Hercule Poirot pályafutásának éke

 

Mert Agatha Christie megunhatatlan! Blogon is, Instagramon is, Molyon is, a létező összes platformon ódákat zengek az írónő műveiről, úgyhogy aki követi munkásságomat, pontosan tudja, mennyire odáig vagyok regényeiért. Korábban már írtam egy cikket Agatha Christieről, ha esetleg lemaradtál róla, ide kattintva elolvashatod! A mai bejegyzés témája A Nagy Négyes című kötet, hálás köszönet a Helikon Kiadónak, hogy elküldték nekem a 2021-es friss kiadást! Ha kíváncsiak vagytok a legújabb Agatha-kalandomra, tartsatok velem!

A híres-neves Hercule Poirot ismét akcióba lendül, és bár állandóan azt hangoztatja, hogy ő ugyan már visszavonult, csak érdekes ügyekkel foglalkozik, valahogy mindig az események sűrűjében találja magát. A mostani felkérés Dél-Amerikába szólítja, ahova régi jó barátja és munkatársa, Hastings kapitány társaságában készül utazni. Az üggyel valami mégsem stimmel. Kétségeiket tovább tetézi egy váratlan vendég felbukkanása. Az ismeretlen alak alig áll a lábán, szörnyű állapotában alig képes pár szót hangosan kimondani. Rövid nyilatkozata azonban hátborzongató titkokra derít fényt, a nyomozó páros pedig nem is sejti, mibe keverednek. A Nagy Négyes egy kegyetlen bűnügyi szervezet, tagjai páratlan gazdagsága és ravaszsága teszi őket olyan veszélyessé, így Poirot és Hastings elhatározza, hogy véget vet ámokfutásuknak mielőtt még nagyobb hatalomra tesznek szert. Így kezdődik több hónapon átívelő munkájuk, amely többet követel tőlük, mint korábbi ügyeik bármelyike.

„– De nagyon nehéz mon ami. Ám jól tudja, hogy a nehézségek felvidítják Hercule Poirot szívét.”

Az alaptörténet nagyon Agatha Christie-re jellemző irányba indítja el a cselekményt, ez a regény valahogy mégis más volt, mint az általam korábban olvasottak. Az események őrült tempóban követik egymást, csak kapkodtam a fejem a történések között. Az írónő nem fektetett nagy hangsúlyt a leírásokra, több volt benne az akció, mint azt korábban megszokhattuk. Ez valószínűleg azért alakult így, mert majdnem egy évnyi nyomozás van belesűrítve 244 oldalba. Be kell látni, hogy ilyen paraméterek mellett nem nagyon nyílt lehetőség a naplemente jelenségén elidőzni, de nem is a hosszadalmas leírások miatt veszünk a kezünkbe Agatha-krimit. Poirot pályafutása legnagyobb ügyének titulálta a Nagy Négyes lebuktatását, és valóban monumentális esetről van szó. Állandó bizonytalanság, töméntelen mennyiségű fordulat teszi letehetetlenné a kötetet, olyan könyv, ami csak úgy sodor magával.

Hastings és Poirot párosa egyszerűen nagyszerű. Szeretek kettejükről olvasni, kicsit Sherlock-Watson beütése van a közös munkájuknak. Poirot állandóan gúnyolódik a zöldfülű és naiv Hastings kapitánnyal, aki olykor elmésen visszavág, de legtöbbször tiszteletből tűri az élcelődést. Ezekben a dialógusokban teret nyer Hercule Poirot valódi személyisége, megismerhetjük a kissé furcsa és pedáns emberként, akit tévesen mindenki franciának néz, pedig belga származású. Hastings szavaival élve:

„Poirot-nak számos jó tulajdonsága van, de a szerénység nem tartozik ezek közé.”

Mi, olvasók azonban pont így szeretjük, szívem csücske ez a karakter.

A történetet finom humor színesíti, ami kicsit lazít a meglepően komoly bűneseteken. Gyakran hívom fel  a figyelmet ajánlásaimban az Agatha-krimik kicsit lassabb vonulatára, viszont ez egyáltalán nem jellemző erre a regényre. Van benne minden: vér, dulakodás, emberrablás, mintha az írónő sötétebb hangulatában vetette volna papírra a történetet. A humorra emiatt végképp szükség van, hiszen ezáltal csempész némi megkönnyebbülést, nyugodtságot a sorok közé.

Konklúzió: ez is olyan tökély, mint bármelyik másik könyve. Olvassatok Agatha Christie-t, bálványoztam korábban, és ezután is csak ajánlani fogom mindenkinek.