Vadak szigete - harc az életért

 

Rory Power könyvében elsősorban a szemet gyönyörködtető borító fogott meg, és miután rápillantottam a fülszövegre, egyből megjött a kedvem a disztópiákhoz, mert már nagyon rég nem olvastam ilyen műfajú regényt. Ha kíváncsi vagy, hogy tetszett a Vadak szigete, tarts velem!

Hetty, Byatt és Reese egy szigeten lévő diáklányoknak fenntartott bentlakásos iskolába járnak távol a családjuktól és az otthonuktól. A szigeten másfél éve tombol a Tox nevű vírus, ami megfertőzve a sziget minden előlényét, gyakorlatilag lakhatatlanná tette a térséget. Az iskola tanulói szigorú karanténba kerültek, és egyedül az ellenszer megtalálása táplálja bennük a reményt. A vírus mindenkire máshogy hat. Vannak, akik egyből életüket vesztik, másoknak viszont különös módon átalakul a teste, és alkalmazkodik a kórokozóhoz. A lányok számára nem könnyű elviselni a gyakori fizikai fájdalmat, de a bizonytalansággal és a lelki sebekkel még nehezebben küzdenek meg. Amikor Byatt-nak ismeretlen körülmények között nyoma veszik, Hetty és Reese nyomozni kezdenek. Kutatásuk során olyan titkokra derítenek fényt, ami a sziget minden lakójának megváltoztatja az életét.

“[…] de nap mint nap azt látjuk, hogy az egész világ romba dől körülöttünk.”

A covid előtt izgalmasnak találtam a járványos sztorikat, az elmúlt két év azonban megváltoztatta a hozzáállásomat. Azóta sokkal komolyabban tudom venni a betegségekkel összefüggő történeteket, jobban át tudom érezni a szereplők rettegését és a remény húzó erejét. Ez a Vadak szigeténél sem történt másként, ami sötét hangulatával méltó képviselője a műfajnak.

Meglepett a sok durva és kendőzetlen részlet. Az érzékenyebb lelkivilágú olvasók jobban teszik, ha tartózkodnak tőle. Az elért hatás szempontjából remek fogásnak tartom, hogy a szerzőnő a kellemetlen és néhol gyomorforgató részleteket is a szemünk elé tárta, ettől hitelesebb lett a járvány köré épülő cselekmény.

“A félelem olyan, mint egy fátyol, amelyen keresztül minden valami másnak látszik: veszélyt és fájdalmat sejtek mindenütt.”

Tetszett a regény dinamikája, mindig történt valami, mozgalmas volt az elbeszélésmód, egyszer sem unatkoztam olvasás közben. A tempó némileg kompenzálta a hiányosságokat. A végkifejlet nagy ürességet hagyott bennem, nem érzem kellőképpen lezártnak a könyvet. Annak ellenére, hogy ezen kívül más kézzelfogható hibát nem tudnék említeni, és bár alapvetően kedvelem a disztópiákat, a Vadak szigete mégsem jött be annyira. A karakterek nem kerültek elég közel hozzám, és az írónő stílusára sem sikerült ráhangolódnom. Mégsem bántam meg, hogy elolvastam, sosem szabad megbánni semmilyen olvasásélményt, mert okozzon akár örömöt, akár csalódást, többek leszünk általa.

Az én negatívabb élményem természetesen nem jelenti azt, hogy rossz könyvről lenne szó, sőt. Ahogy írtam is, nem tudnék konkrét hibákat felsorolni, a véleményemet inkább egy szubjektív érzés alapján fogalmaztam meg. Azoknak ajánlom, akik szeretik a disztópiákat, és nem riadnak vissza az élet sötét és kegyetlen fordulataitól. Egy feszült és gyors tempójú regényre számítsatok, ami képes összetörik az ember szívét.