Nullánál is kevesebb - az új Zabhegyező

Nem tudnám megmondani, mi fogott meg a könyvben, de valamiért szó szerint magához szólított. Általában hallgatni szoktam az ilyen megérzéseimre, mondván, hogy a könyv választja az olvasót ;) , ezúttal azonban nem működött valami jól a hatodik érzékem.

Clay elsőéves egyetemista, aki hazamegy a családjához a karácsonyi szünetre. Ám gyerekkorának helyszíne csalódást okoz neki. A környéket gazdag film- és zeneiparban dolgozó szülők uralják, így Clay-nek is jócskán kijut a fényűzésből. Már a történet legelején egyértelművé válik, hogy nem minden arany, ami fénylik, és a show business bizony nagy árat követel. Ő és barátai már 18-20 éves korukban megtapasztalták a kiégést, a szülői törődés és szeretet elmaradása az ital és a drogok ölelésébe kergette őket. Clay nem tudja, hogyan tudna menekülni ebből, és abban sem biztos, hogy akar egyáltalán. A látszólag érdektelen és minden érzelemtől mentes fiú valójában szenved, de nem tud rajta más segíteni, csak saját maga…

„– Nem akarom, hogy izgasson bármi is. Ha izgatnak a dolgok, akkor csak rosszabb lesz, akkor csak még valami miatt kell aggódnom. Nem annyira fájdalmas, ha nem izgat semmi.”

Nem egyszerű történet, a szerző meglehetősen éles kritikát fogalmaz meg benne a népszerűségről és a mai fiatalságról. A mondanivaló mégsem tudott hatni rám. A cselekmény követhetetlen, a párbeszédek teljesen zagyvák, olyan sok név jelenik meg a könyvben, hogy jóformán azt sem tudtam, ki kicsoda, és számomra a kendőzetlen és szókimondó stílus átment egy nyers, sőt kifejezetten megbotránkoztató kifejezésmódba. Olvasás közben végig azon gondolkodtam, hogy mire emlékeztet ennyire, aztán hirtelen beugrott. Kísértetiesen hasonlít a nagy népszerűségnek örvendő Zabhegyezőre. Egy a bökkenő: nekem a Zabhegyező sem tetszett.

„Itt eltűnhetsz anélkül, hogy észrevennéd.”

Egyébként értem, hogy mit akart a szerző átadni ezzel a megközelítésmóddal, valószínűleg éppen ilyen kényelmetlenné és frusztrálttá kívánta tenni az olvasók lélekállapotát, engem azonban ez nem kötött le, hanem inkább taszított. Pedig a feldolgozni kívánt téma véleményem szerint nagyon érdekes, Clay karaktere pedig tökéletesen kelti életre az útját tévesztett és rossz társaságba került tinédzser motívumát. Jobban belegondolva az ő főszereplése miatt nem csuktam be rossz szájízzel a könyvet. Tetszett, hogy meg akarta őrizni a jóságát, és pusztán a körülmények tették őt áldozattá. Ha megkapta volna a megfelelő támogatást és segítséget, valószínűleg nem kötött volna ki ilyen reménytelen helyzetben. Sorsa mérhetetlen sajnálatot ébresztett bennem, és éppen az érzelemmentessége hatott az érzelmeimre.

A Nullánál is kevesebb Bret Easton Ellis első könyve, a szerző ráadásul 20 évesen írta, amit mindenképpen figyelembe kell venni a kritika megfogalmazásakor. Fogunk még hallani róla, de nem gondolom, hogy több írásával is megpróbálkozom a jövőben, mert nekem alapvetően nem tetszett az elbeszélésmódja. A Zabhegyező rajongói nem fognak a csalódni benne, és ajánlom mindenkinek, akik szeretik, ha egy regény az elevenükre tapint, akkor is, ha ezt megbotránkoztatóan, nem pozitív értelemben teszi.