Regretting You - zűrzavaros életek és románcok

Colleen Hoover minden írásába élvezettel és izgalommal fogok bele, bár az utóbbi időben általam olvasott könyvei nem tudták felülmúlni a Hopeless és az It ends with us nyújtotta élményt. Ennek ellenére mindig kellemes kikapcsolódást nyújtanak, ami ezúttal sem alakult másként. Lássuk, hogy tetszett a Regretting You.

Miután Morgan 17 éves korában teherbe esett, kénytelen volt feladni álmait és céljait, hogy a családalapítás és az anyaszerep kerüljön élete középpontjába. Összeházasodott a születendő gyermeke apjával, Chris-szel, úgyhogy szerencsésnek mondhatta magát, hogy a még szinte gyerek fiú mellette állt, és nem hagyta magára. A lányuk, Clara most 16 éves, kettejük házassága pedig még mindig jól működik. Morgan valahogy mégsem találja a boldogságot. Alig múlt harminc éves és az egyetlen lánya nemsokára kirepül a szülői házból, nem épített karriert, nincsenek hobbijai… Egy szóval: üresnek érzi magát. Fásult hangulatát egyedül húga, Jenny, Chris és természetesen Clara tudja enyhíteni. Az sem könnyít a helyzeten, hogy Jenny tinédzser kori szerelme, Jonah is feltűnik a színen, akitől Jenny egy véletlen folytán teherbe esett. Bár Morgan és Clara is örültek a várandósságnak és az új családtagnak, Jonah személyével egyikük sem tud nagyon mit kezdeni. Az ennek ellenére is nyugalmas és hétköznapi hangulatot egy Colleen Hoover-re jellemző lélegzetelállító fordulat töri meg, ami teljesen felborítja szereplőink addigi életét és meggyőződéseit.

„Vajon az ember az egyetlen olyan élőlény, ami képes belül üresnek érezni magát?”

Az alapsztori elég szokványos, nincs benne kifejezetten újszerű elem, de a szerzőnő még egy teljesen átlagos kiindulópontot is képes drámaivá tenni. Nagyon tetszett, hogy felváltva ismerhettük meg Morgan és Clara szemszögét. Kettejük konfliktusa végigkíséri a cselekményt, Clara kamaszkori lázadása és családi helyzetük megváltozása elképesztő feszültséget generál a karakterek között. Izgalmas volt végigkövetni a személyiségfejlődésüket és a nehézségekkel való megküzdési mechanizmusaikat. De talán az tetszett a legjobban, ahogy anya és lánya között felfedezhettem a párhuzamot és a hasonlóságot.

„Mindig az igazság a legjobb választás.”

Nem meglepő ezek után, hogy a központi téma a család, de a szerelem, és különösen az éppen bimbózó szerelem is hatalmas szerepet kap. Aki átélte már ezt a kezdeti fellángolást, biztosan tudja, miről van szó. Jó élmény volt a szereplőkön keresztül belesüppedni ebbe az érzésbe, sokszor azon kaptam magam, hogy mosolygok olvasás közben. A rózsaszín köd azonban nem volt felhőtlen, a körülmények és a családot érintő tragédiák beárnyékolták az örömöt, pedig éppen az utóbbira lett volna szüksége valamennyi karakternek.

„Néha ki kell térni a csata elől, hogy megnyerd.”

A Maybe Someday-t és a Without Merit-et idézte fel bennem, a történet fő szála kevésbé brutális, mint például a Hopeless és az It ends with us esetében. Kellemes romantikus kikapcsolódás finom humorral és néhány együttérzést kiváltó – esetleg könnycseppet előcsalogató – szomorú részlettel.