Bonnie és Clyde bűnös szerelme

Mennyire ismeritek a híres bűnözőpáros történetét? Számomra csak a nevek csengettek ismerősen, ezért nagyon kíváncsi voltam, mit nyújt majd számomra Jenni L. Walsh alkotása. A Kossuth Kiadónak köszönhetően rengeteg új információval gazdagodhattam Bonnie-ról és Clyde-ról, egy elgondolkodtató és izgalmas olvasmányélményben volt részem.

A Texasból származó Bonnie és Clyde egyetlen álma az volt, hogy közösen szabadon és nyugalomban, anyagai gondoktól mentesen éljenek. Nem akarták, hogy lehúzza őket is a gazdasági válság, de a nyomorult körülmények és a megélhetési problémák számtalan akadályt gördítettek eléjük. Ez egészen odáig fajult, hogy a csínytevésre amúgy is hajlamos Clyde a tisztességtelen megoldás mellett döntött, magával rántva szerelmét, Bonnie-t. Meddig mennének el, hogy megvédjék egymást és a közös jövőjüket? Képesek lesznek mindent újrakezdeni, miközben olyan sok van a rovásukon?

„– Szemét velünk az élet, nem igaz? Kettőt lépünk előre, aztán egyet vissza.”

Mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy mi vesz rá bárkit is a bűnözésre. Ide tartozik a lopás, fosztogatás, rongálás, bántalmazás és emberölés. Számomra felfoghatatlan, hogy egyesek inkább ezt az utat választják, mintsem a szerény, ám erényes életet. Furcsa volt olyan emberekről olvasni, akik teljesen szembemennek az általam fontosnak tartott értékrenddel, de még furcsább volt megélnem azt, hogy ennek ellenére megkedveltem őket. Akaratlanul is szurkoltam nekik minden egyes szorult helyzetben, és azt kívántam, bárcsak megúsznák a lopásokat és a menekülést. Holott tisztában voltam vele, hogy gyilkosokról van szó, akik a saját érdekükben bárkinek képesek ártani. A motivációjuk – azaz a családalapítás és a nyugalmas, gondtalan élet elérése – annyira megérintett engem, hogy nem tudtam nem rokonszenves alakokként tekinteni rájuk. Hát nem erre vágyik minden ember?

„– A harag olyan, mintha az ember megégetné a szájpadlását. Fáj, fáj, aztán megfeledkezel róla, és amikor ismét eszedbe jut, már el is tűnt. Így hát miért kéne tovább rágódni rajta?”

Bonnie szemszöge tökéletes választás volt, általa a szerzőnő képes volt kidomborítani kettejük emberi voltát. A külső szemlélő azt gondolná, hogy Bonnie és Clyde lelketlen rablók, hiszen, aki ilyen tettekre képes, kizárt, hogy belül rendes ember legyen. És mégis, a köztük lévő szeretet ereje, az összetartásuk és a család iránti elkötelezettségük erre teljesen rácáfolt. Ez a kettősség olykor zavarba ejtő, különös érzéseket váltott ki belőlem, de éppen emiatt tetszett annyira.

A cselekmény nagyon izgalmas és feszült. Az állandóan bajba keveredő páros folyton menekülésre, bujkálásra és újabb gaztettek elkövetésére kényszerül, ami feszessé és mozgalmassá teszi a történetet.

Nem könnyű témákat feszeget a könyv, az egész egy nagy morális kérdőjel, amit mindenki a saját erkölcsi iránytűjét követve kell, hogy értelmezzen. Bonnie és Clyde rossz emberekként vonultak be a történelembe, de az utolsó oldalakhoz érve már nem tudnám ezt olyan magabiztosan kijelenti, mint olvasás előtt. Ha kíváncsi vagy, benned mit ébreszt egy olyan olvasmány, aminek központi témája a bűn, mindenképpen olvasd el!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek

Olvasás 24 órán keresztül? - Readathon élménybeszámoló