Minden, ami utána jött - egy igazi romantikus utazás

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem a gyönyörű borító miatt vettem a kezembe Jill Santopolo regényét. Hiába mondom mindig, hogy tilos a külső alapján ítélni, néha – na jó, igazából egész gyakran – nem tudok ellenállni egy szépséges könyvnek. A Minden, ami utána jött szerencsére nem csak a polcomon mutat jól, hiszen olyan érzelmes, megható és inspiráló történetet rejt, ami még sokáig velem marad.

A pszichoterapeutaként dolgozó Emily boldog házasságban él Ezra-val, aki pedig onkológusként dolgozik egy közeli kórházban. New York-i életüket mindenki irigylésre méltónak tartaná, mindennapjaikat azonban beárnyékolja a már több, mint fél éve tartó küzdelmük, hogy Emily teherbe essen. A nő nagyon csalódott, hiszen férjével együtt már nagyon vágynak arra, hogy saját családot alapítsanak. Emily-t nagyon megviseli ez az időszak, a sorozatos kudarc érzése rég eltemetett múltjára emlékezteti. Kislánykorában elvesztette édesanyját, majd miután az egyetemi évei alatt rátalált a szerelemre, néhány tragikus esemény következtében megküzdött a depresszióval is. A régi Emily azonban végig ott élt benne, és lehetséges, hogy eljött az a pillanat, amikor szabadjára kell engednie régi szenvedélyével, a zenével együtt.

„Az emberrel mindennap történik valami, amire reagál, és ezek a reakciók döntik el, hogy milyen irányt vesz az élete.”

Mostanában egyre több olyan könyvet olvasok, amelyben központi téma az anyaság és a gyermeknevelés. Ez egyébként elég érzékeny terület nálam, mert én tipikusan olyan nő vagyok, aki már egészen kiskora óta vágyik arra, hogy gyereket szüljön. Úgy is mondhatjuk, hogy bennem természetes módon jelen van az anyai ösztön. Éppen ezért, amikor arról olvasok, hogy egy nő nehezen esik teherbe, elvetél vagy esetleg meddő, mindig összeszorul a szívem. Emily nagyon hasonlít rám, fiatal korom ellenére az én életemnek is van olyan szakasza, amit nehezen tudtam feldolgozni, de vele ellentétben én sosem próbáltam meg nem történtté tenni. A regény egyik nagy tanulsága éppen az, hogy a múlt nehézségeit nem szabad eltemetni magunkban. A traumáinkból építkezhetünk és mások segítségével fejlődhetünk általuk, hogy önmagunk jobb verziójává alakuljunk.

„Nem az a fontos, hogy tizenhárom éved van még hátra a sírig vagy hatvanöt, az a lényeg, hogy úgy éld az életed, ahogy szeretnéd.”

Azért van ekkora inspiráló ereje ennek a könyvnek, mert elképesztően valóságos. Egy teljesen hétköznapi párról szól, akik ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint mi, akik éppen róluk olvasunk. Ez nagyon mély bevonódást váltott ki belőlem, ami miatt a szomorúbb részek is jobban maguk alá temettek. Nem mondanám könnyed olvasmánynak, de annál jobban megérintett Emily önismereti útja és formálódása.

Olvasni azért jó és azért kell, hogy többek legyünk általa. Nos, a Minden, ami utána jött határozottan hozzám tett valamit, végtelen elégedettség töltött el az utolsó oldalakhoz érve, boldog vagyok, hogy olvashattam!