Regényélet - Musso alkotása az írói hivatásról

A Park Kiadónak hála volt szerencsém már megjelenés előtt olvasni Musso legújabb regényét, amiért nagyon hálás vagyok. Legutóbb a Most! című könyvet tartottam a kezemben az írótól, ha esetleg lemaradtál volna az arról szóló értékelésemről, ide kattintva rákukkanthatsz! :) Nézzük, miről szól a Regényélet, olvass tovább, ha kíváncsi vagy, hogy tetszett!

Mindig nehéz Musso alkotásairól cikket írni. Általában egy kissé sablonosabb, krimire hajazó alapsztoriból varázsol valami egészen elképesztőt. Így pont az érdekesebb, tárgyalásra érdemesebb részekről nem szólhatok egy szót sem, mert nem szeretném lelőni a poént. :D

„Hat hónappal ezelőtt, 2010. április 12-én hároméves kislányomat, Carrie Conwayt elrabolták, miközben bújócskáztunk a Williamsburgben található lakásomban. Így kezdődik a nyilvánosságtól elzárkózó írónő, Flora Conway története. Carrie eltűnésére nincs magyarázat. A lakás összes ajtaja és ablaka zárva volt, a régi New York-i bérház biztonságikamera-felvételein behatolásnak semmi nyoma. A rendőrségi nyomozás eredménytelenül zárul.

Mindeközben az Atlanti-óceán túlpartján, egy pusztulásnak indult házban magányosan gyötrődik a megtört szívű író. A rejtély kulcsa nála van. Flora mindent megtesz, hogy megtalálja.

Ha az ember a nap jó részében egy kitalált világban kalandozik, nem egykönnyen találja meg a visszavezető utat. És szédeleg a két világ közti határvidéken.”

E sorok olvashatók a fülszövegben, és valóban, a könyv első hányadában pusztán ennyi információt hoz tudomásunkra a szerző. Persze, kisvártatva kiderül, hogy Flora és „a megtört szívű író” kapcsolata korántsem olyan fekete-fehér és hétköznapi, mint azt gondolnánk. Közös útjuk során családi problémák, konfliktusok és érzelmi hullámvasutak görgetnek eléjük áthidalhatatlannak látszó akadályokat, de a nehézségek ellenére is gazdagabbá válnak. Önismereti szempontból érdekes alkotás, a karakterek fejlődése figyelemre méltó, komoly pszichológiai témákat feszeget az író.

„Az élet néha még a regényeknél is regényesebb.”

A címből kiindulva nem meglepő, hogy a leghangsúlyosabb téma a könyvben maga az írói hivatás. Hogyan zajlik az alkotói folyamat, mi játszódik le egy regényíró fejében és lelkében? Mi történik, ha a könyvek lapjain megelevenedő szereplők átveszik az uralmat az őket megalkotó emberek valódi életén? A kapcsolódás egy író és karakterei között valóban különleges, de vajon mik e hivatás határai? Számtalanszor éreztem azt, hogy Musso mintha magáról írna. Ilyen őszintén csak egy teljes állású író tud megnyilvánulni a szakma rejtelmeiről, nagyon élveztem, hogy a színfalak mögé láthattam.

„Valóság… Fikció… Számomra mindig is elmosódott a határvonal a kettő között. Igaz és hamis alig különbözik.”

Mégis sajnos azt kell mondjam, hogy csalódtam a könyvben. Túlságosan erőltetettnek éreztem a nagy csattanóra való törekvést. Elveszett a természetesség, amivel Musso korábban az észveszejtő fordulatait kezelte, helyette mesterkéltség, rugalmatlanság maradt. Az ötlet tehát jó, de nincs jól megírva – legalábbis én Musso-tól többet várok. A fordulatok meglepőek, mégsem voltak rám akkora hatással, mint korábbi írásaiban bármikor. A történetvezetés indokolatlanul zavaros és töredezett, gyakran elvesztettem a fonalat. Ez a nehézkes haladás a cselekményben elvesz az élményből, én jobbra számítottam.

Nem tudom, másnak is hasonló gondolatai támadnak-e a Regényélet kapcsán, osszátok meg velem bátran a véleményeteket! Lehet, hogy rossz helyen, rossz időben vetettem bele magam a történetbe, remélem, másnak nagyobb örömet okoz majd az olvasása.

A cikk a Prológus könyvheti projektjére készült.