Kalandozás a pszichoanalízis mélységeiben Anna Freuddal

 

Újabb remek könyvet olvashattam a Kossuth Kiadó Ikonikis Nők sorozatából! Nem tudok betelni az életrajzi regényekkel, lassan kedvenc műfajommá avatom. Ez a történet azért is nyerte el annyira a tetszésemet, mert egy számomra rendkívül kedves témával, a pszichológiával foglalkozik.

Sigmund Freud nevét egészen biztosan hallotta már mindenki életében, na de lányával, Anna Freuddal is ez a helyzet? Bevallom, én nem ismertem ezelőtt a pszichológia úttörőjének örökösét, pedig Anna legalább olyan szenvedélyesen vetette bele magát ebbe a homályos és nehéz tudományba, mint apja. Sokat küzdött az elismerésért, nagyon igyekezett, hogy méltó legyen a Freud névre. Utólag elmondható, hogy a kemény munka nem bizonyult hiábavalónak.

„Egy embert mindig csak annyira ismerhetünk, amennyire közel enged magához.”

Anna sosem tudhatta, hogy mely méltatás szól neki szívből, és melyik pusztán a nevének. Híres ember gyermekeként sokat kellett dolgoznia, hogy ne pusztán édesapja árnyékaként legyen jelen a tudományos életben. Ha engem kérdeztek, Sigmund Freud szigora sem könnyítette meg a dolgát. Anna személyében egy szerény, kissé különc, ám annál keményebb nőt ismertem meg, akiben leginkább a családja iránti elkötelezettsége nyűgözött le.

„Valaki egyszer azt mondta, hogy csak akkor lehet jó az ember, ha közben saját magával sem felejt el foglalkozni. Egy kis egészséges önzés sosem árt.”

A cselekmény izgalmas, sosem lehet tudni, mit hoz a következő oldal, és annak ellenére, hogy megtörtént események ihlették, egyáltalán nem érződik száraznak. A szerző utószavából kiderül, hogy meglehetősen kevés kitaláció van a könyvben, ami még különlegesebbé tette a történetet, ugyanis tele van elképesztő mozdulatokkal, amik egyszerre ébresztenek hitetlenséget és csodálatot az olvasóban.

Egy szó mint száz, nagyon tetszett a könyv, örülök, hogy betekintést kaptam Anna Freud életébe, ezzel együtt a pszichoanalízis történelmébe is!