Útmutató ingázáshoz, avagy hogyan viselkedj a tömegközlekedésen!

Iona Iverson öt szabálya ingázóknak:

1. Az ingázáshoz kell egy munkahely, ahová bejársz!

2. Eszedbe se jusson utazás közben beszélgetést kezdeményezni!

3. A vonaton TILOS meleg ételt enni!

4. Soha ne add át a helyed, amit egyszer már elfoglaltál! Kivéve:

·     ha az illető várandós;

·     ha idősebb vagy beteg személy kér erre;

·     ha erre mag Iona kér.

5. Mindig minden eshetőségre légy felkészülve!

De mi történik, ha egy sor véletlennek köszönhetően mégis megszegjük ezeket a szabályokat?

Clare Pooley első könyve, az Őszinte szavak nagy sikert aratott nálam, ezért egyből tudtam, hogy a szerzőnő második magyarul megjelent kötetét is el kell olvasnom. Bár nem rajongok a borítóért, utólag elmondhatom, hogy egyáltalán nem egy klisés, rózsaszín szerelmes történetet rejt, mint azt sejteti. Szerencsére a hatásos fülszöveg és a Clare Pooley stílusa iránti rajongásom felülmúlta a kezdeti bizonytalanságomat. Csodás könyvélmény áll mögöttem, amit ha rám hallgattok, ti sem hagytok ki!

Egy furcsa idős hölgy egy kutya társaságában; egy fiatal, irodai nő, egy udvarias, jóképű ápoló férfi; egy középiskolás tinédzser lány; egy gazdag üzletember és egy szinte láthatatlan, középkorú férfi. Ezt a sok különböző embert egyetlen dolog köti össze: minden egyes nap ugyanazon a vonaton ingáznak. Látásból ismerik egymást, de a már említett idős hölgy, Iona fent idézett szabályai szerint közelebbi kapcsolatba még véletlenül sem kerülhetnek egymással. Az élet azonban nem mindig fekete-fehér, és a szabályok sincsenek kőbe vésve, sőt. Ahogy mondani szokták, a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket…

„Amikor megtörténik az, amitől az ember hosszú ideje fél, akkor többé már nincs mitől félnie.”

Én is nagyon sokat utazok tömegközlekedésen városon belül és kívül egyaránt, valószínűleg ezért is élveztem annyira a történetet. Teljesen magamra ismertem, amikor a karakterek kitalált nevekkel és háttérsztorikkal látták el utastársaikat. Nekem is számtalanszor megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha egyszer beszélgetésbe elegyednék egy régóta látott, de nem ismert személlyel a buszról vagy villamosról. Lehet, kiderülne, hogy teljesen téves elképzeléseim voltak az adott személyről, és meglepődnék a valóságon. Nos, fiktív történetünk karaktereivel pontosan ez történt. Igazán tanulságosnak tartom ennek a sorsszerűségnek az üzenetét: sosem tudhatjuk, mi lakozik egy másik emberben, és látszólag teljesen ellentétes személyiségek között is kialakulhat szoros barátság.

„Néha a sors egyszerűen csak megmutatja az utat, amerre haladnod kell, és te csak követed. És ha ez a sorsod, meg fog történni. Csak várd ki!”

Iona a könyv szíve-lelke a maga különcségével és kirobbanó energiájával. Segítőkészsége és önzetlensége példaértékű, és bár több nézőpontú elbeszélésről van szó, mégis Iona tekinthető a könyv főszereplőjének. Egy tehetséges rendező nagyszerűen meg tudná filmesíteni a könyvet, amit biztosan szívesen meg is néznék az adaptáció ellenességem ellenére!

Bájos történet az emberek közötti kusza kapcsolatokról, miközben olyan lényeges témákat is érint, mint az iskolai zaklatás, életközepi válság, munkahelyi stressz, mérgező párkapcsolat és félelem az öregedéstől. Kiváló írás, amit csak ajánlani tudok!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Könyvek, amik több figyelmet érdemelnének - 1. rész

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek