Mit olvastam 2020-ban?

 

Elérkeztünk ennek a furcsa évnek a végéhez, bevallom, hogy nem ilyen esztendőre számítottam tavaly ilyenkor… Szerintem mindenki egyetért velem abban, hogy 2020 még sokáig erőt próbáló időszakként fog az emlékezetünkben élni, de hátha 2021-ben máshogy alakul az életünk. Persze, ahogy mondani szokás, minden rosszban van valami jó. Idén hihetetlen mennyiségű könyvet olvastam el, ami egyértelműen segített átvészelni ezt a feszült és aggodalmakkal teli évet.

117 könyvvel zártam 2020-at, ami 43 990 oldalt jelent. Még én is meglepődtem ezen az őrületesen nagy számon, amikor összessítettem az évet, és igazából nem is értem, hogy volt energiám ennyi olvasásra, miközben elég sűrű hónapok vannak a hátam mögött, hiszen – a helyzet ellenére is – idén nagyon sok változás következett be az életemben.

Arra gondoltam, hogy ebben a bejegyzésben bemutatom nektek a 12 kedvenc könyvemet 2020-ból, minden hónapból kiválasztva a legkiemelkedőbb kötetet.

1. Január: Pierce Brown: A sötétség kora I-II.

A Vörös lázadás sorozat a top3 kedvenc könyvem listán is szerepel, ezért amikor megjelent az újabb része, nem volt kérdés, hogy azonnal beszerzem. Miután újra elolvastam a korábbi köteteket, elérkeztem A sötétség korához, ami olyan nagy terjedelmű, hogy a kiadó kénytelen volt két könyvbe szedne, hogy ne legyen olyan vastag. A majdnem 900 oldalas történet méltó folytatásnak bizonyult, tele izgalommal, váratlan fordulatokkal, egyszerűen imádtam. Már most izgatott vagyok az ezután következő hatodik rész miatt, de sajnos arra még várni kell egy kicsit. Ha felkeltettem az érdeklődéseteket a sorozattal kapcsolatban, ezen a linken megtaláljátok értékelésemet: https://gubbooks.blogspot.com/2018/12/pierce-brown-voros-lazadas-sorozat.html.

2. Február: Kertész Imre: Sorstalanság


Végzősként februárban a kötelező olvasmányok között szerepelt ez a regény, ráadásul a szóbeli tételek egyike is a Sorstalanságról szólt, ám én nem kizárólag ezért olvastam el a művet. Kicsit tartottam tőle, hiszen a holokauszt nem tartozik a legkellemesebb témák közé, engem kifejezetten érzékenyen érint ez a történelmi időszak. Mégis kíváncsi voltam, hogy fogom bírni Nobel-díjas szerzőnk nagy sikerű művét. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy hatással lesz rám a könyv, ami teljesen más megközelítésből szemlélteti a koncentrációs táborok valóságát. Én mindenkinek ajánlom, aki szeretné szélesíteni a tudását a második világháború zsidóüldözésével kapcsolatban, ami az egész emberiség történetének egyik legnagyobb csapásának tekinthető.

3. Március: Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek


A nagy népszerűségnek örvendő regény az én szívembe is belopta magát. A történet egy egyszerű, szegény kislányról szól, aki próbál egyedül boldogulni az életben, s eközben megismerkedik a felnőtté válás folyamatának nehézségeivel is, többek között az előítéletekkel, a szerelemmel, a magánnyal és a megélhetési problémákkal is. Ami igazán különlegessé tette a könyvet számomra, az a természethez való közelsége volt, hiszen főszereplőnk egy mocsaras partvidéken él, ahol élete összefonódik a láppal és az élőlényekkel. A fejlődésregényekhez sorolnám, amibe vegyül egy kis romantika és krimi szál is.

4. Április: Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok


Az Ambrózy báró sorozat a 2020-as évem fénypontja. Böszörményi stílusa meglepő hasonlóságokat mutat az egyik leginkább kedvelt írónőm, Agatha Christie elbeszélésmódjával, a magyarországi környezet miatt pedig nagyon közel került hozzám a történet. A második része, A Rudnay-gyilkosságok lett az egyik kedvenc részem, különösebben nem tudnám megmondani ennek okát, de ez ragadott magával leginkább. Az egész sorozatot Mili kisasszony és Ambrózy Richárd karaktere szerettette meg velem, kettejük alakja ikonikussá vált, kiknek kapcsolata is felettébb szórakoztató.

5. Május: Jojo Moyes: Mióta megszerettelek


Alig tudtam kedvencet választani májusban, mert ebben a hónapban olvastam a legtöbbet (15 könyvet), végül azonban Jojo Moyes regényére esett a választásom, ami a Mielőtt megismertelek című romantikus művének a harmadik része. A főszereplőt egyszerűen imádon, Lou annyira bájos és annyira igazi, hogy végig olyan érzésem volt, mintha a történet konkrétan bárkiről szólhatna a hétköznapokból. Nagyon jókor jutott el hozzám a könyv, hihetetlenül inspirálóan hatott rám az üzenete, miszerint az akadályok nem szabad, hogy megállítsanak minket, és meg kell ragadni az élet lehetőségeit, minden félelmet és aggodalmat kiszorítva tudatunkból. Azóta is sokszor eszembe jutott.

6. Június: Colleen Hoover: November 9.


Colleen Hoover is a kedvenc szerzőim egyike, nagyon szeretem, ahogy ír, a stílusa mindig levesz a lábamról, és a November 9. esetében sem volt ez másként. Az alaptörténet egyből megfogott, melynek lényege, hogy két főszereplőnk minden évben november 9-én találkozik, miközben egész évben nem veszik fel egymással a kapcsolatot. De vajon mi lesz ebből? Tele van szenvedéllyel, romantikával és persze a felszín alatt számos titok is meglapul, amik mindent megváltoztathatnak. A romantikus könyvek kedvelőinek csak ajánlani tudom.

7. Július: Hyeonseo Lee: A lány hét névvel


Szerintem ezt a művet mindenkinek el kéne olvasnia. Az írónő személyes történetét meséli el arról, hogyan szökött meg Észak-Koreából, amely napjainkban is diktatórikus államként működik. Közvetlen hangvétellel, hitelesen számol be a mindennapokról, a zsarnokságról és a nehézségeiről, amik keservessé tették útját. Hyeonseo Lee példaképpé nőtte ki magát a szememben a kitartása és bátorsága miatt, emellett pedig hasznos ismeretekkel gazdagodtam Észak-Koreáról.

8. Augusztus: Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame


Egy igazi klasszikus vált augusztusi hónapom kedvencévé, amit már régóta terveztem elolvasni, de terjedelme és régies nyelvezete sokáig elbátortalanított. A nyáron azonban sikerült rávennem magam, hogy belekezdjek, amit egyáltalán nem bántam meg. A leírásai, történetmesélése elkápráztatott, olyan érzés volt, mintha időutazáson vettem volna részt az 1482-es év Párizsába. Páratlan pontossággal tárta szemem elé azt a világot. Gyakran kiszól az olvasóhoz, ami rendkívül közeli kapcsolatot teremt az író és az olvasó között, a narrációt remekül alkalmazza a szerző. Quasimodo emblematikus alakja mögött számos morális kérdést boncolgat, elsősorban az egyén önmegvalósításáról, a külsőségek fontosságáról, ami napjainkban is meghatározó téma.

9. Szeptember: Fábián Janka: A könyvárus lány


A mű történelmi hátterét az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő feszült hidegháborús politikai helyzet adja. Rajongok a történelemért, lehet, ezért is tetszett annyira a könyv, ami egy magyar kislány, Julcsi sorsán keresztül mutatja be, hogy ez az időszak milyen hatással volt az egyének életére. Főszereplőnk is kénytelen volt elhagyni hazáját, ezért a könyv középpontjában a hazaszeretet és a honvágy áll. Remekül tudtam azonosulni Julcsi karakterével, aki azzal került hozzám igazán közel, hogy ő maga is a könyvek szerelmese, ez a motívum pedig végig jelen van a történetbe.

10. Október: Saul Austerlitz: A Jóbarátok generáció


A Jóbarátok a mindenkori kedvenc sorozatom, ezért nagy élmény volt számomra, hogy betekintést nyertem a kulisszák mögé, és ennyi érdekességet olvashattam a forgatásról, a színészek válogatásáról, az írói munkáról. Ha kíváncsiak vagytok hosszabban kifejtett véleményemre, olvassátok el a korábbi bejegyzésemet, amiben mind a könyvet, mind a sorozatot népszerűsítem: https://gubbooks.blogspot.com/2020/11/van-ami-orok-jobaratok-generacio.html.

11. November: Colleen Hoover: Verity


És ismét megjelenik Colleen Hoover. Ennél egyértelműbb bizonyítéka szerintem nem is lehetne annak, hogy mennyire kedvelem az írónő írásait. Ez a regénye azonban kicsit más, mint a korábbi történetei, mert az erotika és a romantika szála mellett a thriller és a krimi jellegzetességei is megjelennek, amitől a cselekmény hátborzongatóan izgalmassá vált. Remélem, hogy a jövőben még olvashatok hasonló könyvet a szerző tollából.

12. December: Karinthy Frigyes: Karácsonyi társasjáték


Ha már december, akkor eljött az ideje a karácsonyi könyveknek is. Erről is írtam már a blogomon, ha érdekel titeket, hogy milyen ünnepi történeteket olvastam 2020 decemberében, kattintsatok ide: https://gubbooks.blogspot.com/2020/12/mit-olvassatok-karacsonykor.html. Ezek közül került ki a hónap kedvence is, ami nem más, mint Karinthy írásainak válogatása. Ebben a gyönyörű kiadásban novellákat, cikkeket olvashatunk a szerzőtől, aki híres humoráról, így nagyon sokat nevettem olvasás közben. Karinthy bearanyozta napjaimat, miközben az adventi várakozás izgalmát is fokozta.

12 hónap, 12 kedvenc könyv. Nem volt egyszerű kiválasztani ezen a listán szereplő köteteket, mert ez az év könyvek szempontjából nagyon szerencsésen alakult, szinte minden tetszett, amit olvastam. Remélem, hogy 2020-as kedvenceimet ti is elolvassátok egy nap, és mindenkinek könyvekben gazdag 2021-et kívánok!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek

Olvasás 24 órán keresztül? - Readathon élménybeszámoló