A videojátékok könyve - hogyan épülnek a világok?

A fülszöveg és a borító alapján egy kissé klisés, de kellemes szórakozást nyújtó könyvre számítottam, ami nem feltétlen hagy majd bennem mély nyomot. Lehet, hogy végeredményben az alacsony elvárásaim miatt lepett meg annyira a regény, de tény, ami tény, teljesen elvarázsolt. Szégyellem is magam a hirtelen előítéletem miatt… A Világépítőket azon könyvek közé sorolnám, amit mindenkinek el kellene egyszer olvasnia!

Sam és Sadie kisgyerekként találkoznak a kórházban, ahol percek alatt egymásra hangolódnak közös szenvedélyüknek és hobbijuknak, a videojátékoknak köszönhetően. És bár barátságukat egy egészen banális ok miatt elfajuló vita látszólag tönkreteszi, egyetemistaként ismét egymásra találnak. Sam és Sadie igazi lelkitársak, ezért is bizonyulnak remek csapatnak. Miután eldöntik, hogy hódolva gyerekkori álmaiknak, terveznek egy saját játékot, mindent félredobnak a projekt megvalósításáért. Vállalkozásuk bonyolultságát nem csak a szakmai tudásuk hézagossága, hanem a magánéleti problémáik tetézik. Szerencsére Sam lakótársa, Marx is beszáll a munkába, és hárman együtt legyőzhetetlennek érzik magukat, mintha az egész világot képesek lennének megváltoztatni. De vajon meddig tart fiatalkori lelkesedésük, és hogyan birkóznak meg a felnőttkor kiszámíthatatlanságával?

„De az élet mindig újabb és újabb dolgokat hoz. Mindig jön egy újabb kapu, amin át kell kelni. (Persze, csak míg egyszer már nem jön több.)”

A videojátékos alaptéma teljesen megnyert magának. Nem vagyok egy nagy gamer, még csak a telefonos játékok sem kötöttek le soha, úgyhogy nem számítottam rá, hogy ennyire rá tudok majd hangolódni. Talán az tetszett benne a legjobban, hogy nem pusztán a gamer életmódról  szól, hanem magáról a videojáték iparágról és a játékok elkészülésének folyamatáról. Látva a mai számítógépes játékokat elképesztőnek találom, hogy hogy tudnak a tervezők ennyire élethű és interaktív élményt létrehozni. A Világépítők – ezek után biztosan mindenkinek nyilvánvaló a találó címválasztás – betekintést nyújt a pixelek mögött álló munkába, méghozzá két barát szemüvegén keresztül.

„– Mi a játék – tárta szét a karját Marx. – A játék a holnap és a holnap és a holnap. A végtelen újjászületés, a végtelen megváltás lehetősége. A gondolat, hogy ha tovább játszol, nyerhetsz. Egy veszteség sem állandó, mert soha semmi sem állandó.”

A karakterek zseniálisak, Sadiet és Samet a történet során felváltva utáltam és szerettem. A sztori tekintélyes terjedelme elég teret hagyott a szerzőnek, hogy rengeteg élethelyzetet ábrázolhasson, amelyekre a két főszereplőnek muszáj volt reagálnia valamilyen formában. Nem mindig értettem egyet döntéseikkel, sokszor haragudtam az egyik vagy a másik félre, ezért a cselekményt érzelmi szempontból egészen viharosnak mondanám. Egy dolog biztos: olyan hatást és bevonódást váltott ki belőlem, amilyenre csak az igazán jó könyvek képesek.

„Az igazi világ egy kiszámíthatatlan bozóttűz, mindig is az volt. Nincsen semmi, amit a való világ kódolásával tehetnénk.”

A Világépítők egy inspiráló és megható történet, ami még biztosan sokáig elkísér utamon. Olvasás közben elmorzsoltam pár könnycseppet, de sok örömben is volt részem, és ha rám hallgattok, ti sem fosztjátok meg magatokat az élménytől.