A Senki-se lányok, akik mindenkit képviselnek

Már a fülszöveget olvasva világossá vált számomra, hogy a bájos borító kegyetlen és sötét tartalmat rejt, tekintve, hogy a könyv témája az iskolai bullying, a szexuális zaklatás és a nemi erőszak. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, kicsit ellentétes érzések kavarognak most bennem, amikre, ha kíváncsi vagy, görgess tovább! :)

Grace, Rosina és Erin különbözőbbek nem is lehetnének. A városba éppen csak beköltöző lelkész lánya, a mexikói származású meleg vagány csaj és az Asperger-szindrómás különc egy dologban mégis hasonlít: mindhárman különös együttérzéssel és mérhetetlen haraggal reagálnak a középiskolájukban terjengő pletykára, miszerint az egyik elsős lányt,  Lucy-t megerőszakolták a gimi legnépszerűbb fiúi. Az áldozat vádat emelt, de a meg nem értő közeg és az ellenségeskedés hatására kitáncolt a perből, és inkább családjával együtt elhagyta a várost. Főszereplőink nem tudják elfogadni ezt a méltánytalanságot, és bár sokan nem hisznek Lucy-nak, ők igazat adnak neki. Elhatározzák, hogy lerántják a leplet az erőszaktevőkről, és megszólítják az elnyomott lányokat, akik nem merik kiereszteni a hangjukat.

„Az emberek nagyon kegyetlenek és szűklátókörűek tudnak lenni, ha olyasmivel szembesülnek, amit nem értenek.”

Meglehetősen feminista hangvételű regényről beszélünk, ami az én ízlésemnek kissé túl feministára sikerült. Nem értettem maradéktalanul egyet a férfiakról alkotott véleménnyel, mintha egy kalap alá vettek volna minden XY kromoszómával rendelkező egyént, és bélyegezték volna őket brutálisnak, rosszindulatúnak. Tetszett, hogy az ellentétes nézőpont is hangot kapott, de korántsem annyit, mint amennyit a tisztán férfiellenes oldal. Bár a főszereplők és a hozzájuk csatlakozó lányok sokszor hangsúlyozták, hogy ez nem a fiúkról, hanem magáról az erőszakról és a nők alábecsüléséről szól, a tetteikben nem ez, hanem a színtiszta gyűlölet mutatkozott meg, amivel én sehogy sem tudtam azonosulni.

„Melyik a rosszabb? Ha megjátszod magad, vagy ha azt sem tudod, ki vagy tulajdonképpen?”

Több nemi erőszakkal foglalkozó könyvet olvastam már, de A Senki-se lányok nem volt rám akkora hatással. Egyszerre próbált tragikus és kedves lenni, ami kissé szétszórttá tette a történetet. Pedig a szerkezete önmagában remek, a cselekmény felépítése is bravúros, a mondanivalóról nem is beszélve. Amy Reed olyan kérdéseket feszeget, amikről a legtöbb ember szeret inkább nem tudomást venni. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy szerző beleássa magát egy ilyen komoly témába, és szükség is van rá, hiszen napjainkban nagyon sok fiatal lány van kitéve zaklatásnak, és sokan közülük nem mernek segítséget kérni, vagy inkább magukat hibáztatják az őket ért sérelmek miatt. Fontosnak tartom a tudatosság növelését, ezért mindenképpen hasznos volt, hogy elolvastam, kár, hogy nem tudtam ráhangolódni az írónő stílusára és elbeszélésmódjára.

Ha nagyon megrázónak találod az ilyen típusú történeteket, akkor nem javaslom A Senki-se lányok elolvasását, de ha nem szívesen menekülsz a problémák elől és inkább szembenézel az élet sötét dolgaival, akkor vesd bele magad bátran!