10 ok, hogy miért olvasd el az Üvegtrón sorozatot

 


Sarah J. Maas népszerű könyvsorozata örökké úgy fog az emlékezetemben élni, mint a történet, amivel átléptem 2021-be. A 2020-as évem utolsó kötetei és az idei év első könyve is a sorozat részeiből állt. December 31-én egész nap a befejezést olvastam, és a szemem annyira elfáradt az egész napos igénybevételtől, hogy nem is tudtam ébren maradni éjfélig. Szóval ez a sorozat tehet arról, hogy átaludtam az az újévi koccintást, de őszintén szólva én ezt egy cseppet sem bántam.

Na de mitől olyan felkapott ez a sorozat, és miért érdemes elolvasni?

1. Fantázia

Sarah J. Maas egy olyan világot épített fel, ami teljesen újszerű és egyedi. Az első rész olvasása közben kissé hiányoltam az univerzum és annak történelmének részletesebb bemutatását, emiatt homályosnak éreztem több részletet is, de mivel egy nyolc (!) részes sorozatról van szó, a szerzőnek bőven volt ideje és tere ezt pótolni. Szerencsére ez meg is történt, és valami eszméletlen, hogy mit épített fel az írónő. Egy nem létező világot festett meg, ami megannyi mágikus lénnyel van tele a tündérektől kezdve a boszorkányokig. Sokat segített a tájékozódásban olvasás közben a kötetek első oldalaira rajzolt térkép, ami megmutatja a kontinensek, királyságok elhelyezkedését. Én személy szerint odáig vagyok a térképpel illusztrált könyvekért, úgyhogy ez egy hatalmas piros pont volt nálam.


2. Alaposság

Számomra nagyon fontos, hogy egy könyv, de főleg egy ilyen terjedelmű sorozat szépen megszerkesztett legyen. Ez azt jelenti, hogy a felépített világ legyen egyértelmű és ellentmondásoktól mentes, mert ezek könnyen tönkretehetik az élményt. Olvasás közben azt éreztem, hogy az írónő tökéletesen végiggondolta a történet menetét, és koherenciát teremtett a cselekmény, a szereplők és a képzeletbeli elemek között.

3. Szereplők

Minden egyes résszel újabb és újabb karakterek jelentek meg a sorok között, és mire az utolsó kötethez értem, már meg sem tudtam számolni, hányan vannak. Ami igazán figyelemreméltó, hogy Sarah J. Maas végig játszott a nézőpontok váltogatásával. Egyik karakter sem szorult háttérbe, amit nem is értem, hogy oldott meg, miközben tényleg rengetegen vettek részt a cselekmény alakításában, és mindenkinek fontos szerepe is volt abban. Az abszolút főszereplő természetesen Celaena Sardothien, de nem tudok pusztán mellékszereplőként tekinteni a többi karakterre sem. Különlegességként megjegyzem, hogy a hatodik rész (A hajnal tornya) nem is a főszereplőről szól, ő csak egy pár oldalas fejezetet kapott a könyv legvégén. Ez elég merész húzás volt a szerző részéről, de nagyon jól sikerült, az tetszett a legjobban a befejezés után.

4. Komplex

Le a kalappal az írónő előtt, hogy nem kavarodott bele a rengeteg szálba, amit egyszerre mozgatott. Szerintem csak az utolsó részben volt az összes szereplő egy helyen egy időben, egészen addig külön események zajlottak, amit mégis természetesen tudott közölni. Ráadásul általában valamilyen hihetetlenül izgalmas részletnél váltott egy másik szálra, ami felettébb bosszantó volt, viszont ez tette letehetetlenné.

5. Történet

Ez eddig mind remek, de nyilvánvaló, hogy ez nem elég ahhoz, hogy bestsellert írjon valaki. Muszáj előrukkolni valamilyen csavaros és fordulatos történettel is. Nos, az Üvegtrón az egyik legizgalmasabb fantasy, amit eddig olvastam. Eseménydús, tele akcióval és olyan váratlan mozzanatokkal, amiktől lementem hídba.

6. Humor

Nem mondanám azt, hogy minden oldal tele volt poénokkal, de az írónő odafigyelt rá, hogy mosolyt csaljon az olvasó arcára. A párbeszédek kifejezetten humorosak, a szereplők között kialakuló közvetlen viszony teret adott az élcelődésnek, amik sokszor megnevettetek. Erre szükség is volt, hiszen egyébként meglehetősen komor hangulatúvá, nyomasztóvá vált volna a sorozat.

7. Kiszámíthatatlanság

Ez a pont szorosan kapcsolódik a történethez, de úgy gondolom, érdemes kiemelnem, hiszen lehet egy történet remek akkor is, ha kiszámítható. Ez esetben azonban nem ez a helyzet. Ha volt is valamilyen elképzelésem a folytatást illetően, legtöbbször egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok. Furcsa, de én szeretem, amikor „átver” egy könyv, az orromnál fogva vezet, és tévútra visz.

8. Romantika

Ha kategorizálnom kellene az Üvegtrónt az egyszerű fantasy helyett romantikus fantasy-ként emlegetném. Nagyon fontosak a szerelmi szálak a történet szempontjából. Ezek fokozzák a feszültséget és a harcok tétjét is, valamint nagyobb együttérzést váltanak ki az olvasóból, hiszen a szerelem egy olyan érzelem, amit mindenki megtapasztal előbb-utóbb. Több erotikus részlet is olvasható a könyvben, amik komolyabbá és igazibbá tették a történetet.

9. Üzenet

Többször elgondolkodtam azon, hogy miről is szól az Üvegtrón. A legalapvetőbb motívumának a hazaszeretet gondolom. Királyságok harcolnak királyságok ellen, uralkodók küzdenek meg egymással, és mindez azért, hogy szülőföldjüket biztonságban tudják. Ez a harc megköveteli a példaértékű kitartást, áldozathozatalt, miközben érdekes kérdéseket vet fel, hogy hol van a határ az erkölcsösség és a bűn között, meddig mehetünk azért, hogy megvédjük szeretteinket és a számunkra fontos dolgokat. Ezt a dilemmát a főszereplő alakja testesíti meg, aki egyszerre mindkét oldalt – a jót és a rosszat is – képviseli. Egyértelmű üzenetet hordoz a barátságról, ami egy felbecsülhetetlen köteléket jelent két ember között. Rávilágít arra, hogy hálásnak kell lennünk azokért, akik körülvesznek minket és mellettünk állnak bármi áron. Egy másik fontos tanulság a könyvből, hogy a látszat néha csal. Nem szabad felülnünk az előítéleteknek, minden embernek (vagy tündérnek és egyéb mágikus lénynek) meg kell adni a lehetőséget, hogy felfedjék igazi valójukat. Erre rendszeresen emlékeztetni kéne magunkat, mert sajnos nagyon könnyen beleesünk abba a hibába, hogy anélkül alkotunk ki egy képet valakiről, hogy igazán megismernénk.

10. Valódiság

Ez valóban kicsit ellentmond annak, hogy egy olyan fantasy sorozatról beszélünk, ami még csak nem is a Földön játszódik. Azonban hála az alaposságnak, amit már korábban említettem, Sarah J. Maas egy olyan atmoszférát teremtett, amiben teljesen elmerültem olvasás közben, és nem éreztem természetellenesnek, puszta kitalációnak. Ilyet legutóbb a Harry Potter-nél tapasztaltam. Az, hogy az írónő képes volt valódivá tenni a fantasy-t, szerintem a legjobb bizonyíték arra, hogy mennyire sok munka áll mögötte, és hogyan tett szert ekkora rajongótáborra, aminek én is büszke tagja vagyok.


Remélem, sikerült meghoznom a kedvetek az Üvegtrón elolvasásához. Engem egy nagyon jó barátnőm vett rá, hogy elolvassam, amiért nem győzök elég hálás lenni neki, mert hatalmas élmény volt. Ha szívesen olvasnátok még fantasyt, a legutóbbi bejegyzésemből megtudhatjátok, hogy melyek a kedvenceim. Nem meglepő módon a listán az Üvegtrón is szerepel.

https://gubbooks.blogspot.com/2021/01/top-5-fantasy.html


https://prologus.wordpress.com/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Könyvek, amik több figyelmet érdemelnének - 1. rész

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek