Útmutató ingázáshoz, avagy hogyan viselkedj a tömegközlekedésen!
Iona Iverson öt szabálya ingázóknak:
1. Az ingázáshoz kell egy munkahely, ahová bejársz!
2. Eszedbe se jusson utazás közben beszélgetést kezdeményezni!
3. A vonaton TILOS meleg ételt enni!
4. Soha ne add át a helyed, amit egyszer már elfoglaltál! Kivéve:
· ha az illető várandós;
· ha idősebb vagy beteg személy kér
erre;
· ha erre mag Iona kér.
5. Mindig minden eshetőségre légy felkészülve!
De mi történik, ha egy sor véletlennek köszönhetően mégis megszegjük
ezeket a szabályokat?
Clare Pooley első könyve, az Őszinte szavak nagy sikert aratott nálam, ezért egyből tudtam, hogy a szerzőnő
második magyarul megjelent kötetét is el kell olvasnom. Bár nem rajongok a
borítóért, utólag elmondhatom, hogy egyáltalán nem egy klisés, rózsaszín
szerelmes történetet rejt, mint azt sejteti. Szerencsére a hatásos fülszöveg és a Clare Pooley
stílusa iránti rajongásom felülmúlta a kezdeti bizonytalanságomat. Csodás könyvélmény áll mögöttem, amit ha
rám hallgattok, ti sem hagytok ki!
Egy furcsa idős hölgy egy kutya
társaságában; egy fiatal, irodai nő, egy udvarias, jóképű ápoló férfi; egy
középiskolás tinédzser lány; egy gazdag üzletember és egy szinte láthatatlan,
középkorú férfi. Ezt a sok különböző embert egyetlen dolog köti össze: minden egyes
nap ugyanazon a vonaton ingáznak. Látásból ismerik egymást, de a már említett
idős hölgy, Iona fent idézett szabályai szerint közelebbi kapcsolatba még véletlenül
sem kerülhetnek egymással. Az élet azonban nem mindig fekete-fehér, és a
szabályok sincsenek kőbe vésve, sőt. Ahogy mondani szokták, a szabályok azért
vannak, hogy megszegjük őket…
„Amikor megtörténik az, amitől az ember hosszú ideje
fél, akkor többé már nincs mitől félnie.”
Én is nagyon sokat utazok
tömegközlekedésen városon belül és kívül egyaránt, valószínűleg ezért is
élveztem annyira a történetet. Teljesen magamra ismertem, amikor a karakterek
kitalált nevekkel és háttérsztorikkal látták el utastársaikat. Nekem is számtalanszor megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha egyszer beszélgetésbe elegyednék egy
régóta látott, de nem ismert személlyel a buszról vagy villamosról. Lehet,
kiderülne, hogy teljesen téves elképzeléseim voltak az adott személyről, és
meglepődnék a valóságon. Nos, fiktív történetünk karaktereivel pontosan ez
történt. Igazán tanulságosnak tartom ennek a sorsszerűségnek az üzenetét: sosem
tudhatjuk, mi lakozik egy másik emberben, és látszólag teljesen ellentétes
személyiségek között is kialakulhat szoros barátság.
„Néha a sors egyszerűen csak megmutatja az utat,
amerre haladnod kell, és te csak követed. És ha ez a sorsod, meg fog történni.
Csak várd ki!”
Iona a könyv szíve-lelke a maga különcségével
és kirobbanó energiájával. Segítőkészsége és önzetlensége példaértékű, és bár
több nézőpontú elbeszélésről van szó, mégis Iona tekinthető a könyv
főszereplőjének. Egy tehetséges rendező nagyszerűen meg tudná filmesíteni a
könyvet, amit biztosan szívesen meg is néznék az adaptáció ellenességem
ellenére!
Bájos történet az emberek közötti
kusza kapcsolatokról, miközben olyan lényeges témákat is érint, mint az iskolai
zaklatás, életközepi válság, munkahelyi stressz, mérgező párkapcsolat és félelem
az öregedéstől. Kiváló írás, amit csak ajánlani tudok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése