Így olvastam 2021-ben - évösszegző bejegyzés

Újból elérkeztünk az év ezen szakaszához. Alig hiszem el, hogy már 2022-nél tartunk, csak úgy elröppentek az elmúlt hónapok. Nyáron olvashattatok egy féléves összegző bejegyzést, ide kattintva elérhetitek, ha esetleg lemaradtatok róla. Eljött az idő, hogy lezárjam 2021-et, félig-meddig még karácsonyi hangulatban, készülődve az új esztendőre ülök most le megírni ezt a cikket. Tekintsük át az elmúlt egy évet könyvekben!

Először is jöjjenek a statisztikai adatok. 115 könyvet sikerült elolvasnom, ami 41872 oldalt jelent. Tökéletesen elégedett vagyok a teljesítményemmel. A körülményekhez képest nagyon sok időt tudtam szánni az olvasásra, pedig főleg szeptember óta extrém elfoglalt vagyok. 2020 végén nem tűztem ki semmilyen célt, az olvasásnak nem egy feladatnak, hanem kikapcsolódásnak és élménynek kell lennie. A 115 könyv felülmúlta minden várakozásomat.

Mind a 12 hónapban választottam 12 kedvencet, a következőkben ezeket mutatom meg nektek.

Januárban Guillaume Musso Holnap című műve nyert meg leginkább, ami véleményem szerint a szerző legremekebb alkotása.

Sarah J. Maas új sorozatának első része, a Föld és vér háza uralta a februárt. A vaskos kötet minden lapját élveztem, ide kattintva olvashatod részletesebb véleményemet.

Madeline Millertől az Akhilleusz dala lett márciusom fénypontja, ide kattintva megtudhatjátok, miért.

A színész, Matthew McConaughey Zöldlámpa című önéletrajzi írása teljesen levett a lábamról, kattints ide, hogy elolvasd a teljes értékelést.

Leigh Bardugo tollából a Six of Crows, magyar címén Hat varjú tetszett legjobban májusban, újraolvasva legalább akkora élményt nyújtott, mint elsőre.

Marissa Meyer Holdbéli krónikák című sci-fi sorozata elkápráztatott. A szerző új szintre emelte a retelling műfaját a hagyományos Disney hercegnő történetek szokatlan ábrázolásával, nem véletlenül szeretik ilyen sokan.

Júliusban egy komorabb történet nyerte el legjobban tetszésemet. Kate Elizabeth Russelltől a Szép sötét Vanessám nem egy egyszerű regény, kattints ide, ha kíváncsi vagy, miről szól.

Szűcs Pétertől a Dharma a 2021-es top 3 kedvenc könyvem listán biztosan szerepel. A Könyvhéten még dedikáltatnom is sikerült a nagyszerű alkotást, ide kattintva olvashatsz róla bővebben.

Az Addie LaRue láthatatlan élete V. E. Schwabtól egyértelműen az év szenzációja, valóságosan felrobbantotta a könyvmoly közösséget. Ha tudni szeretnéd, miért került fel nálam is az előbb említett top 3-as listámra, kattints ide.

Holly Jackson Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz című könyve egy remek krimi, tele fordulatokkal, humorral és feszültséggel. Itt olvashatsz róla bővebben!

A Ne bántsátok a feketerigót! az egyik legismertebb könyvek közé tartozik világszerte. Harper Lee alkotása súlyos témákat feszeget a rasszizmusról. előítéletességről és a családról, mindenkinek el kellene olvasnia.

Decemberben Adriana Trigiani A cipész felesége című könyvét választottam kedvencnek, mert elsöprű erejű érzelmi hatással volt rám. Megindító és szívszaggató szerelmes történet két fiatalról, tele bánattal és örömmel.

2021-ben vetettem bele magam igazán a blogolásba, rengeteg recenziós példányról írhattam véleményt, amiért nem győzök elég hálás lenni a kiadóknak. A Prológus csapat tagjaként bekerültem egy olyan közösségbe, ahol kibontakozhattam és új szintre emelhettem a hobbimat. 2022-ben sincs megállás, igyekszem ugyanilyen aktív és lelkes maradni, mert ez tesz igazán boldoggá. Remélem, velem tartotok, és sok jó könyvet tudok még ajánlani nektek. Boldog új évet!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Minden egy esküvővel kezdődik, majd minden egy esküvővel zárul...

Könyv a csodákról - Tökéletlen szentek

Olvasás 24 órán keresztül? - Readathon élménybeszámoló