Könyv a könyvek szeretetéről

A Nagy Könyves Beavatás versenyben való részvételemnek köszönhetem ezt a könyvélményt, már csak ezért is megérte jelentkezni az öt fordulón - azaz majdnem fél éven át - tartó megmérettetésre. Mary Ann Shaffer és Annie Barrows közös alkotása mosolyt csalt az arcomra, miközben igazi időutazásban volt részem.

A könyv főszereplője Juliet, aki londoni íróként nagy hírnévre tett szert a második világháború évei alatt, hála humoros cikk sorozatának, amellyel igyekezett elterelni az olvasók figyelmét a háború borzalmairól. De szerencsére mindez már a múlté… vagy mégsem? 1946-ban már hivatalosan is véget ért a háború, ám a hétköznapi emberek veszteségei és a fájdalom közelsége vasmacskaként akadályozza meg a továbblépést. Juliet is szenved ettől, ezért elsősorban az írásban próbál menedékre lelni. Egy nap váratlan levél érkezik hozzá egy Nagy-Britanniához tartozó sziget lakójától. Az ismeretlen szerző tulajdonába került Juliet egy régi könyve, felvette hát a kapcsolatot a fiatal nővel. Juliet ekkor még nem sejti, hogy ez a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről származó fiatalember az egész életét megváltoztatja azzal, hogy beavatja őt az öt éven át tartó német megszállás hétköznapjaiba, miközben bemutatja neki barátait, akikkel különös körülmények közepette megalapították a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot…

“Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan egy apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely soha nem ér véget, és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele.”

A cselekmény levelek formájában bontakozik ki az olvasó előtt. Az elbeszélés stílusa és az erős történelmi szál Jojo Moyes munkásságát idézte fel bennem, aki a kedvenc írónőim közé tartozik, így nem meglepő, hogy ennyire elnyerte a tetszésemet. Legtöbbször a főszereplő másoknak szóló leveleit olvashatjuk, de a történet megköveteli, hogy a többi karakter fejébe és gondolataiba is belelássunk, így válnak teljesen világossá és követhetővé az események.

Egy vérbeli romantikus kötetre számítottam, de a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság sokkal több annál! Valóban érzelmes és a szerelmi szál elengedhetetlen eleme a történetnek, mégis a fő fókusz a történelmi hitelességen és a második világháborús megszállás élményének megragadásán van. Hiába van szó ilyen erőteljes és durva témáról, a könyv alaphangulata derűs és optimista. Ez nagyon fontos gondolatot közvetít az élet nehézségeinek feldolgozásáról. Guernsey polgárai sokat szenvedtek a németek miatt, de az összetartásuk és a kölcsönös segítségnyújtás elviselhetővé tette a megpróbáltatásokat, valamint a felszabadítás utáni gyásztól terhes időszakot. Jegyezzük hát meg, hogy bármi történjék is, közösségeinkre és a pozitív emberi értékekre támaszkodva legyőzhetetlenek leszünk. 

“Kapaszkodtunk a könyvekbe meg a barátainkba; ők emlékezttek arra, hogy több is van bennünk.”

A történet maga nagyon okos, mindennek és mindenkinek megvan benne a maga helye, látszik, hogy rengeteg kutatói és szerkesztői munka van a színfalak mögött. A karakterek megformálásával is nagyon elégedett vagyok. Juliet személyisége elragadó, kalandos természete és optimizmusa fényt hozott a könyv olvasásával töltött napjaimba.

Az a baj a jó könyvekkel, hogy éppen nagyszerűségük miatt csak úgy faljuk az oldalakat, pedig azt kívánjuk, bár örökké tartana az utazás. A Krumplihéjpite Irodalmi Társasággal is így jártam. Érzelmes, megindító és életigenlő történet a veszteségeink feldolgozásáról, az egymásra támaszkodásról és a szeretet különböző formáiról. Minden vágyam, hogy én is a társaság tiszteletbeli tagja lehessek - és higgyétek el, a könyv elolvasása után pont ugyanezt fogjátok kívánni ti is. :)