Regény vagy Xanax-os doboz?

 

Lehet, velem van a baj, de amint megláttam ezt a cseppet sem mindennapi borítót, arra gondoltam, hogy nekem ez kell! Úgy tűnik, vonzanak a bizarr dolgok, de ez tulajdonképpen annyira nem is váratlan, tekintve, hogy a saját agyam is produkál nem hétköznapi gondolatokat. Ez a kötet (hála az égnek) ráébresztett arra, hogy nem vagyok egyedül a képtelen aggodalmaimmal, miközben annyit nevettem, mint könyvön még soha.

Benedek Ágota egy teljes átlagos nő, kivéve, hogy az agya valószínűleg ezerszer gyorsabban pörög, mint a normális embereké. Édesanyám ezt az állapotot általában úgy jellemzi, hogy mindent túlkombinálok, és rájöttem, hogy ez tökéletesen leírja, mi játszódik le egy szorongó típusú emberben. Elsősorban azért szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, mert felkeltette az érdeklődésemet a Szorongásnapló alcím - meg hát ki ne lenne kíváncsi, mit rejt egy Xanax-os doboznak álcázott regény.

“(Tipp: Ha nem tudsz kikapcsolni egy szorongást, csak helyezd el távolabb az idővonalon.)”

Történetem a szorongással olyan, akár egy nagyon rosszul végződő románc, és bár rengeteget fejlődtem az utóbbi időben, nem kevés áldozattal járt, hogy elérjem a jelenlegi viszonylag stabil állapotot. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek már nehéz pillanataim, de az aggodalom szintem már legalább nem Eiffel-torony nagyságrendű, sokkal inkább egy azt ábrázoló kulcstartóval ér fel. Mindenki máshogy küzd meg a saját szorongásaival, egy dolog viszont kétségtelenül közös bennem és Benedek Ágotában, mégpedig az, hogy mindketten a humort választjuk fő megküzdési módszerként. A regény fő üzenete éppen az, hogy a nevetés olyan, akár egy gyógyszer, képes a legkínosabb és legfájdalmasabb pillanatokat is kezelhetővé, sőt, visszatekintve egészen nevetségessé is tenni.

Ha hajlamos vagy szorongásra, akkor semmiképp se hagyd ki ezt a könyvet. Elolvasva rájöttem a Xanax-os borító miértjére, hiszen ha beleolvasol Benedek Ágota írásába, minden aggodalmadat elűzi sajátságos humorérzékével és stílusával, tehát hatását tekintve éppen egy nyugi pirulával ér fel. Csodálom a szerzőnőt, és hihetetlenül bátornak tartom gondolatait az élet nagy dolgairól, bizton állíthatom, hogy sosem olvastam ennél őszintébb könyvet.

“Félek a jövőtől, de képes leszek meggyőzni magam arról, hogy végül nem ég le a ház, és addig is, amíg ez nem sikerül, mert nehéz, nagyon nehéz, addig ahogy az egyik legjobb barátom szokta mondani: Ez maradt nekünk, a nevetés."