"A krimi koronázatlan királynője"

 

Korábban már írtam egy bejegyzést, amiben a kedvenc írónőimet mutattam be nektek, ha van kedvetek, lessetek bele: https://gubbooks.blogspot.com/2019/11/kedvenc-ironoim.html Erről a listáról nem hiányozhat a mai cikk főszereplője sem, aki nem más, mint Agatha Christie, a „krimi koronázatlan királynője”.

Ismerkedjünk meg egy kicsit életével és pályafutásával!

1890-ben született Angliában, a család harmadik gyerekeként. Gyermekkorában több évet élt Franciaországban, ahol elsajátította a francia nyelvet. Apja korán elhunyt, testvérei kirepültek a családi házból, ezért édesanyjával kettesben kellett boldogulniuk. Miután megismerkedett Archibald Christie-vel, 1914-ben összeházasodtak, született is egy gyermekük. Agatha részt vett az első világháborúban, ápolónőként segítette a sebesült katonákat. Kórházi munkája közben kapott ihletet a regényíráshoz, ekkor fogalmazódott meg benne egy detektívtörténet gondolata, melyben méreggel történne a merénylet (nem csoda, hogy a háború közepén ilyesféle gondolatai támadtak). Megszületett Hercule Poirot alakja, aki máig igazi ikonnak számít. A belga nyomozó – akit mindenki tévesen francia származásúnak feltételez, főleg a gyakori francia kifejezések használata miatt – megannyi rejtélyt derít fel, számos könyv főszereplőjeként az olvasók kedvencévé vált. Az írónő eredetileg nem tervezett ilyen sok Poirot-sztorit írni, egy idő után megunta a karaktert és „kiállhatatlannak” tartotta. Ez az oka annak, hogy kései alkotásai már nem nyerték el annyira a közönség rajongását.


Christie 1926-ban robbant be a köztudatba, hála az Az Ackroyd-gyilkosság című krimijének. Ugyanebben az évben történt meg eltűnésének esete is. Igen, a detektívregényeket író Agatha Christie életének egy epizódja önmagában is egy könyvének fejezete lehetett volna. Felszívódásának előzményeként a férjével keveredett összetűzésbe. Kiderült, hogy Archibald nem éppen hűséges hozzá, valószínűleg emiatt döntött úgy az írónő, hogy kivonja magát a forgalomból. De tulajdonképpen ki hibáztatná ezért? Tizenegy napig teljes volt a tanácstalanság a holléte felől, majd megtalálták egy hotelben, ahova álnéven jelentkezett be. Szerencsére több ilyen eset nem történt, és újra meg is házasodott, Max Mallowan lett a férje, aki régészként dolgozott. 

"Az ösztön mindig többet ér az észnél."

Agatha a második világháborúban sem volt rest, segített a katonák ápolásában. Ezek az események pedig még több regényének szolgáltak alapul.

Az írónő hosszú életet élt, egészsége gyengülése sem akadályozta meg abban, hogy ontsa magából az izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket. Nagy sikernek örvendett életében és ez a mai napig változatlan. Shakespeare és a Biblia után az ő könyvei jelentek meg a legnagyobb példányszámban szerte a világon. Mintegy 80 krimit köszönhetünk neki, amelyek közül számos történetet vittek színpadra, filmesítettek meg, sőt még sorozat is készült belőle, de számomra egyik sem adja át azt az érzést, amit az olvasásuk jelent.

De miért is olyan jók a könyvei?

Először is, muszáj megemlítenem, hogy milyen találó karaktereket alkotott. A már említett Poirot mellett, jellegzetes Miss Marple alakja is, aki a maga egyszerűségével, ártatlanságával hihetetlen elméről tanúskodik a rejtélyek felderítése közben. További köteteinek is roppant érdekesek a szereplői, nagyon változatosak a karakterek, ebből következtetek arra, hogy Agatha igen jó emberismerő volt. Mindegyik szereplő más és más, regényről regényre képes volt megújulni.

"Egy detektív számára nem elég, hogy lábnyomokat kövessen, meg cigarettahamuban turkáljon. Jó pszichológusnak is kell lennie!"

Szerintem nem is kell mondanom, hogy őrülten izgalmas könyveinek a cselekménye, ami elengedhetetlen, ha a krimi műfajáról beszélünk. Ahány könyvét eddig olvastam, annyi meglepetés ért. Mindig elhiszem, hogy végre kitaláltam a titok nyitját, rájöttem, mi történt és ki a bűnös, az utolsó 20-30 oldal pedig mindig rácáfol erre. Várom a pillanatot, amikor egyszer sikerül megfejtenem a végkifejletet, de eddig egyszer sem jártam sikerrel.

Kifejezetten szeretem, hogy gyakran vegyíti a krimit a romantikával. Érdekességként megjegyzem, hogy Mary Westmacott álnéven szerelmes regényeket is írt, ezért van némi köze ehhez a műfajhoz is, nem csoda, hogy hozzányúlt más történetek írásakor is, hogy mellékszálként alkalmazza. Nem mindegyik krimijében van jelen, de az általam legutóbb olvasott művében (A barna ruhás férfi) például meglehetősen fontos szerepet játszott, és azt kell mondjam, hogy rendkívül tehetségesen építette bele a cselekménybe. Az Örök éj című regényének is egy házasság a kiindulópontja, tehát a szerelem egyáltalán nem elhanyagolható eleme krimijeinek.

Az általam eddig olvasott kötetei az alábbi képen láthatók, de ezen nem szerepel A hét számlap rejtélye, amit könyvtárból kölcsönöztem ki.




Visszalapozva az olvasónaplómat azt vettem észre, hogy mindegyik kötetet öt csillagosra értékeltem, amin mondanám, hogy meglepődtem, de valójában nem. A legjobb olvasási élményeim közé tartoznak az Agatha-krimik, és mérhetetlen boldogsággal tölt el a tudat, hogy életművének így is csak töredékét ismerem. Így még sokáig élvezhetem stílusát és csavaros történetvezetését.

Az első regény, amit olvastam tőle, A gyilkosság az Orient expresszen volt, amire azért figyeltem fel, mert 2017-ben bravúros színészi gárdával megjelent a mozikban egy új adaptáció: https://www.youtube.com/watch?v=Upu7Q08kKbMAz év karácsonyára kaptam meg a regényt, ami gyönyörű borítójával egyből levett a lábamról, nem is beszélve a tartalmáról! Onnantól kezdve hatalmas rajongója lettem az írónőnek. A Helikon kiadó csodás kiadásokban jelenteti meg az Agatha Christie-krimiket, a borítók nagyon igényesek, és valamiért megfogott az is, hogy a szerző nevét a saját aláírása formájában tüntetik fel a köteteken.

Biztosra veszem, hogy még nagyon sokat fogok tőle olvasni, bővítem a gyűjteményemet a könyveiből. Próbáljátok ki ti is, hogy milyen Agatha Christie-regényt olvasni, mert garantálom, hogy ha egyszer rákaptok az ízére, függőséget okoz.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek

Olvasás 24 órán keresztül? - Readathon élménybeszámoló