Álnászút Hawaiin - Nem mézes hetek

A 21. század kiadó egyik legfelkapottabb könyvéről szól a mai bejegyzésem, ami nem más, mint a Nem mézes hetek. Az elmúlt egy hónapban lépten-nyomon összetalálkoztam a regénnyel. Hol egy könyvesbolt kirakatában, hol egy netes hirdetésen belül pillantottam meg a kötetet, de legtöbbször Instagram posztok formájában keresztezte utamat. Úgy döntöttem, hallgatok a jelekre, és kiderítem, valóban olyan jó-e, mint azt blogger társaim hangoztatják. Tartsatok velem, ha kíváncsiak vagytok, nekem hogy tetszett!

Olive-nál kevés balszerencsésebb embert hordott magán a Föld. Ikertestvérével ellentétben - aki igazi nyertes típus - főszereplőnk állandóan küzd az őt érő igazságtalan helyzetekkel. Mindez beigazolódni látszik, amikor testvérének esküvőjén szörnyű helyzetbe keveredik. Bár kezdetben a menyegző remekül alakul, a felszolgált tengeri étel megbetegíti az egész násznépet az újdonsült férjjel és feleséggel együtt. Az ételmérgezést mindössze két ember ússza meg: Olive és a vőlegény testvére, Ethan. Mivel a nászút lemondása és időpontjának áthelyezése nem lehetséges, a friss házaspár felajánlja az utat Olive-nak és Ethan-nek, akiknek így az ölükbe hullik egy tíz napos álomszerű vakáció Maui szigetén. Ez látszólag nem Olive pechességét bizonyítja, kivéve azt az aprócska bakit, hogy a lány és Ethan ki nem állhatják egymást. De ugyan ki utasítana vissza egy ingyen luxus utazást? Olive és Ethan végül úgy döntenek, hogy belevágnak a kalandba, és a látszat kedvéért eljátsszák a boldog házastársak szerepét. Mindez nem lenne olyan nehéz, ha nem találkoznának véletlenül ismerősökkel az üdülésük során, és ha nem kuszálnának mindent össze azok a kiszámíthatatlan és zavaros érzelmek.

“[…] az ember nem tudja megválasztani a körülményeket. Ez a helyzet a szerencsével: akkor jön, amikor ő akar.”

Elképesztően vidám hangulatú romkom, nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Kissé tartottam tőle, hogy az enemies to lovers (ellenségekből szeretők) szál klisés és elcsépelt lesz, de szerencsére a szerző rácáfolt az aggodalmamra. Olive és Ethan párbeszédei mosolyt csaltak az arcomra, együtt izgultam velük közös útjukon (és a közös utat most nem konkrétan a vakációra értettem ;) ).

Olive karaktere külön említést érdemel. Bevallom, kezdetben nem igazán volt szimpatikus számomra. A pesszimista és ingerült hozzáállása kifejezetten idegesített, mint utóbb rájöttem, az író éppen ezt a hatást akarta elérni. A cselekmény előrehaladtával és a körülmények változásával bámulatos fejlődésen ment keresztül, az utolsó sorokat olvasva egy teljesen más Olive elevenedett meg szemem előtt. Örültem, hogy a karakterek személyisége ekkora hangsúlyt kapott, mindig díjazom, ha egy romantikus könyv nem pusztán a szerelmi szálból merít erőt.

Kedves történet, tökéletes kikapcsolódás a hétköznapokra, bár kissé sajnálom, hogy nem éppen a saját Mauin töltött nyaralásomon olvastam napozás közben a tengerparton… de hát nekem nincs ikertestvérem, aki mérgezett halat evett, úgyhogy be kellett érnem a panel lakás kényelmével. Még szerencse, hogy a könyv gazdag leírásai a kirándulásokról és természet szépségéről valóságosan Olive és Ethan társaságába repítettek. Összefoglalva nagyszerű élményt nyújtott a Nem mézes hetek olvasása, bátran ajánlom mindenkinek!