Gubbooks

  A Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz elolvasásában elsősorban a fülszöveg győzött meg, na meg a tény, hogy ezer éve nem olvastam science fictiont és ki voltam éhezve egy (z)űrös kalandra. Ha kíváncsiak vagytok, hogy tetszett, olvassatok tovább. A Wayfarer nem egy átlagos űrhajó, és bár elsőre kissé ütött-kopottnak tűnik, rendkívül jelentőségteljes feladatot lát el. A Wayfarer egy járatfúró hajó, célja, hogy alagutakat alakítson ki az űr szövetében, ami megkönnyíti a fontosabb csomópontok közötti utazást. Erre a nem teljesen veszélytelen munkára egy korántsem hétköznapi, többfajú személyzet vállalkozott. Egy nap különösen kockázatos és a szokásosnál komplikáltabb megbízást kapnak, ami megnövelheti a szakmai presztízsüket, a fizetségről nem is beszélve. Útjuk során megismerkedhetünk a hajó lakosaival, ismeretlen bolygókra látogathatunk el és váratlan, megoldandó helyzetekbe keveredünk, ami próbára teszi a karaktereket. Készen állsz az utazásra? “Kevés dolog olyan nyugtalan...

  A Vérből és hamuból a 2022-es évem nagy kedvence lett, és tűkön ülve vártam, hogy folytathassam Poppy történetét. A Hús és tűz királysága sem okozott csalódást, bár összességében azt kell mondanom, hogy nem überelte az első részt. Akik nem olvasták az első könyvet, mindenképp pótolják be, mielőtt tovább görgetnének, és kezdő lépésként az arról szóló blogbejegyzésemet se hagyják ki! ;) Poppy - a különleges képességekkel bíró fiatal lány, a királyság egyik legfontosabb személye - lehetetlen helyzetbe kerül miután kiderül számára, hogy az egész élete hazugság, és a világról alkotott elképzelése is fenekestül felfordul. Tetézi kétségbeesését, hogy újdonsült testőre, Hawke sem az, akinek látszik. Vajon képes lesz megbocsátani a férfinak és el tudja viselni a hozzá legközelebb álló emberek árulását? De legfőképp, rálel valaha a szabadságra és az őszinte szeretetre? „ Ám a háború sosem egyoldalú. Minden esetben mindkét oldalnak veszteségekkel kell számolnia, és mindig a legártatl...

  Kissé szokatlan témával készültem nektek, hiszen a mai cikk nem a könyvekről fog szólni, hanem február 14. alkalmából a Valentin-napról . Bennem mindig is ellentmondásos érzéseket ébresztett ez az ünnep, és tapasztalatom szerint, ahány ember, annyiféle hozzáállás létezik, úgyhogy már nagyon kikívánkozott belőlem egy ilyen őszinte hangvételű, kibeszélős bejegyzés. Ha osztoztok velem ebben a Valentin-napot övező frusztrációban, olvassatok tovább! Gimis koromban a nagybetűs szerelem iránt vágyakozva tele voltam csupa romantikus elképzelésekkel a Valentin-napról. Az amerikai romkom filmek teljesen összezavarták a hormonoktól amúgy is zűrös kamasz agyam, és jó pár évnek el kellett telnie, hogy pár fokozattal kevésbé naivan ismét két lábbal a földön járjak. Bár hozzá kell tennem, hogy a naivitásom nem múlt el, és azt gyanítom, nem is fog, de a párkapcsolatok terén szerzett tapasztalataim felértek néhány kijózanító pofonnal. Véleményem szerint a Valentin-nappal ugyanaz a probléma, mi...

A Nagy Panda és Kicsi Sárkány , valamint Az utazás nagyon közel kerültek a szívemhez, és a blogomon már olvashattatok róluk értékelést, amit ide  kattintva értek el. Mégis azt gondolom, hogy nehéz átadni a két kötet lényegét úgy, hogy pusztán mesélek róla. Éppen ezért a mai bejegyzésben megosztok veletek pár olyan idézetet a két könyvből, amik valamiért nagy hatással voltak rám, és amik közvetítik James Norbury írásának stílusát és lényegét. „Ha másoknak keresed a boldogságot, megeshet, hogy te magad találsz rá.” „– Mit csinálsz? – kíváncsiskodott Kicsi Sárkány. – Fogalmam sincs – felelte Nagy Panda –, de nagyon élvezem!” „A semmittevés sosem elvesztegetett idő.” „– Nehéz mindenkivel kedvesnek lenni – jegyezte meg Kicsi Sárkány. – Ez igaz – helyeselt Nagy Panda –, és a legnehezebb, hogy magunkkal bánjunk kedvesen. De meg kell próbálni.” „Az egyik legnagyobb dolog, amit valakiért tehetsz, hogy meghallgatod.” „– Ha rossz dolgokra gondolok, akkor rossz vagyok? – firta...

  Mióta bullet journalt használok, rendszeresen vezetek hála naplót. Ez arról szól, hogy amikor észlelek valami apróságot, ami örömmel és nyugalommal tölt el, lejegyzem, hogy hálás vagyok érte. Mondok egy példát a jelenlegi hála naplómból: „Hálás vagyok, amikor valaki gyorsan válaszol az e-mailemre.” Ezek a pozitív gondolatok elősegítik, hogy az egész életünket a napos oldalon éljük, és végül is miért ne tennénk? Louise L. Hay pontosan ezt a mentalitást hivatott elmélyíteni az olvasóban, lássuk, nálam sikerrel járt-e! Mivel gyakorlott „hálaadónak” tartom magam, nem voltam biztos benne, hogy ez a kis kézikönyv képes-e hozzám tenni még valamit, de egy próbát mindenképpen megért. Szeretem az önsegítő könyveket, mert hiszek abban, hogy önmagunk vizsgálata közelebb tud vinni magunkat ahhoz az énünkhöz, akik lenni szeretnénk. Természetesen, ez egy hosszú utazás, és fel kell készülni arra is, hogy olyan hibáinkra ébredünk rá, amikre nem feltétlen vagyunk büszkék, de ez elkerülhetetlen ...

A Layla nem egy bájos love story, hanem egy igen komoly témát boncolgató romantikus regény természetfeletti elemekkel megbolondítva. Abszolút nem erre számítottam olvasás előtt, de azt kell mondjam, hogy igazán bejött ez a Colleen Hoovertől egyébként szokatlan műfaj, leginkább a Verity -hez tudnám hasonlítani. Lássuk, mi tette ilyen kimagaslóvá! Leeds és Layla egy esküvőn találkoznak először, egymásra találásuk pedig egy hosszútávúnak ígérkező kapcsolat kezdetét jelenti. A rózsaszín ködöt azonban kisvártatva eloszlatja egy tragikus esemény: Layla egy támadásban kis híján életét veszti. Felépülése minden, csak nem egyszerű folyamat. A sérülése mintha mindent megváltoztatott volna, Layla nem viselkedik önmagaként, és bármennyire is szeretne kitartani mellette Leeds, úgy érzi, hogy Layla már nem az a lány, akibe annak idején beleszeretett. Igyekszik mindent helyrehozni, ezért meglepve a lányt közösen elutaznak megismerkedésük helyszínére. Kiruccanásuk váratlan események sorozatát indít...

Nagyon rég olvastam már krimit, és miután mások értékeléseit átfutva azt olvastam, hogy Janice Hallett Agatha Christie-hez méltó történetet írt, felcsillant a szemem. Christie a kedvenc szerzőim közé tartozik, rengeteg regényét olvastam már, úgyhogy bőven volt mivel összehasonlítanom A színjátékot . Lássuk, beváltotta-e a reményeket! Minden bonyodalom kiindulópontja a szürke, hétköznapi angliai város amatőr színtársulata. A csapat vezetője az általuk előadott következő színdarab előkészületei sűrűjében szörnyű hírt közöl a lelkes tagokkal. Unokájánál, Poppy-nál egy rendkívül ritka daganatos betegséget állapítanak meg, amire hazájukban jelenleg nincs gyógymód. Miután a kislány orvosa beszámol egy Amerikában feltalált, bár még kísérleti fázisban lévő gyógyszerről, a család és a társulat tagjai mindent megtesznek, hogy megszerezzék. A gond csak az, hogy a csodaszer kész vagyonba kerül, és hiába jómódú Poppy családja, ezt még ők sem engedhetik meg maguknak. A szükséges pénzt közösségi ad...