Utazz könyvekkel!

Jelenleg korlátozott lehetőségeink vannak az utazást illetően, kénytelenek vagyunk otthonunkba zárva tölteni időnk nagy részét. Persze legszívesebben a párizsi Eiffel-torony tetejéről csodálnánk a kilátást, vagy a Sziklás-hegység vidékét barangolnánk be, esetleg eliszogatnánk egy olasz kávét Velencében. Ehelyett azonban be kell érnünk otthon a kertünk és az utca látványával, a 3in1 kávéval és a legizgalmasabb tevékenységeink közé az tartozik, ha megmossuk a hajunkat. Ez valóban nem túl szívderítő, sőt, mondjuk ki, meglehetősen kiábrándító, és biztosra veszem, hogy már mindannyiunknak elege van. Sajnos nem tudjuk befolyásolni ezt a helyzetet, épp ezért olyan cselekvéseket kell találnunk, amik segítenek kitörni ebből a bezártságból.

Erre a legkézenfekvőbb megoldás nem más, mint az olvasás! Bármennyire is utáljuk a karantént, egy pozitív hozadéka mindenképpen van: sok olyan ember is a kezébe vett egy-egy könyvet, akiknek az olvasás gondolata éveken keresztül meg se fordult a fejükben. Ezt a helyzetet kihasználva buzdítok mindenkit arra, hogy kezdjenek bele egy regénybe, mert sokan nem is sejtik, mennyire ki tud mozdítani az egyhangúságból, amit a négy fal közé szorulás okoz.

Ebben a cikkben olyan könyveket ajánlok, amik messzi tájakra repítenek, kalandokkal kecsegtetnek, és ha már a való világban nem mehetünk semerre, olvasva mégis utazhatunk.


Jules Verne: Nyolcvan nap alatt a Föld körül

Már a cím is elég sokatmondó, a fülszöveg elolvasása nélkül is egyértelmű, miről szól a könyv. Mr. Fogg egy fogadásnak hála melyen nem csupán rengeteg pénz, hanem a becsülete a tét - megkísérli 80 nap alatt körbeutazni a bolygót. Útja során számtalan akadályba ütközik, izgalmasabbnál izgalmasabb helyzetekbe keveredik, egyik hajóról a másikra ugrálva igyekszik bebizonyítani igazát: a Föld igenis körbeutazható kevesebb, mint három hónap alatt. Megannyi kontinenset bejárhatunk főszereplőinkkel együtt, így az utazás élménye garantált.


David Baldacci: Kívánj csodát!

Habár Baldacci a krimi műfajában mozog a legotthonosabban, ez a regénye inkább a romantikus kategóriába illik, melyben egy roppant távoli vidékre kalauzol el minket, méghozzá az Appalache-hegység vonulatai közé. Történetünk főszereplője két kisgyerek, akik egy tragikus baleset következtében kénytelenek dédnagyanyjuk birtokára költözni, ami az előbb említett hegység ormai között megbúvó szegény falucskában található. Az író festői érzékkel mutatja be a tájat, az ottani kultúrát és a helyiek életmódját, mindennapjait, ami olyan, mintha turistaként szemlélnénk az eseményeket, miközben érzelmileg is bevonódunk a történetbe.


Szerb Antal: Utas és holdvilág

Egy magyar klasszikust is meg kell említenem, ha az utazás témájáról van szó. Szerb Antal regényének főszereplője, Mihály, feleségével Olaszországba utazik, ahol nászútjukat tervezik tölteni. Mihály azonban vívódik saját magával, ezért a nyugalmas nyári kirándulás hamar más irányt vesz. Főszereplőnkkel bejárhatjuk Olaszország vidékeit, igazi fülledt nyári hangulatot közvetítenek a sorok. Eközben feltárul előttünk Mihály múltja, gondolatai, így ez nem pusztán egy egyszerű külföldi kiruccanás, hanem lelki utazás is egyben.


Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

A világirodalom egy jelentős személyisége Victor Hugo, akinek az egyik legismertebb műve A párizsi Notre-Dame, ami az 1482-es év Párizsát mutatja be az olvasónak. 2020 augusztusában ezt választottam a kedvencemnek, nem véletlenül, hiszen az író olyan pontossággal tárja a szemünk elé a várost, hogy teljesen átszellemültem. A hosszú, több tíz oldalon átívelő leírások lassúbbá teszik a cselekményt, ezért a türelmesebbeknek ajánlom. A regényt olvasva nem csak Párizsba, hanem az időben is utazunk, ami igazán különleges élmény. A történet egyébként meglehetősen izgalmas, számos morális kérdést vet fel az előítéletekkel és a szépség dominanciájával kapcsolatban, amit Quasimodo alakja képvisel.


Sarah J. Maas: Üvegtrón sorozat

Egy kissé másfajta utazási élményt ígér Sarah J. Maas fantasy sorozata, mivel a korábbiakhoz eltérően ezúttal egy kitalált világba csöppenünk. Általában azt tudom mondani, hogy fantasyt olvasni mindig egyfajta utazás, de azért emelném ki az Üvegtrónt, mert a nyolc részes széria alatt az írónő által precízen felépített világ egészét bejárjuk. Számos csodával, egyben veszélyekkel teli helyeket ismerhetünk meg, miközben végig együtt izgulunk a karakterekkel, akik saját királyságukért küzdenek. Ha kíváncsi vagy bővebben kifejtett véleményemre a sorozatról, ezen a linken megtalálod egy korábbi bejegyzésemet, ahol részletesen beszámolok róla: https://gubbooks.blogspot.com/2021/01/10-ok-hogy-miert-olvasd-el-az-uvegtron.html

Ezt az öt könyvet olvasva biztosan megszabadultok attól a nyomott érzéstől, amit a kimozdulás hiánya vált ki mindannyiunkból, remélem, hogy tudtam segíteni és tetszeni fognak nektek ezek a történetek! 💗

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek

Olvasás 24 órán keresztül? - Readathon élménybeszámoló