stevens sem éli már fénykorát. A könyv cselekménye akkor indul be, amikor főszereplőnk felkerekedik, hogy meglátogassa egy korábbi munkatársát, hátha segítséget tud neki nyújtani a birtok körüli feladatok elvégzésében. Ez az utazás azonban sokkal több ennél. A négy napnyi autóút során megismerkedhetünk az 1920-30-as évek politikától terhes időszakával, valamint Darlington Hall történetével, mindezt Stevens szemüvegén keresztül.

„(…) de hát talán az efféle utazások jellegéből adódik, hogy az ember meglepő új szempontokat talál azoknak a kérdéseknek az értelmezéséhez, amelyekről azt hitte, hogy minden lehetséges vonatkozásukat réges-régen végiggondolta.”

Ami a leginkább kiemelkedővé teszi Ishiguro alkotását, az Stevens karaktere és nézőpontja. A világtörténelem egyik legfeszültebb időszakában élt, Darlington Hallban ráadásul nem egyszer fordultak meg azokban az években híres, sőt hírhedt politikai alakok – az aktuális brit miniszterelnöktől kezdve francia és német nagykövetekig. Mégis, ő megmaradt az alázatos és lojális főkomornyik szerepében. Történhetett körülötte bármi, ő a magánéletét és érzelmeit is háttérbe szorította, semmi sem zökkenthette ki. Ez abból is látszott, hogy utazásai során bárhol is járt a vidéken, állandóan elkalandozott, különféle anekdotákba kezdett szakmai sikereiről és hibáiról egyaránt. Mai modern kifejezéssel élve munkamániásnak mondanánk Mr. Stevenst. Mivel ez egy nagyon gyakori és aggasztó jelenség napjainkban, különösen hasznos olvasmánynak tartom a Napok romjait. Mik az élet igazán fontos értékei? Megéri a dicsőség és az elismerés, ha közben elveszítjük önmagunkat?

„Nincs jobb az esténél. Az ember már elvégezte a napi munkát. Aztán megpihenhet, és élvezheti a gyümölcseit.”

„[…] a legjobb éveimet Lord Darlingtonnak adtam. A legjobbat mindenből odaadtam, és most… hát most… kiderül, hogy már nem sok adnivalóm maradt.”

Roppant érdekes a könyv szerkezete. Meg kell említenem, hogy a fejezeteken belül gyakran változnak észrevétlenül az idősíkok, az író csak úgy játszik a cselekmény fonalával, de teszi ezt olyan természetességgel, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne írni. Nagyon élveztem ezt a hömpölygő regényfolyamot, igazi szépirodalmi alkotásról van szó.

Bevallom, nagyon sokáig, egészen az utolsó 50 oldalig nem igazán értettem miről szól a könyv. A végkifejlet hozta meg számomra a megvilágosodást, de az akkorát ütött, hogy a lélegzetem is elállt. Nem számítottam rá, hogy ilyen nagy hatással lesz rám, a sorok mögött megbúvó tartalom teljesen elkápráztatott.

Összefoglalva a Napok romjai nem egy könnyen olvasható regény. Átitatja a politika, a háborús légkör, mely a háttérben meghúzódva szorongást vált ki az olvasóból, Stevens alakja mégsem engedi, hogy a ború maga alá temessen. Az ő karaktere képviseli az egyszerű embert, bármelyikünk lehetne Mr. Stevens, a főkomornyik, kinek élete porszemnyi jelentőségű a világban zajló eseményekhez képest. És hiába vagyunk kicsik a nagy egészben, mi mindannyian egy-egy fogaskerék vagyunk a gépezetben, létezésünkkel hozzájárulunk a történelemhez. A legnagyobb tanulság azonban az, hogy ahány kis ember, annyi kis különálló univerzum… akár főkomornyik, akár miniszterelnök, akár egy falusi fogadós, megvan a saját egyszerű életünk, amely a maga nemében csodálatos.

Hálás vagyok a Helikon Kiadónak, hogy Zsebkönyv sorozatuk újabb darabját a polcomon tudhatom, értékes gondolatokkal gazdagodtam általa, biztosan fogok még a szerzőtől olvasni, remélem, a kiadó tervezi zsebkönyvként megjelentetni egyéb műveit is. Bízom benne, hogy kedvet kaptatok a Napok romjaihoz, ha rám hallgatok, tesztek vele egy próbát!

A cikk a Prológus borongós november című projektjére készült.