A világítótorony boszorkányai, avagy időutazás Skóciában

 

A világítótorony boszorkányaiban a szépséges borító keltette fel a figyelmemet, amely baljós és sötét hangulatával egy roppant különleges és nem mindennapi történetet sejtetett. Hozzá kell tennem, hogy korábban sosem olvastam Skóciában játszódó történetet, úgyhogy izgatottan vártam, hogy egy új helyszínt fedezhessek fel!

Liv, az egyedülálló anyuka három lányával a Skóciában található Lón Haven szigetére utazik, ahol megbízást kap egy ódon világítótorony belsejének kifestésére. A freskó elkészülése alatt beköltöznek a megbízója tulajdonában lévő házikóba, amit a nélkülöző család kérdés nélkül el is fogad. Akkor még nem sejtik, hogy milyen titkok és legendák tarkítják Lón Haven történelmét, s minél több időt töltenek el új lakhelyükön, annál világosabbá válik, hogy valami nem stimmel. Vajon igazak a pletykák a múltbeli kegyetlen boszorkányperekről és az átkokról, amik a 17. század óta rettegésben tartják a helyieket? És vajon ki lehet Liv rejtélyes főnöke, akinek annyi vagyona van, hogy gyakorlatilag az egész sziget az övé?

„Történeteket kerekítünk az életünkről, hogy értelmet adjunk neki – értelem nélkül ugyanis formátlan és cél nélküli. Rémítő, ha valami túlmegy az értelem birodalmán.”

Imádtam ezt a hátborzongató hangulatot. Olvasás közben végig úgy éreztem, mintha köd burkolna be, teljesen magával ragadott Lón Haven és a titkai. A karaktereket nagyon érdekesnek találtam, Liv és lányainak sorsa pedig mély együttérzést ébresztett bennem. Különösen tetszett, hogy több szereplő szemszögét is megismerhettem; ahogy haladtam előre a történetben, úgy vált egyre világosabbá, hogy mik állnak az események hátterében. A fülszövegben thrillernek nevezik a regényt, de én inkább dark fantasy-nak mondanám.

Tetszett, hogy a szerző visszanyúlt a boszorkány üldözések tragédiájához, és megpróbálta azt összekötni a jelenünkkel. Már a könyv elején éreztem, hogy nem mindennapi kötetet tartok a kezemben, de mint azt már sokszor tapasztaltam, egy nagyon jó alaptörténetet könnyen el lehet rontani. Szerencsére C. J. Cooke remekül vette az akadályokat és sikerült valami igazán különlegeset alkotnia.

„Nem csak húsból, csontból, vérből – történetekből is vagyunk. Vannak, akik elmesélik helyettünk a történetünket, mások megírják a sajátjukat […]”

El tudtam volna viselni egy kicsivel több fordulatot, de a titokzatos cselekmény keltette izgalom kárpótolt ezért a hiányosságért. Gyorsan olvasható és magával ragadó történet, ami a maga sötétségével nyújt egyedülálló élményt.